Piotr Kłodkowski: A kelet csodálatos zamata[Doskonały smak Orientu] – Typotex kiadó, 2008 – fordította Kertész Noémi – 184 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-279-002-2
Egy „becsületes nácinak” a maga korában eszébe sem jutott, hogy az antiszemita nézeteket meg kellene kérdőjelezni. Azok, akik Alfred Rosenberg művein, és Hitler Mein Kampf-ján nevelkedtek nyilvánvalóan zömében átlagos figurák voltak, nem jók és nem rosszak, egyszerűen csak benyalták és terjesztették a mérget, amit ők is úgy kaptak. Ha az egész holokauszt-borzalomnak volt/lehet bármi „értelme”, akkor az csak annyi, hogy még egyszer ilyesmi ne fordulhasson elő!
Az elmúlt néhány évtized, a németek példamutató szembenézése okot adott az optimizmusra, hogy talán az emberiség végre maga mögött hagyott valamit, ami – bár nagyon is emberi, mégis – embertelen.
Mára szétesni látszik ez az illúzió!
Újra felbukkantak – a regnáló hatalomhoz kötődő politikusok megnyilatkozásaiban is! – azok a szófordulatok, melyekkel a nácik csináltak bűnbakot a zsidókból. A különbség jellemzően csak annyi, hogy most a migránsokról beszélnek. A cél a bűnbakképzés, és a társadalmi szolidaritás felszámolása, hogy a szavazó ne meggyötört embereket lásson, hanem arctalan és rosszindulatú tömeget, mely ellenünk tör, el akarja pusztítani a „kultúránkat”, stb.. (Nem hiszem, hogy ehelyütt fel kellene sorolni azt a töménytelen mennyiségű bornírt baromságot, ami ebben a témában közszájon forog.)
Az idegenellenesség fokozódik (mert fokozzák!), de közben az emberek ingerküszöbét sikerült annyira magasra emelni, hogy – már most – kisebbség az, aki szót emel a lemigránsozott menekültekért. Félő, hogy a méreg terjedése megállíthatatlan.
A gyűlölet apró tégláiból épülő fal lassan növekszik. Hetek, hónapok, évek során szemmel láthatóan magasodik, de akik a téglákat hordják, nem mindig tudnak a létezéséről.
Amikor éppen nem a tiltakozással vagyunk elfoglalva, akkor az oktatással és a felvilágosítással kellene foglakozni. Muszáj lenne, s ráadásul most muníció is van bőven. Például a Typotex Kiadónál megjelent A Kelet csodálatos zamata című kötet, mely éppen arról szól, ami most annyira életbe vágó lenne: a keleti és nyugati ember találkozásáról, és egymás megértésének esélyeiről…. hiszen e nélkül lehúzhatjuk a redőnyt.
Az európai ember gőgje nehezen levetkőzhető, és nem is volt szüksége arra, hogy megszabaduljon tőle, amíg gyarmatosítóként uralni tudta azt a földet, amit uralma alá hajtott. De ennek vége van, s a nosztalgikus ábrándok helyett tudomásul kellene végre venni, hogy a más társadalmak és másfajta kulturális szokások, nem alsóbb- vagy felsőbbrendűek, hanem – szükségszerűen egyenrangúak. Egyszerűen csak mások, és mint ilyenek érdekesek. Nem véletlenül özönlik el európai turisták Ázsia kultikus helyeit!
Szinte mindenki magában hordozza a gyűlölet magvát. Mert ha a háborúk először az emberek fejében születnek meg, akkor ki tudja, nem következik-e be egy olyan pillanat, nem mennek-e végbe olyan események, amikor ebből a szörnyű magból még szörnyűbb növény szökken szárba? Talán nem azt kellene kérdezni, hogy nem következik-e be, hanem azt, mikor következik be?
Piotr Kłodkowski erről a világról mesél, történetei tapasztalaton alapulnak, és jól mutatják töredékeit annak, hogy mennyi ismeretlen, furcsa és megérthető szokás választja el egymástól az embereket. S miként kötheti össze őket ugyanez a különbség, ha a megismerés szándéka mögött kölcsönös tisztelet lakozik. A napokban (újra) világsztárok tiltakoztak a kutyahús fogyasztása ellen, ami a saját európai alapú kultúránkból kiindulva teljesen érthető. De vajon mit tennénk, ha a muszlimok felszólítanának minket arra, hogy tartózkodjunk a sertéshústól? …és akkor mit gondolnánk, ha az tehenet szentnek tartó indiaiak tiltakoznának az európaiak marhahús-fogyasztása ellen?
Ijesztő világ következik, ha nem tanuljuk meg egymás tiszteletét, s nincs erre jobb alkalom, mint a jelen, amikor ezek az „idegenek” a határainkon, a kerítéseink tövében állnak, és segítséget/bebocsátást – de legalább egy kis vizet – kérnek.
Ha a könyvesboltokban lenne külön polc a fontos könyveknek, akkor Piotr Kłodkowski kötetét fel kellene rá helyezni, mert aktuálisabb, mint amikor megjelent, s ha a segítséget kérő embereket elutasítjuk, akkor ideje lenne levenni ugyanerről a polcról a Bibliát…
