Mivel töltik a hajnalokat a jó magyar költők? Nem alszanak, hanem vállvetve verset írnak. Tegnap hajnalban Bajtai András és Hartay Csaba írt négykezest Szarvason a Holt-Körös Nyúlzug nevű terepén, és az őket megörökítő Bach Máténak ajánlották. Ebből akár sorozatot is csinálhatnánk, várjuk a következő négy kezet. Jelentkezzetek!
Nyúlzugi elégia
Bach Máténak barátsággal
Aludni akar a telefonom. Lemerült. Nem
a Holt-Körösbe. Együtt vagyunk, bennünket
ölel lassú morgással a holtág. A kedvenc halunk.
Hátracsúszott búvárszemüveg. Víztükör
mondja fel a látvány kötelezőit. Így kopog
a kotta, a lejátszhatatlan ismétlés. Egyszer vége.
A folyó óv, a kikötő eltaszít, de a stégre
kifekszünk a földöntúli szilva-ragyogásban,
hogy bánatunk napernyőjét felfalja a fény.
Ott lakó őrző. A palástok. A függönyök.
A maszkok. A levedlett mosolyok.
Mégis öröm várja,
hogy csobbanjunk az örömteli árba,
és az albatroszok torkából kikiabáljuk a nyarat:
együtt, örökké alámerülve és ölelkezve, mint a bivalyok
a nyúlzugi nyárban.
