Életének 74. évében hosszas betegség után hétfő hajnalban elhunyt Oláh János költő, író és szerkesztő – közölte a Magyar Írószövetség.
A Közel című regény, Az Örvényes partján és a Száműzött történetek című elbeszéléskötetek, a Kenyérpusztítók című dráma Babérkoszorú-díjas szerzője az 1960-as években indult nemzedék kiemelkedő és műfajújító alakja volt – idézi a közlemény Szentmártoni Jánost, a szervezet elnökét.
Oláh János irodalmi pályája a legendás Kilencek alkotócsoport Elérhetetlen föld című antológiájában indult. 1994-től a kortárs magyar irodalom meghatározó és számos tehetséget felkaroló lapjának és kiadójának, a Magyar Naplónak a vezetője volt.
Fia, Lackfi János ezzel a verssel búcsúzik édesapjától:
Oláh János
HÁRSAK ALJA
Égettbor ízű hársak
szélhangon zsolozsmáznak.
Hallgatom, s minden elhagy,
mondják, talán nem is vagy.
Ittlétem fáj a voltban,
a semmiig hajoltam.
S e szótlan szédületben
méhraj köröz fölöttem.
Bódult botladozásban
csuklik össze a lábam.
Hanyatt dőlök a parton,
és pók szövi be arcom,
mint akit leütöttek,
és nem emlékszik többet.
Kihűlt káprázat fénye
miért siklottál félre?
Olyan más most már minden,
amiben egykor hittem,
semmivé lett azóta,
parázna magyar nóta,
de nyakamon örökre
fojt a tegnap nyakörve:
lelkem gyöklényű vétke,
testem láz-kelevénye
minden titkot kimondat.
Halál előtti mondat.
S ha elbondul is végre,
nincsen, aki megértse
a harang szavát hallva,
mi a lélek nyugalma.
Aki mindig kerestem,
most itt heverek resten,
magzat az űr hasában:
semmit meg nem találtam.
Reccsent a híd alattam,
kalimpáltam bukottan,
kábán és elveszetten,
bántottam, kit szerettem.
Mégis, mégis jó volna
forrás fölé hajolva
újjá születve élni,
s mint egy igazi férfi,
kezedből megízlelni
a gyermeklétű semmi
népmese-tiszta csöndjét,
e tékozló örökét
érlelte ősi almát,
Isten fluid hatalmát.
