+ Film

A halál, amely az életet szolgálja – Egy pályatárs búcsúzik Kamondi Zoltántól

Kamondi Zoltán

Búcsúzom tőled, Zolikám! Tudod, az nem igaz, hogy minden ember pótolható. Te pótolhatatlan vagy! Kamondi-filmet már soha többé nem csinál senki. De egy utolsót, amibe beletetted mindenedet, még bárki megnézhet. Halj már meg! Ragaszkodtál a címhez. – Egy pályatárs búcsúzik Kamondi Zoltántól

Zolikám!

Nem erről volt szó! Azt beszéltük meg, majd te fogsz az én temetésemen szomorkodni, szál rózsával a kezedben. Te fogsz búcsúztatni, megindítóan szép beszédet tartani rólam, elmondani, milyen is voltam. Én meg jót nevetek egy felhő szélén üldögélve, élvezem a műsort. – De csak szépet és jót mondhatsz! – Ne viccelj! Mást nem is tudnék.

Becsaptál! Itt hagytál, leléptél, és most nem tudok mást tenni, csak sírni. Elvitted magaddal a közös múltunkat, elvitted a jövőnket. Veled ment 8-10 el nem készült film, vagy 20-25 forgatókönyv, színházi előadások, a filmcsinálás szenvedélye, az élet olthatatlan gyötrődése, a siker utáni vágy. Ragyogó intellektusodat, összetéveszthetetlen egyedi világodat még megcsodálhatjuk a moziban, ahol angyalaid, démonaid, vágyaid, szenvedélyed ömlenek ránk a vászonról. Első befejezett nagy játékfilmed a Halálutak és angyalok titokzatos világa, különös lényei, az életút kutatása, amely a halálhoz vezet, a halál, amely az életet szolgálja, varázslatos. Így kell megjelenni a világban, így kell berobbanni az életbe, ilyen őrületesen egyedi látásmóddal, ilyen szenvedélyes közölni vágyással, ahogy ezt tetted, ami Cannes-ig repített a legendás fesztiváligazgató személyes elbűvölése által. Az első vetítésen, ahová azért hívtál, hogy vegyem át a Halálutak vágását, a nagyvetítő sokat látott foteljába szögezett az élmény, és nem hittem el, hogy mekkora mázlim van, hogy az utam megint egy olyan rendező mellé sodort, akinek a bőre alatt is tehetség lapul, akinek az ereiben folyékony celluloid folydogál.

A vágószoba, a vágószobád, csuda egy hely volt! Jóval nyugisabb, mint a forgatási helyszín, ahol minden pillanat az élet-halál harc része, ha sikerül azt rögzíteni, amit elképzeltél, az a mennyország, ha nem, az pokol. Úgy érkeztél hozzánk minden nap, mint egy hadvezér, aki a győztes nagy csata után összerendezgeti a seregeit, elrendezgeti az utolsó segédapród ügyeit is, hogy a dolgok pontosan a helyükre kerüljenek. Kard helyett egy nehéz bőr aktatáskát hordoztál magaddal, amibe belefért a forgatókönyv és a méretes telefonos noteszed is, amelybe bekerülve az ember belekerült a filmtörténetbe. Ezt a noteszt lapoztad fel akkor is, amikor a vetítéseidre hívtad a barátaidat, akiknek a véleményét kérted, mert szükséged volt a friss szemek objektivitására. A budapesti értelmiség krémjének nagy része bármikor szívesen rendelkezésedre állt egy jó kis mozikritizálásra. Átszűrted a véleményeket magadon, a koncepciódon, felhasználtad azt, ami megerősítette a kételyeidet. Alkotótárs barátaid gyakori látogatóink voltak, a hadvezér a legjobb, bizalmas embereit vitte magával minden csatába.  A zseniális Meliske vagy a csodás Medvigy, míg élt Jolán, meg a többiek körbevettek. Kellett, hogy körbevegyenek, kellett neked mindig az alkotó közösség. Megerősítettek. Örültél, ha megjelentek, szellemi kaszinóvá változtatva  kis terünket. Néha Makk tanár úr, máskor Fehér Gyuri, Parti Nagy tértek be, de még Bodor Ádámmal is lehetett egy levegőt szívni általad.

Maximalista voltál a csökönyösségig, művészi elképzeléseidből nem engedtél, ha úgy érezted tehetsz még bármit, amitől jobb lesz a film, a tűzön is átmentél, a hétfejű finanszírozókkal is megküzdöttél. Legendás esetünk az Alkimista és a szűz hangkeverés utáni 2 kockájának a kivétele, ami hangmérnökünket és gyártási főemberünket a józan eszüktől majdnem megfosztotta, annyi macerával és költséggel járt az elképzelésed. De kiharcoltad a változtatást, mert úgy érezted, azon a két kockán múlik a léted, azaz a filmed. Neked szó szerint a filmezés volt az életed. Családalapítás híján leginkább a stáb, a barátaid, alkotó társaid voltak a családod, filmjeid a gyermekeid. Minden idegszáladdal, minden pillanatodban arra készültél, hogy elinduljon az első napon az első felvétel, és azt mondhasd: tessék. Erre tettél fel mindent.

