Szado-mazo rendőri felügyelettel 18+

Egy illusztrátor folyamatos gyötrelmei, Turczi István verseivel

Írta: Deák Csillag

Performanszra kaptam meghívást, Turczi István: A fázisrajzoló átmeneti gyötrelmei c. verseskötetéhez Für Emil illusztrációiból nyíló kiállításra.

A Nulla-egész-hulla címtől rettegésünk csak átmeneti. Körülnézek és sehol egy hulla, vagyis nulla, és ez így egész. Vagyis nem egész, mert Für Emil nincs jelen a kiállításán. Sokan vártak rá, én is. Beteg, halljuk. De nem angol beteg, bár most éppen Londonban él. Mondják, hogy állandóan úton van. Most kivételesen nem. Üzeni, örül, hogy kiállítják, vidéken is bemutatják nyáron a rajzokat, akkor talán ott lesz. Für Emil mégis velünk van, és velünk van a versek elkövetője, Turczi István is. Nem csak olvashatjuk a verseket, halljuk is azokat Lutter Imre kiváló tolmácsolásában.

A megnyitó beszédek, Harsányi László kultúrtörténész és Szurcsik József képzőművész tollából és előadásában performansszá emelték az eseményt. De még ez sem volt elég, Bischoff Henrik videóin, szó és kép, betű és rajz párbajozott egymással, villantak a két szemközti falon, kapkodhattuk a fejünket. És még alá is festették. Zenével. És hogy hagyhatnánk ki Lerch Istvánt, aki Für Emil-t játszott, természetesen zongorán.

Szép kis társaság gyűlt össze.

Emlékírók és emlékrajzolók, emlékezők és emlékhagyók, emlékkéjelgők és emlékfelejtők, emlékőrök és emlékcsőszök, emlékfagyasztók és emlékhajhászok, emléktagadók és emléktolvajok, emlékforralók és emlékfagyasztók, emléktorzítók és emlékfelfújók, hogy az emlékgyilkosokról ne is beszéljek. Na, de vannak azért mások is. Őket követik ugyanis az álomkészítők és álomtisztítók. Az álomkergetők és álomutolérők, az álomfejtők és álom átalakítók, az álomfelügyelők és álombitorlók, az álomfogók és álomfirkálók, az álomzagyválók és álomcsiszolók, az álomroppantók és álomdarálók, az álomgyújtogatók és álomtüzelők, az álomkevergető – csavargató álomkínozók, az álomgyilkosok.

(Szurcsik József)

Für Emil már nem keresi önmagát, régen megtalálta, és a mai napig nem veszítette el. Turczi István is ebben bízott, amikor felkérte, hogy szóljon hozzá a versekhez, mert a rajzok nem csak egy barátság kifejeződései és nem csak a barátság fenntartására szolgálnak, hanem lehetőséget is teremtenek Für Emil számára, hogy megmutassa, ez vagyok én.

Für Emil férfi alakjai női alsót hordanak, kitárulkozók, attraktívak, kettős énnel rendelkeznek, kétfejű (női és férfi fej) sárkányok, de tüzet nem okádnak, királylányt sem raboltak, ám szilajon és örömtelien vigadnak, kettesben, csoportosan, naplemente előtt, naplemente után. Az idő nem számít. Kopaszodó fejjel, kissé elhízott testtel is tudják, a vágy időtlen, fütyülnek a külalakra, az izmokra, a súlyfeleslegre, már-már bacchanália résztvevőiként jelennek meg a rajzokon. Nincs tabu. Ha van is, túllépnek rajta. Isten elnéző, vagy igényt tartanak Isten vak szemére.

Nincs tér, nincs idő/ Isten penészes szeme/ vakablakra néz

(Video haiku).

