Futunk, hogy életben maradjunk. Futunk, hogy elsőként adjunk át egy fontos hírt. Futunk, mert egészséges. Ez a mozgásforma ősidők óta része az életünknek. De vajon mennyit tudunk róla? Valószínűleg keveset. Ezt próbálja orvosolni a Typotex Kiadónál megjelenő könyv, a Futás világraszóló története, mely Thor Gotaas néprajzkutató és sífutó tollából származik.
A norvég szerző arra tett kísérletet, hogy a fellelhető források alapján átfogó képet adjon az olvasónak a futás történelméről. Elsőre talán furcsának tűnik, hogy valaki ilyen triviális témát kezdjen el boncolgatni, pedig bőven van benne kakaó. Valószínűleg nem kell ecsetelni, hogy a túlélés szempontjából mekkora jelentőséggel rendelkezett a futás. Sőt, rendelkezik a mai napig. Lássuk be, bárhol, bármikor előfordulhat, hogy az életünkért kell szaladnunk! Hogy mást ne is említsünk, például a gyalogátkelőhelyen a villogó pirosnál. De a tudósok úgy tartják, azt is a futásnak köszönhetjük, hogy ma emberi külsőben járhatunk a földön: Dennis Bramble biológus és Daniel Lieberman antropológus szerint, ha a természetes kiválasztódás szempontjából nem a futás lett volna döntő, akkor még mindig majomkülsővel rendelkeznénk. Jól is néznénk ki… Nem kell megijedni, a szerző nem untat bennünket száraz, tudományos tézisekkel és évszámokkal. Ellenben megismertet például a futárok intézményrendszerével.
Hivatásos futók, a chasquik – a szó annyit tesz, hogy kicserél, ad, kap – gondoskodtak a hírek hatékony szállításáról. Fiatal koruktól fogva edzettek erre a hivatásra. A legjobbak és legmegbízhatóbbak közül választották ki őket, és titoktartási fogadalmat kellett tenniük. A futárok büszkék voltak a hivatásukra.
– olvashatjuk A futás világraszóló történetében. Gondoltad volna, hogy anno a futárokat körülbelül akkora kultusz övezte, mint a Star Wars-ban a Jediket? Na és azt, hogy az ember hosszú távon képes lehagyni egy lovat? Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel is szembe találjuk magunkat Thor Gotaas kötetében. Egy kis képzavarral élve a szerző 500 oldalon végig járja a futás témakörét, méghozzá lépésről lépésre. A könyv elolvasása után ugyan nem leszünk maratonisták, de talán másképp nézünk majd a salakpályán izzadó embertársainkra. Sőt, az újonnan szerzett tudás birtokában mi is másképp szedjük majd lábainkat, és nagyobb tisztelettel tekintünk erre az ősi mozgásformára.
Ha még mindig nem múlt el a futásszomjad, olvasd el Scott Jurek Futni, enni, élni című könyvéről szóló cikkünket, vagy Lubics Szilvia ultramaratonistával készült interjúnkat!