Nem kerülgetted a konfliktusokat, belementél sokszor látszólag fölöslegesen is. Begyűjtöttél jó pár anti-funt. De nekik is tudniuk kell, hogy te mindenkiben tisztelted a tehetséget, akkor is, ha amúgy nem kedvelted őket. A középszert nem díjaztad, de örültél, és elismerted, ha valaki értékes dolgot hozott létre, szeretettel fogadtad a színre lépő tehetségeket. Egy Fliegauf szintű művész felbukkanása miatt boldogságot éreztél, úgy gondoltad, szeretett szakmád lett gazdagabb általa. Ami jó volt a szakmának, az jó volt neked is. A közösségben hittél, olyanban, amelyben erőteljesen jelen lehetsz.

Hosszú éveket töltöttünk együtt a vágószobában, tán több időt, mint némely családtagunkkal. Száz egyetemi kurzussal felért a veled töltött idő. Szerettél vágni, értettél hozzá, könnyű volt veled a munka, de sohasem egyszerű. Agyad komputerként üzemelt, pillanatok alatt végigfuttatta a lehetséges variációk következményeit a teljes anyagra vonatkoztatva. Ha mégsem működött a dolog, a hosszú programot indítottad, amíg ki nem dobott valamit a szerkezet. Néha türelmetlen voltál, mert a gondolataid jóval előrébb tartottak, mint a megvalósítás üteme. A celluloid korszak kényelmes-kényelmetlen lassúsága után hiába lett a technika mérföldekkel sebesebb, te így is mindig lekörözted. Kivételesen szerencsésnek mondhatom magam, hogy részese lehettem annyi csodás gyötrődésnek, annyi lázas álmodásnak, amit a veled való alkotó folyamat jelentett. Együtt lépkedhettünk a vicces vörös szőnyegen is a Kísértések berlini versenyzése során. Nagyon jól állt neked az európai filmes entellektüel szerepe! Lubickoltál a felhajtásban, imádtad a nyüzsgést, a hivatalos vacsorákat, a figyelmet, amit kiérdemeltél. Többnyelvű sajtótájékoztatókat tartottál. Lazának látszottál, de tudtam, hogy munkál benned a feszültség. Ilyenkor a zakód zsebébe nyúlkálva keresgéltél valamit, ami tán nem is volt benne, majd kivéve a kezed, enyhén rácsaptál. Felkészült voltál, intelligens, rendkívül művelt. Intenzíven élted az életet.

Nem adatott könnyed pálya neked! Első játékfilmedet leállították, az első befejezett nagyfilm után hosszú évekre elvették tőled a lehetőséget. De jól kibabráltál velük, tv-játékot, egyedi hangú dokumentumfilm sorozatot álmodtál, megúsztad.  A pusztító, gyilkos évek másodszor is megismétlődtek, a Dolina után tíz évet kellett fuldokolnod, de túlélted. Túlélted, levegőhöz jutottál, és óriási nyomás alatt elkészítettél egy ragyogó filmet.

Kamondi!- jellegzetes hangsúllyal köszöntél a telefonba. Amikor utoljára beszéltem veled, olyan boldog voltál! Utolsó estéden felhívtál egy filmbemutatóról, elmondtad, hogy megcsináltad a végső változtatásokat, amiket megbeszéltünk, lezártad a képet. Gyakorlatilag dobozba tetted a filmet, kész, már csak a hangtechnikai és a trükk munkálatok vannak hátra. Megküzdöttél, és nyertél. Felszabadultál. Tudtad, hogy megvan, tudtad, hogy győztél, amit a vászonra varázsoltál, az jól működik. Tudtad, hogy meghozhatja a remélt, nagyon vágyott sikert, a sikert, amely a kezedbe adja az élet folytatásának kulcsát. Halj már meg! A föld felett repkedtél, és perceket sem késlekedve már bele is vágtál az új filmed előkészítésébe. A finanszírozó baráthoz készültél, de nekem is kitaláltál valamit. – Mit szólnál hozzá, ha dramaturg lennél a következő filmemben? Akkor már a legelejétől bevehetnélek. Már ketten repkedtünk, és „majd megdumáljuk hamarosan”-nal búcsúztunk. Örökre.

Nem bánt veled bőkezűen a szakma. Balázs Béla-díjasként léptél az égi ösvényre, ami életművedet elnézve, fáj. Tán túl sok volt a sértett kolléga, netán túl határozott kiállásaidat nem nézték jó szemmel. Ám ez sem adatott könnyedén, a díjat még egy amúgy szerény képességű tv-s vágó is előbb kapta meg, mint te. Utólag örülök, hogy anno az elv-, vagy kartársak az utolsó utáni pillanatban lehúztak a díjazottak listájáról, amelyre egyébként te javasoltál feltenni. Nekem legalább nem kell feszengenem magam előtt azért, mert egy akkora művész, mint te, azonos szintű hivatalos elismerésben részesült az életében, mint én, vagy egy ügyes hangos szakember. Mire is jó az intrika!

Búcsúzom tőled, Zolikám! Tudod, az nem igaz, hogy minden ember pótolható.  Te pótolhatatlan vagy! Kamondi-filmet már soha többé nem csinál senki. De egy utolsót, amibe beletetted mindenedet, még bárki megnézhet. Halj már meg! Ragaszkodtál a címhez.

Hiányzol! pzs

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top