Szurcsik József mesét mesél nekünk, amitől nem elalszunk, hanem nagyon is éberek leszünk. Figyelünk. Talán az egész egy mese, kitalált történet, amit Für Emil minden alakja álomból is felébredve, folyékonyan fúj, hiba nélkül? Semmi és senki sem hibátlan, Für Emilnél nincs hiba, amit mi nézők a mindennapokban annak tekintünk. Für Emil mer álmodni, ő az Álmok álmodója. Hogy álomgyilkos lenne? Kétlem, gyötrik az álmai, nem tud szabadulni tőlük, lerajzolja őket. Emberi álmok, emberi és állati alakot öltenek. Kutyák gyülekeznek, üzekedni akarnak. A női testből fallosz mered ki, nyalnak és szopnak. Hedonista világot idéz meg Für Emil, szabadon és könnyedén. Borostás alakjának (Ereklyék, a csönd mélysége) kabátja is tüskés, szúrós, miként fent a csillagok. Az égre néz, két kezét fölfele emeli, bal kezében boros (pezsgős) pohár. Koccintana, ha lenne kivel. Áldást kér, áldást remél, mintha Tevjét, a tejesembert látnánk, aki fohászkodik (Hegedűs a háztetőn).

Für Emil figurái nem cinikusak, gúnyt sem űznek másokból, illetve önmagukból, inkább naivnak hatnak, de nem azok. Lehet sajnálkozni rajtuk, viccesek és visszásak is egyszerre. Olyan történet résztvevői, amelyek meghaladják a képzeletet, mert a történetek valóságosnak hatnak. Talán azok is. A szorongás gyülekezési jog, állítja Erdély Miklós (Válságvers). Für Emil figurája nem gyűl, egyedül marad, hiába szól a tölcsér, befogná a fülét, csak ne hallja. Nem érte szól a harang. Elég Két perc gyűlölet, és mindenki gyötri a másikat, szado-mazo lesz, rendőri felügyelettel. Láncon vezetik egymást, lementél kutyába. És párosodsz (Installáció), táncolsz, nemtől függetlenül, kinyitod magad, lent és fent, a rúd (pásztorbot) spirálba fordul. A varázsló nem töri el pálcáját, figyel, nélküle nem történhet semmi. Ilyen a Tények melankóliája. Egy nyúl fölfele nyúl pálcájával, nem borzad el attól, amit lát, egy női testből kilóg valami, és az nem lóláb. Az ördög nem alszik, nyelvet ölt. Nem csak ő, mások is, keresik az altájat, és nem az Altájban. Női és férfi fej egy testből nő ki, mintha ők lennének a tagkönyves betmenek.

Látszólag minden változatlan (Civiliter mortuus), csak meghaltunk egy kicsit. A kaszás jött értünk, csontvázak táncolnak, egy halott újsággal van letakarva. Van még takargatni valója? A helyszínelés megtörtént, a legenda szerint rajzoljon körbe téged a Doszpot Péter, a holttest hűlt helyét látjuk. A magasba emelt koporsó lehet, hogy üres. A 22-es csapdájába kerültünk. Hajladozunk, álarcot öltünk, álarcosbálban, farsangban vagyunk, senki sem ismeri fel a másikat, vagy csak úgy tesz, hogy vaksi. Még a rabbi is itt van. Kalapján nincs amerikai csillag.

A történelem mítoszt farag, nem a holt lelkek alkudoznak

(22-es csapdája)

Paul Klee Pedagógiai vázlatkönyve ezzel a mondattal kezdődik:

Útjára ered egy aktív vonal szabadon, céltalanul; séta ez, csak úgy a séta kedvéért. A cselekvő egy eltolódó pont. Pont(osan) ezt keressük, ami oly egyszerűnek tűnik. Tűnik. Kitűnik. Für Emil. …kompozíciói lényegében a sajátos mesealakjainak személyiségrajzai. Olyan, belső szűrőn áteresztett összegző vélemény-minták, amelyek képesek körberajzolni az általános és az egyedi, a személyes belső és a külső formai jellemzők világának összképét.

(Szurcsik József)

Für Emil gyötrelmei folyamatosan átmenetiek. Valamibe átfolynak, át- és feltűnnek, létezésük így lesz permanens, kihagyhatatlan, olykor felfoghatatlan, mert az emberből az állati ösztönök törnek fel. Kár tagadni. Rajzai hasonlítanak a léghajóhoz, amelyikből kidobták a ballasztokat és szabadon száll, emelkedik, és nem mindig irányítható. Az angyalok játszanak velünk, bábjátékosok, mi vagyunk a bábok. Van, aki muzsikál, megadja a hangot, megadja a módját, a sörös kriglik összeérnek, folyik a lé, sajttortát is esznek. Túró. És nyugi, senki sem hóemberszobrász, még nem hűltünk ki. Nulla-egész hulla.