Isten Fénye kipusztítaná az emberiséget?

Ingar Johnsrud: Követők [Wienerbrorskapet] – General Press Könyvkiadó, 2016 – fordította Vaskó Ildikó – 428 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-6438-61-6

A regényből részletet olvashatsz itt.

A Követők kapcsán elfelejthetjük azt, amit az elsőkönyves szerzőkről gondolni szoktunk, Ingar Johnsrud esetében szó sincsen óvatos lépésekről, tapogatózó próbálkozásról, bizonytalan útkeresésről. Ez a fickó elsőre „betalált”, és elképesztő biztonsággal kezeli azokat az eszközöket, melyek az elmúlt években oly sok rajongót szereztek a skandináv krimi/thriller-irodalomnak.

A trilógiának ígért regényfolyam első kötete, a Követők, olyan valóságszagú világba kalauzolja az olvasót, mely egyszerre ismerős és idegen. Szereplői – legyen szó Fredrik Beier nyomozóról, politikusokról, elkövetőkről vagy áldozatokról – mind esendő, a hétköznapok borzalmaiban megsérült emberek, akiknek megformáltsága közel hozza az olvasóhoz a legelképesztőbb történetet is.

Fredrik Beier például egy olyan nyomozó, akit az őt ért csapások miatt kicsit hátrébb vontak, s kevésbé véres ügyekkel bíznak meg, ezért nyomoz egy politikus lányának eltűnése ügyében. Pont egy ilyen vértelen eset miatt csöppen bele egy kegyetlen és brutális ügybe: az Isten Fénye elnevezésű szekta öt tagját végezte ki egy ismeretlen egy vidéki farmon. A szekta többi tagja eltűnt, és a nyomozók egy titkos, föld alatti laboratóriumra bukkannak, aminek funkcióját csak találgatják. Persze, mint ez később kiderül, a találgatások köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit a szekta vezetői terveztek.

Az olvasót is próbára tevő véres jelenetekkel tarkított nyomozásnak arra is választ kell adnia, hogy mi köze van a mostani gyilkosságoknak a két világháború között alakult bécsi fajkutató csoporthoz, melynek egyes tagjai – a nácik szolgálatában – a legkegyetlenebb emberkísérleteket végezték a második világháború alatt a hadifoglyokon. A történetnek ez a múltfeltáró vonulata – beleékelődve a mai nyomozásba – legalább annyira izgalmas, bár teljesen más jellegű történet, mint a napjainkban játszódó történet.

Ingar Johnsrud „egyet fizet, kettőt (hármat? négyet?) kap alapon” írta meg a Követőket: a négyszáznál is több oldalban két összefüggő, de önállóan is izgalmas történet kevereg-kavarog. A 106 fejezetre tagolt regény lehetőséget ad arra, hogy a történetek szálai – ahogy ezt a televíziós sorozatokból ismerhetjük – mindig a legizgalmasabb ponton szakadjanak meg. Sokak szerint ez nemtelen, de hatásos eszköz, viszont, szemben a tévével, itt nem kell várni egy hetet a folytatásra… és ez jó, ha nem kell másnap reggel korán kelni.

A kötethez – melyet mostanában húsz nyelvre fordítanak – csak lengyel reklám-videót sikerült találni, de talán ez is ad valamiféle hangulatot:

A nyomozás meglepő fordulatai nem hagyják hidegen az olvasót, s ráadásul az elsőre értelmetlennek tűnő, precízen kidolgozott mellékszálak is megkapják szerepüket, s ha ez még mindig nem lenne elég, akkor a végjátékban a rendőrség által előadott hivatalos verzió biztosít olyan fordulatot, amitől még a legjobb konteósoknak is leesik az álla. (Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy a konzervatív politikus és a kisegyház által beszippantott gyermeke által kínált párhuzamot senki nem akarja ráerőltetni a mai magyar valóságra…)