Szehmet-szobrokat találtak a fáraó halotti templomában

800px-FourStatuesOfGoddessSakhmet-FrontalView-BritishMuseum-August19-08

Újabb Szehmet-szobrokra és egy III. Amenhotep-szobor töredékére bukkantak európai régészek a fáraó halotti templomának romjai között az egykori Thébában.

Az öt fellelt szoborból három ülve, egy pedig állva ábrázolja az oroszlánfejű istennőt, míg az ötödik III. Amenhotepet jeleníti meg.

Mamdúh ed-Damáti egyiptomi műemlékvédelmi miniszter az al-Ahram egyiptomi napilap internetes kiadásának elmondta, az újonnan felfedezett leleteket két hónapon belül eredeti helyükön vehetik szemügyre az érdeklődők, amint befejeződnek a halotti templom szomszédságában álló egyik fal helyreállítási munkálatai.

Az ötből három szobor trónon ülve, jobb kezében a véges földi életet és a halál utáni halhatatlanságot jelképező füles keresztet tartva ábrázolja az oroszlánfejű istennőt. Egy másik szobor állva, bal kezében papirusztekercseket tartva jeleníti meg, míg egy ötödik az ünnepi díszben álló III. Amenhotepet örökíti meg.

A régészek korábban már több különféle méretű és formájú Szehmet-szoborra bukkantak a templom romjai között.

Szehmet ókori egyiptomi istennő, Ré napisten lánya, nevének jelentése, hatalmas. Az anyák oltalmazójának, az orvosok védelmezőjének, de a háború, a járvány, a gyűlölet és a halál úrnőjének is tartották. Oroszlánfejű nőként ábrázolták, feje körül napkoronggal, amelyet ureuszkígyó övez.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!