A Berlinben élő cseh írónővel, Dora Kaprálovával, a Typotex Kiadó gondozásában most megjelent Egy férfi című regénye kapcsán beszélgettünk magányról, a gyengéd és kegyetlen szerelemről és a szerelem politikájáról.
A könyv Csehországban Téli könyv a szerelemről címen jelent meg. A magyar kiadás címe viszont egy egyértelmű utalás Esterházy Egy nő c. regényére. Sőt a magyar alcím el is oszlat minden kételyt: Válasz Esterházy Péternek. A cím megváltoztatása, és hogy ilyen egyértelművé tegyék a referenciát, a kiadó döntése volt, vagy az öné?
Nem akartam ebbe beleszólni. Megírtam a regényt csehül, és aztán nagyon hálás voltam, hogy Zsuzsi [Juhászné Hahn Zsuzsanna, a fordító – a szerk.] ezt lefordította, és tiszteletben tartottam az ő döntésüket, hogy ezen a címen jelenjen meg a könyv.
A regényben előfordulnak teljesen egyértelmű utalások magára Esterházyra, sőt az utolsó előtti „feljegyzés” egy neki szóló üzenet. Ezek a részek ráadásul kurziválva vannak a kötetben. Ez is a magyar kiadás sajátsága, vagy ezek éppígy szerepelnek a cseh eredetiben?
Ez teljesen megfelel a cseh eredetinek. Amikor elolvastam Esterházy Egy nőjét, elhatároztam, hogy megírom ennek a női változatát, a saját nézőpontomból. És ezt mintegy levélként írtam, két hónapon keresztül minden nap. Ez segített akkor átvészelnem azt a hosszú telet Berlinben.
Egy ismert szerző könyvével párbeszédbe lépni olyan lehet, mint az első nap a börtönben: az ember megkeresi a legnagyobb fickót és megpróbálja kiütni, hogy ezzel kijelölje a saját helyét is.
Hogy provokációnak szántam-e a könyvet? Talán. De az igazat megvallva, ez nem egy racionális döntés volt, hogy akkor most harcba szállok Esterházyval. Sok könyvrecenziót írtam korábban, és nagyon élveztem, sőt élvezem mások szövegeit olvasni, mert ez számomra egyfajta kommunikáció a világgal. Máskülönben nagyon magányosnak érezném magam. Ez különösképpen igaz Berlinre. Hiszen cseh íróként, cseh nőként élek Németországban.
Aztán amikor elolvastam ezt az elbűvölő könyvet, egyszerűen élvezetet okozott nekem. És ezért határoztam el, hogy írok rá egy választ. Nem számított, hogy éppen Esterházyról van szó, vagy bárki másról. Tehát nem éreztem, hogy harca szállnék egy nagy íróval.
Esterházy, amikor korábban írt egy könyvet Hrabalról, próbált találkozni vele, kereste őt Prágában. Amikor én találkoztam Esterházyval Berlinben, ugyanezt éreztem. Mintha ugyanaz a játék ismétlődött volna meg köztünk, mint korábban közte és Hrabal között. És ez a játék a fontos.
És azt hiszem, ez az irodalom lényege: a játék.
Már lassan tíz éve él Berlinben…
Istenem, rémes! [nevet]
… szóval már lassan tíz éve. Az írást pedig egyfajta menekülésként használta, menekülésként a berlini magány elől.
Az írás mindig menekülés. És én akkor kezdtem el írni, amikor Berlinbe költöztem. Különböző szövegeket írtam, például hangjátékokat, elkezdtem egy másik könyvet is, ami most jelenik meg Csehországban, és ekkor írtam ezt a könyvet is, ami mintegy naplószerűen alakult. Mintegy buborékban éltem ekkor.
A regényben az elkészült kéziratot végül elnyeli az íróasztal fiókja. Sőt még a szemetest is megjárja. Abban a két hónapban, amikor nap mint nap írta ezeket a „leveleket”, azzal a tudattal ült le dolgozni, hogy most egy könyvet ír, vagy egyszerűen ki akarta magából írni, akármi legyen is az így elkészült szövegek sorsa?
Az utóbbi áll közelebb a valósághoz. Nem volt olyan ambícióm, hogy könyvet írjak. Egy hosszú levelet akartam írni. És ez egy játék volt számomra: minden reggel, mielőtt fogat mostam volna, egy órát ezzel foglalkoztam. És ez örömöt okozott nekem. Mindezt pedig addig csináltam, míg el nem kezdtem unni, és akkor abba is hagytam. Később aztán egy kiadó megkeresett, hogy van-e valamilyen kéziratom, és rögtön erre gondoltam. Odaadtam és ők kiadták. Gyakorlatilag nem is változtattam semmit a meglévő szövegeken.
Ha az ember olvassa ezt a könyvet, és az újra és újra megírt férfialakokat, óhatatlanul elkezd gondolkodni azon, mit is jelent férfinak lenni, mit jelent a maszkulinitás. Ami ezzel kapcsolatban számomra igazán meglepő volt, hogy a regényben férfiként jelennek meg például mozgalmak. A Femen valami maszkulin dolog volna?
Tulajdonképpen én a szerelemről és az életről akartam írni. Tehát nem a nemiségről, a szexualitásról, vagy ehhez hasonló jól megragadható dolgokról, hanem a szerelem kegyetlen és gyengéd vetületeiről. A szerelemben is van agresszió.
A szerelem is lehet terror.
És a Femen a szexualitást mintegy eszközként használta a maga politikai érdekeire. És az egészben az az abszurd, hogy kiderült, a Femen mögött valójában egy férfi áll. Amikor a könyvet írtam, ezt még nem lehetett tudni, saját magam következtettem erre – és erre a megérzésemre elég büszke is vagyok.
Mindenesetre azt gondolom, hogy a szerelem az élet egyik legfontosabb politikai ügye. Ez nagyon patetikusan hangzik, de minden ember számára fontos, hogy beszéljen a szerelemről, hogy megélje a szerelmet. De nem akarok semmilyen hippimozgalomhoz se csatlakozni. [nevet]
