10. FEJEZET
Gerhard Monsen összeszorította két tenyerét. Végigpásztázta a konferenciatermet. Feltűnően sokáig állt ott némán.
– A politika – kezdte. – A lehetőségek művészete.
Lazított egy kicsit a feszes, méretre szabott öltönyén. Huncut tekintete miatt fiatalabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt. – Eredmények nélkül a politika nem más, mint egy gyakorlat mazochisták számára. Bolgár vörös bor és szendvicsek végtelen sora.
Begyűjtött némi kuncogást. A kerekasztalok mindegyikénél tízesével ültek az emberek, parlamenti képviselők, pártvezetők, tanácsadók. Az előadó, aki épp most jött le a színpadról, megállt középen, és tekintetét az előtte álló asztal hallgatóira szegezte. A pártvezetők asztalára.
– Azért vagyok itt, hogy arról beszéljek, amit hallani akarnak. Az önök igényei szerint. Amire akkor van szükség, amikor négy polgári párt, először a nemzet történetében, összeül, hogy az országot vezesse. Együtt. Hogy reálpolitikát folytassanak. A politika meghatározó törvénye. A képesség arra, hogy adjunk, azért hogy kaphassunk.
Az r-ek leleplezték az akcentusát.
– Egy kormány, ahol a hatalmi apparátus nem minden tagja ismeri el ezt a törvényt, lassan felemészti önmagát.
Hófehér fogai előbukkantak egy eladói mosolyban.
– Mielőtt a legvégén, haldokolva a bosszúvágyó ellenzék lábai elé veti magát.
Pillanatnyi szünetet tartott.
– Készen arra, hogy bedarálják és felfalják.
Kari Lise Wetre a körülötte ülök arcát fürkészte. Nyolc éven keresztül ők voltak a keselyűk. Az ellenzék. A közvélemény-kutatások szerint jó munkát végeztek. A kormányt hamarosan teljesen kicsontozzák.
– Azon a napon, amikor kormányt alakítunk, a négy párt között minden leküzdhetetlen ellentétet meg kell szüntetni. A politikai gyom ugyanúgy viselkedik, mint a természetes gaz, szétfeszítik a betont. És ezt egyetlenegy kormány sem engedheti meg magának. Még ez sem.
Újabb szünet.
– Ma erről a témáról fogok beszélni.
Megfordult, akár egy tangóban, és visszalépkedett a színpadra.
„Azon a napon, amikor kormányt alakítunk.”
Mi van, ha tényleg megnyerik a választásokat? Akkor ezekkel az emberekkel együtt kellene irányítania az országot. Nem, nem irányítani, hanem átalakítani. Együtt kell átalakítaniuk. A Konzervatív Párt adja a miniszterelnököt. Ez világos. Ők voltak a legtöbben. Wetre megpihentette tekintetét Simon Riebén. Amennyiben egy kerekasztalnak lehet vége, úgy a Konzervatív Párt elnöke a másik végén ült. A sima, hamuszürke haj államférfiasan keretezte a napbarnított arcot. Fogai tökéletesre polírozva, fehéren ragyogtak a királykék nyakkendő fölött. A sötét öltöny úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. Az ország következő miniszterelnöke.
Riebe rákacsintott. Sajátos érzéke volt ahhoz, hogy megérezze, ha figyelik. A szeme ilyenkor elkeskenyedett. Pofátlan.
A Keresztény Néppárt harcolna azért, hogy a saját pártvezérük, Vibecke Fiskvik, legyen a pénzügyminiszter. Duci, joviális, és a szikrázó színű kosztümben úgy nézett ki Riebe mellett, mint egy japán gömbhal. A melle az asztallap fölé türemkedett. Vibecke a nyugati fjordok legmélyén nevelkedett. A párt legkonzervatívabb alapkőzetéből fakadt. Vajon képes lenne egy ilyen pozíció betöltésére? Az asszony mint pénzügyminiszter? Wetre kételkedett ebben. De ezt a kétségét államtitokként őrizte. Kari Lise elveszítette a vezetői tisztségért vívott harcot. A párt Vibeckét akarta. Hagyni kell, hadd kövesse el a maga hibáit. Majd csak utána jöhet el az ő ideje.
A szónok, Gerhard Monsen, igazi legenda a Konzervatív Pártban. Wetre úgy tudta, külföldön, Németországban született, norvég középosztálybeli szülők gyermekeként. Katonai iskolába járt, és a tengerészetnél futott be karriert. A hatvanas évek vége felé élt a lehetőségeivel, és a hetvenes évek elején már mint hajótulajdonos milliomos fejezte be a jogi tanulmányait. Mára dúsgazdag filantróp lett belőle, aki nagylelkű adományairól vált híressé. A fiatal öltönyös mitugrászok Monsen szemináriumi részvételét igazi happeningnek tartották. Úgy tekintettek rá, mint egy veteránra. Mint aki már akkor is a belső körökhöz tartozott, amikor a Konzervatív Párt legutóbb kormányon volt. Két évig volt igazságügy miniszter, és nyolc évig parlamenti képviselő. Wetre még jól emlékezett arra, amikor a férfi a parlamenti folyosókon csak úgy keresztülnézett rajta. Ő akkor fiatal tanácsosként dolgozott. És Monsen volt az exminiszter.
Egy szokatlanul barátságos faszkalap, mondta akkor a férje. És pontosan így is volt.
A gondolatai visszakalandoztak a jelenbe, amikor egy ujj erősen megkocogtatta a vállát. Tina volt, a tanácsadója.
– Azonnal jönnöd kell.
Lapozz tovább a 11. fejezetre
