Vancsó Zoltán ismert, de megítélése szerint nem elég elismert fotóművész. Beadta fotóanyagát az idei Capa-díjra Kifakult szezon – A válság és vakáció analógiája címmel, de szóra sem méltatták. A tét nem kicsi, 4 millió forint.
Az ösztöndíjasok portfólióját itt találod. Vancsó Zoltán is közzé tette a pályázatra beküldött anyagait azzal a céllal, hogy a képekhez tartozó kommentekben te is véleményt mondhass Vancsó sérelméről.
Az esethez annyit teszünk hozzá: a pályázósdi ilyen, kulturális szerencsejáték, szubjektív vélemények döntenek.
Vancsó Zoltánnal két éve készítettünk interjút, az egy kicsit barátságosabb hangulatúra sikeredett:
– A Walter Mitty titkos élete című filmben volt egy jelent, amelyben a fotós hópárducokra vadászott. Hosszas várakozás után megjelent az állat, de a fotós nem exponált. Azt mondta, számára fontosabb megélni a pillanatot, mint megörökíteni. Mit gondol erről?
– Valóban a fotóriporteri élet egyik meghatározó kérdése ez, amellyel már a pályája elején találkozik a legtöbb fotós. Az említett példa a természetfotósok extrém türelméről szól inkább, ebben egyáltalán nincsen tapasztalatom, nekem ennyit sosem kell várnom, de utazó fotográfusként, riporterként gyakran élem át azt, hogy egy adott jelenetben kívülállóként veszek részt, mert közben fotózom. De ha egyszer nagyobb az az erő, ami az alkotást motiválja, akkor ezzel szerintem hosszútávon meg lehet békélni. Gyakran a megszületett végeredmény bőségesen kárpótolja a kívülmaradást, ahogy egy futballmeccs bírója is megbékél azzal, hogy rendre nem ő rúgja a gólokat. Ez egy tudatos választás, amit, gondolom, a személyiségünk határoz meg.
