„Tíz perc ácsorgás a buszmegállóban is tartogathat
olyan zoológiai élményeket, mint egy afrikai szafari”
Vajon a cinke hogyan lett egy tejivó bűnszövetkezet tagja? Miért nem akar senki házi kedvencnek egy csótányt, mikor ő a rovarvilág gepárdja? Hogyan győzte le az aranysakál a velociraptort? Tudtad, hogy a szarka egy igazi, öntudatos mestertolvaj? És miért nem bírja a bodobács, ha beskatulyázzák (pedig nincs mit szépíteni, ő egy poloska)?
Aki kíváncsi a válaszokra, az minden bizonnyal egy vérbeli nagyvárosi természetbúvár! Winkler Róbert könyve pedig igazán neki való, még akkor is, ha már találkozott a kötet korábbi kiadásával. A szerző ugyanis alaposan átdolgozta, frissítette és bővítette a szöveget.
Majdnem mindenki azt kérdezte, mit lehet ezen a könyvön aktualizálni. Történhet-e a 2002-es első kiadás és 2015 között bármi olyan a városi ökoszisztémában, amit szabad szemmel észre lehet venni? Inkább azt nehéz összeszedni, mi nem változott.
Winkler Róbert
A szerzővel készítettünk egy hosszabb interjút is, amiből itt részletet olvashatsz:
Nagyon szeretem a bodobácsokat, illetve igazából a darazsakat is, verebeket, cinkéket, varjakat, galambokat, macskákat, ezüstös ősrovart… Kb. mint amikor Nápolyban egyszer megkérdezte egy pincér, kinek drukkolok, és elkezdtem mondani, hogy hát az SSC Napoli nagy kedvencem, de a Roma is, mert érdekes az edző, meg drukkolok a Laziónak, mert most egész jól megy nekik, a Chievónak, mert olyan cuki kiscsapat, a Hellas Veronának, mert micsoda egy állat táboruk van, meg Luca Toni, bírom a Milant a nagy idők emlékére, az Intert, mert olyan tudatosan nyomják a favágást, a Torinót, mert Grande Torino, a Juventust, mert Massimiliano Allegri milyen messze juttatta őket, és a végére azt hiszem, sikerült eljutni az Udineséig, Toto Di Natale okán. Hülyének is nézett a pincér, de ez van, a legtöbb olasz csapatnak drukkolok.
– Most, hogy a Nagyvárosi természetbúvár harmadik kiadása is megjelent, nem gondoltál rá, hogy a vidék, például az Alföld élővilágát is szemügyre vedd, majd könyvet írj róla? A magyar szürkemarha és a kanalasgém is hálás téma lehet.
Az eleve kevésbé érdekel, mert ritkán látom. Pár agrárszakember kivételével szinte mindenki igen ritkán látja. A nagyvárosi állatokban épp az az őrületes királyság, hogy folyamatosan megy a szemünk előtt a természetfilm-reality, és csak rajtunk múlik, mennyire tudatosan nézzük.
Mennyire tartod szórakoztató irodalomnak, és mennyire érzed szakmai ismeretterjesztőnek a Nagyvárosi természetbúvárt? Elképzelhetőnek tartod, hogy a könyvedből tartsanak biológia órát az iskolákban?
Az irodalom szóra mindig kicsit összerezzenek; irodalom az Esterházy Péter. Ez tisztán népszerű ismeretterjesztés, ami persze nem zárja ki, hogy tisztességesen meg legyen írva, sőt. Lehetne belőle biológia órákat is tartani, főleg mert az új kiadást lektoráltattuk a Természettudományi Múzeum szakértőivel, tehát tudományos szempontból abszolút megállja a helyét. És hát helye is lenne az ilyesminek az oktatásban, hiszen minek, ha nem azoknak az állatoknak, amikkel az életben is találkozni fog a gyerek.
Már elkezdtem dolgozni a Márton és Micike harmadik kötetén, ami egy építkezésen játszódik, úgyhogy építkezésekre járok anyagot gyűjteni. Az egyik építkezésen épp régészek dolgoztak, a fő régész véletlenül ismerte is az előző kötetet, és kérdezte, miért nem csinálok régészes Márton és Micikét. El is képzeltem, amint Micike elszalad a szájában egy szarmata kézcsonttal…
Az teljes interjút itt találod.
