Georges Didi-Huberman Adorno-díjas francia filozófus és művészettörténész a Saul fia elemzését nyújtó levélesszéjének magyar fordításával jelentkezett a Jelenkor kiadó, Túl a feketén címmel.
A filozófus, tanár a Nemes Jeles Lászlónak címzett írásban a filmet méltatva úgy fogalmaz:
az Ön filmje, a Saul fia, egy szörnyeteg. Szükséges, koherens, áldásos, ártatlan szörnyeteg. Magas esztétikai tét és rendkívül kockázatos narratíva eredménye.
A kötetet fordító Forgách András elmondta: Georges Didi-Huberman több új szempontot nyújt a Saul fia elemzésére, köztük összekapcsolja a filmben rendkívül fontos szerepet játszó sötétséget, fekete színt Theodor Adorno német filozófusnak az Auschwitz utáni művészet lehetőségeiről alkotott gondolataival.
Másrészt, ami nekem is nagy újdonság volt, és nagyon sok kérdésemre választ adott, hogy Saul figuráját a klasszikus mesefigurákkal hozza összefüggésbe. Megérteti az olvasóval, miért volt szükség arra, hogy ezt a minden katasztrófán keresztül menő, valamilyen módon mégis diadalmas figurát megalkossa a rendező, a forgatókönyvíró és az operatőr. A francia filozófus a kötetben izgalmas és értő módon elemzi, miként kapott szerepet a Saul fiában az a négy fényképfelvétel, amelyet 1944 augusztusában készített titokban egy sonderkommandós az auschwitzi haláltáborban.
Forgách András beszélt arról is, hogy véleménye szerint nem zárja ki egymást a filmben Georges Didi-Huberman által felismert mesei motívumok használata, és az, hogy a Saul fia egyben történelmileg is hiteles interpretáció. A film minden egyes képkockájáról érezhető, hogy az alkotók alapos képi és történeti kutatómunkát folytattak, olyan dolgokat, tényeket mutatnak meg hitelesen Auschwitzról, amelyek újdonságként hathatnak még a témában jártasabb nézőkre is.
A minden holokauszt-ábrázolás esetében ott feszülő, Georges Didi-Huberman által is felhozott filozófiai paradoxont – hogyan lehet elmondani az elmondhatatlan, vagy a francia szerző szavaival „kilépni a sötétségből”, túljutni a „fekete lyukon” – feloldja az alkotók bátorsága, akik képesek voltak nem csupán történészként, hanem művészként tekinteni a készülő filmre. A történetírók ugyanis nem történeteket mondanak el, hanem történelmi tényeket rekonstruálnak, a művésznek viszont az a dolga, hogy mítoszokat és történeteket alkosson.
A művészetben csak ilyen határátlépések nyomán jöhet létre érték, izgalom
– mondta Forgách András, aki szerint minden jelentős alkotás esetében, Van Goghtól kezdve Andy Warholig megfigyelhető, hogy
olyan dolgokat kapcsolnak össze, amelyeket addig nem tartottunk teljes mértékben összekapcsolhatónak.
