Amerikai tudósok megfejtették a természet egyik leghíresebb utazásának, a pompás királylepke Kanadától Mexikóig tartó hosszú vándorlásának rejtélyét.
A pompás királylepke (Danaus plexippus) az egyetlen rovar, amelyik ilyen hatalmas távolságot tesz meg.
A pompás királylepke hosszú vándorútját előre meghatározott, optimális útvonalon repüli: két hónap után egy bizonyos közép-mexikói helyre érkeznek, miközben takarékosan bánnak az energiával és csak néhány jelre hagyatkoznak
– mondta el a BBC-nek Eli Shlizerman, a Washingtoni Egyetem matematikusa, aki a rovar idegrendszerének működését modellezte.
Munkáját – többek között – Steven Reppert, a Massachusettsi Egyetem biológusa segítette, akivel közvetlenül a lepke csápjaiban és szemében lévő neuronok működéséről készítettek felvételeket.
Meghatároztuk azt, hogy a bemenő jelek kizárólag a Napból érkeznek. Az egyik féle jel a Nap elhelyezkedése a horizonton, a másik az idő múlása, a kettőből áll össze a rovar belső iránytűje, amellyel egész nap képes délnek tartani
– magyarázta Shlizerman.
A belső iránytű bemenő jeleinek felderítése után Shlizerman elkészítette a rendszer szimulációs modelljét, amely egyrészt a csápoknak az idő múlását jelző „óraneuronjain”, másrészt a szemekben lévő idegeken alapul, amelyek a Nap pozícióját figyelik.
A hálózatba beérkezik a kétféle jel, ezután a rendszer egyezteti őket, hogy jelezze, ha a rovar letért a helyes útról és korrekcióra van szükség – mondta a matematikus, aki igen izgalmasnak tartja a jelek integrációja által irányított viselkedést.
Ennek a mechanizmusnak az ismeretében elkészíthetjük a rendszer robotverzióját, amelynek az a lényege, hogy az energiát és a navigációt is a Nap biztosítja.
A pompás királylepke robotváltozata követi a rovart, hogy feltérképezze vándorútját, ezzel hozzájárulhat a fogyatkozó egyedszámú faj védelméhez is.
