I’m Still Here – Még itt vagyok a címe Sharon Jones legújabb, most megjelent dalának. A címválasztás nem véletlen: a dalból megismerhetjük a soul énekesnő megpróbáltatásokban, veszteségekben és kemény kitartásban bővelkedő életútját. A dalból megtudjuk, milyen volt a most 60 éves Jones gyerekkora a rasszista, szegregációs törvényeiről hírhedt Jim Crow nevével fémjelzett időszakban Georgiában, majd Brooklynban hogyan kellett szembenéznie a lemezkiadók állandó elutasításával, amiért ő „túl kicsi, túl kövér, túl fekete, túl öreg”, végül pedig beszámol a hasnyálmirigyrákkal való sikeres harcáról is.
Ha lehet azt mondani, Jones soha nem volt ennyire jelen, mint most. Az elmúlt kilenc hónapban zenekarával a Dap-Kings-szel két lemezt is kiadott, szerepelt Matthew McConaughey-vel egy Lincoln-reklámban, és tegnap hivatalosan is forgalomba került az énekesnő életét feldolgozó dokumentumfilm, a Miss Sharon Jones!.
A filmet rendező Barbara Kopple az énekesnő kései sikerére koncentrál, és a negyvenes éveiben megkapott első lemezszerződéstől kezdve meséli el Jones életét. Habár film eredendően az énekesnő karrierjét mutatta volna be, az élet közbeszólt: az első filmfelvételre 2013 májusban került sor, ezen a felvételen láthatjuk Jones, aki kopaszon, frissen levágott fürtjeit tartva a kezében ül.
Nem gondolom, hogy érzelgős lenne film – nyilatkozta a New York Timesnak Kopple. „Sharon mindig fel van dobva. Még ha a kemoterápiájukra váró emberekkel teli szobában is van, ő beragyogja azt.”
A film első fele Jones Georgiában töltött gyerekkorát mutatja be, ami bővelkedett faji megaláztatásokban. Mint például megtudjuk, Jones-t császármetszéssel segítették a világra, ugyanakkor a kórházban nem láttak el feketéket, így steril műtő helyett egy raktárhelyiségben végezték el az operációt.
Vagy mint ahogy a filmeben meséli Jones, egy helyi kis üzlet eladója, mindenféle rasszista szólamokat tanított a papagájának, hogy ha egy fekete belép az üzletébe, azokat szajkózza. „Nagy hatással volt ez ránk gyerekként” – mondja Jones.
Féltél, ha fehér emberek láttál.
Szülei válása után New Yorkba költözött. Itt templomokban, esküvői bandákban énekelt miközben a Rikers Island-i fegyintézetben dolgozott börtönőrként.
A sok megpróbáltatás, a börtönőrként végzett munka megkeményítette Jonest, akinek az előadásából még most is sugárzik az elszánt akarás, a rendíthetetlen erő. Amolyan James Brownba oltott Joe Pesci, akivel az ember nem akar ujjat húzni. Ugyanakkor zenéjében, előadásmódjában mindig felülemelkedik a nehézségeken. Mint egy korábbi, Charles Bradley énekessel közösen készített dokumentumfilmjükben elmondja:
Nem tudok szomorú dolgokról énekelni. Azt meghagyom a blueszenészeknek.
Jones élete az elmúlt évek sikerei és a hasnyálmirigyrák leküzdése után sem maradt felhőtlen. Májusban az orvosok újabb rákos sejteket fedeztek fel az énekesnő tüdejében, gyomrában és nyirokcsomóin. Ahogy a New York Timesnak nyilatkozta legújabb megbetegedéséről:
Fellépni a színpadra – számomra ez a terápia. Úgy kell tekinteni az életre, amiként az megadatott nekünk. Senki nem tudja, mennyi időm van még hátra, de megvan az erőm és folytatni akarom.
https://www.youtube.com/watch?v=ltlW_lgkcAM
