Robert Wittmann és David Kinney: Az ördög naplója / Alfred Rosenberg és a Harmadik Birodalom ellopott titkai – Athenaeum Kiadó, 2016 – fordította Bayer Antal– 500 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-2935-40-9
Sokan vannak, akik a napjainkban zajló politikai folyamatok mögött a nácizmus újbóli térnyerését vélik felfedezni, másokat egyszerűen csak elkeserít a hatalom arroganciája. Nem dolgunk – nem lehet dolgunk! –, hogy Az ördög naplója című kötet kapcsán a lehetséges történelmi párhuzamokat vizsgáljuk, mégis, annyit biztosan kijelenthetünk, hogy azok az alantas ösztönökre épített kirekesztő technikák, melyeket az akkori német hatalom használt, ma is megfigyelhetőek működés közben.
- Titkos licitáló vitte el Hitler gatyáját
- Sokat ért Hitler csendélete
- Bővített kiadásban újra megjelenik a Mein Kampf
- Festmények, amelyek bizonyítékként is szolgáltak a háborús bűnösök elleni perekben
Alfred Rosenberget kevesebben ismerik, mint Himmlert, Goebbelst, Hesst, pedig legalább annyira exkluzív figurája volt a náci vezetésnek, mint a többiek, sőt…! A kezdetektől Hitler mellett álló Rosenberg volt az, aki az elképesztően zavaros, de mégis hatásos ideológiai háttér kidolgozásáért felelős. Az, amit a szélsőjobb újságírójaként a húszas években kidolgozott, eleinte még a náciknak is túlzásnak tűnt. A kereszténységgel szembeni harcos ellenállása a korai időkben nem érdemelt többet, mint a többi eszement, valóságtól elrugaszkodó gondolat, aztán fordult a világ, s ez az ember népek és életek sorsa felett dönthetett. Pedig sem gondolkodóként, sem szervezőként, sem semmilyen területen nem tekinthető nagy formátumú figurának. (Valószínűleg a mostani internetes világ – sőt a nyomtatott sajtó – is felszínre hoz hasonlóan mérgező alakokat, s csak reménykedhetünk, hogy nem jutnak olyan hatalomhoz, mely nem illeszkedik a retorikában kimerülő – és mindenfajta erkölcsi megfontolástól függetlenített – képességeikhez.)
Munkáival Alfred Rosenberg azáltal tűnt ki, hogy fáradhatatlanul harcolt a nemzetszocialista világnézet tisztaságáért. Csak a jövőbeli nemzedékek lesznek képesek igazán felbecsülni, milyen mély hatást gyakorolt ez az ember a nemzetszocialista állam szellemére és világnézetére. (Goebbels laudációja a – Nobel-díj ellenében alapított – Német Nemzeti Díj átadásán hangzott el Nürnbergben.)
https://www.youtube.com/watch?v=iZ28z814Cjc
Rosenberg figurája a háborút követően némileg elhalványult, s (negatív) jelentőségét nem értékeltük eléggé. A helyzet mostanra attól változott, hogy végre előkerült az 1934 és 1944 között vezetett személyes napló, melynek hollétéről a nürnbergi perek lezárulta óta a kutatók sem tudtak. A Rosenberg halálos ítéletét kimondó perben a napló még bizonyítékként szerepelt, de ezt követően szőrén-szálán eltűnt. Mint az ördög naplója című kötetből megtudható, a napló az egykori nürnbergi ügyész, Robert Kempner birtokában volt, s csak egy kalandos nyomozás során került az washingtoni Holokauszt Emlékközpontba. Rosenberg naplója feltárja Rosenberg történetét, a nácik egymás közötti marakodását, és – eltűnése és előkerülése okán – Robert Kempner nem mindennapi életét is. A háttér ismeretében jogos döntés volt a szerzők – Robert Wittmann és David Kinney – részéről, hogy párhuzamos életrajz gyanánt a könyv részévé tették Kempner ellentmondásokkal teli életét is. Hiszen, ahogy a legfertelmesebb bűnös is csak egy kisstílű fazon lenne a mögötte álló gépezet nélkül, úgy az igazságtevő szerepébe helyezett ember sem makulátlan lovag.
https://www.youtube.com/watch?v=VJB0SiVizsQ
A napló csavaros utóélete miatt ráadásul Kempnernek nem csak politikai, társadalmi és náciellenes tevékenysége került a kutatás homlokterébe, de szokványosnak nem nevezhető magánélete is, melyről nem könnyű úgy beszélni, hogy az ne tűnjön a bulvár legmélyebb bugyrának.
Kempner már csak származása okán is elszántan harcolt a nácik ellen, de egyesek szerint – módszerei miatt – náciként is megállta volna a helyét, s talán az sem véletlen, hogy Rosenberg tündöklése alatt neki a menekültsors jutott. Aztán, amikor fordult a helyzet, akkor már vádlóként léphetett színre.
Rosenberg naplója bepillantást enged a náci hatalmi gépezet kialakulásába és hétköznapi működésébe, s – ha ez egyáltalán lehetséges – még mélyebbé teszi az elképedést: a náci vezetők nagy része tényleg nem volt több, mint a hatalomtól megrészegült kisstílű bűnöző, akiket elképesztő tettekre sarkallt a fékek és ellensúlyok teljes hiánya. Rosenberg, mint a rendszer alapvető ideológiai hátterének kialakítója a legrosszabbak közé tartozott, s bár nem közvetlenül a saját hasznára dolgozott, mégis tevőlegesen részt vett a legelképesztőbb bűnök kivitelezésében is. Ő felügyelte a nagy nyugat-európai műkincsrablást ugyanúgy, ahogy ő volt a felelős a Szovjetuniótól elfoglalt területeken kialakítandó közigazgatásért is. Ha véletlenül a zsidók válogatás nélküli, brutális és látványos meggyilkolása ellen szót emelt, akkor sem a zsidók – az emberek – érdekében tette, hanem gazdasági és/vagy kormányzástechnikai szempontok vezérelték.
Az ördög naplója ilyenformán nem csak a múlt dokumentációja, de figyelmeztetés a jelenre és a jövőre nézvést. Az emberiség nem változik, s ha a lehetőség adott, akkor élni fognak vele azok, akiket nem kötnek az erkölcsök.
