Ha valami nagyon amerikaira gondolunk, az valószínűleg a hamburger lesz, a pickup truck, a rodeo és a „jíí-há” kiáltás. Ez utóbbi ráadásul mintegy a déli identitás része is.
A yee-haw vagy hee-haw (vagy magyarosan: jíí-há) a déli, konföderációs katonák csatakiáltása volt az amerikai polgárháborúban (1861-1865). A rebel yellnek, zendülő kiáltásnak nevezett hangnak több funkciója is volt: egyrészt szolgált az ellenség megrémítésére és a harci morál növelésére, másrészt pedig a csapatok mozgását, pontosabban irányítását segítette.
Habár tisztázatlan, hogy ez a fajta harci kiáltás skót hagyaték-e, vagy az őslakosoktól vették-e át a polgárháborús katonák, egy biztos: ők maguk inkább az indián harcosokat tekintették e tekintetben elődjüknek. Erre utal az is, hogy a különböző alakulatokat sokszor a kiáltásukról nevezték el, így például a virginiai 35. Lovas Zászlóaljt, a White Lovas Zászlóajt „komancsoknak” hívták.
A leírások és veteránok beszámolói alapján feltételezhető, hogy a különböző harci kiáltások eredendően különböző állathangokat imitáltak: farkasüvöltést, a puma hangját, vagy éppen a nyúl sírását. Ebből is sejteni lehet, hogy sokkal változatosabb volt, mint egy egyszerű yee-haw, ami mintegy generálszószként lepi el a déli kultúrát.
A ludas ebben nagy valószínűséggel Margaret Mitchell regénye, az Elfújta a szél volt, ami elsöprő sikerével hosszú évtizedekre meghatározta az amerikai délről alkotott képet és sztereotípiákat. A regényben a kiáltás ugyanis yee-aay-ként jelenik meg.
Sajnos nem marad fönt polgárháborús hangfelvétel, ami rögzítette volna a csatakiáltást, ugyanakkor előkerült egy filmfelvétel az 1930-as évekből, amelyen polgárháborús veteránok mutatják be, hogyan is szólt náluk a zendülő kiáltás. A Smithonian Intézet és Kongresszusi Könyvtár jóvoltából ez a felvétel már a nagyközönség számára is elérhető, és így megtudhattuk, valószínűleg a yee-haw volt a legkevésbé jellemző rebel yell.
