Hét éve működik Magyarországon a magántulajdonosok által létrehozott Kiútprogram Közhasznú Nonprofit Zrt. A részvénytársaság elsődleges küldetésének a társadalmi mobilitás és a roma integráció elősegítését tekinti. Célja: szociális támogatással, pénzügyi szolgáltatásokkal és információkkal javítani a mélyszegénységben élő emberek – elsősorban a romák – társadalmi helyzetén. A Kiútprogram igazgatóságának egyik tagja, Dr. Felcsuti Péter közgazdász fontosnak tartja, hogy ha valaki tud bármit is tenni az ellen, hogy Magyarországon a XXI. században ne éljen egy több százezres sokaság emberhez méltatlan körülmények között, akkor azt próbálja megtenni. Úgy véli: ez lelkiismereti kérdés.
− A Kiútprogram koncepciójának kidolgozásakor a Bangladesben működő, Muhammad Yunus Nobel-békedíjas közgazdász nevéhez fűződő Grameen-modellt vették alapul. Mennyire működőképes ez a modell Magyarországon?
− Hét éve, amikor elindultunk, valóban mintának tekintettük Yunus modelljét, vagyis azt, hogy nagyon kicsi, fedezetlen, vállalkozási célú mikrohitelekkel lehet a szegények helyzetén javítani. De viszonylag gyorsan rá kellett jönnünk, hogy amit ő kitalált, abban a formában nem adaptálható Magyarországon. Sok minden van, ami nyilván működik Bangladesben, Magyarországon viszont nem. Az egyik nagy különbség a két ország között, hogy Bangladesben nincs semmilyen érdemi szociális védőháló, Magyarországon pedig, bár nagyon meggyengült az utóbbi években, de azért még mindig van. A bangladesi mélyszegénységben élők számára egy ilyen lehetőség valószínűleg az utolsó szalmaszál, míg Magyarországon ezt azért nem mondhatjuk.
A másik különbség, hogy a bangladesi falvak társadalmi, kulturális összetétele, hagyományai egészen mások, mint az északkelet-magyarországi cigány falvak kulturális meghatározottsága. Például Muhammad Yunus csoportos módszere, amelyben a tagok egymást támogatják, és megszűnik a hitelezés, ha a csoport valamelyik tagja nem törleszt, a magyarországi cigány közösségekben láthatóan nem működőképes. A harmadik fontos különbség, hogy ha Bangladesben valakinek van némi pénze, azt csinál vele, amit akar, úgy vállalkozik, ahogy akar, mert nincs semmiféle állami szabályozás. Ezzel szemben Magyarországon – akármilyen is – mégiscsak szabályozott piacgazdaság van.
Az EU tagjaként a vállalkozások működését ezerféle előírás határozza meg – Magyarországon leginkább gátolja –, tehát egy kezdő vállalkozónak, aki ráadásul mélyszegénységben élő cigány, elképesztően sok bürokratikus akadállyal kell szembesülnie.
Döntően fontos volt, hogy az általunk támogatott ügyfelek a fehér gazdaság részesei legyenek, tökéletesen legális vállalkozást működtessenek. Magyarországon egyáltalán nem könnyű a fehér gazdaságban működni, de ha nem ezt tennénk, éppen az a morális többlet veszne el, illetve nem teremtődne meg, hogy az ügyfeleinkben és mindazokban, akik kapcsolatba lépnek velük, erősödik az érzés:
ők épp annyira képesek arra, hogy normális vállalkozóként adófizető állampolgárok legyenek, mint bárki más.
− Milyen anyagi forrásból merít a Kiútprogram?
− Amikor elkezdtük, uniós forrásból jutottunk annyi pénzhez, amennyi két évre biztosította a finanszírozást, illetve
a lelépő Bajnai-kormány helyezett kilátásba állami támogatást, amelyet a Fidesz-kormány soha nem folyósított. Azóta tehát sem uniós, sem hazai állami pénzt nem kapunk. Kizárólag magánemberek pénzéből valósul meg a Kiútprogram.
− Miközben olyan feladatokat látnak el, amelyeket az államnak kellene.
− Elfogadnám és helyesnek is tartanám, ha ezt a dolgot úgy fognánk fel, mint az állam és a civil szféra közös feladatát. Az együttműködés lenne ideális, de természetesen anyagilag az államnak kellene a nagyobb szerepet vállalnia. A Kiútprogram esetében egyelőre erről természetesen szó sincs.
A magyar állam, különösen a mostani kurzus, nem tekint jó szívvel az erőfeszítéseinkre.
− A honlapjukon szerepelő vállalásukat, például a terepmunkások oktatását és irányítását, az ügyfelek beszervezését, a kapcsolattartást a bankkal a szerződéskötéstől a hitel visszafizetéséig, sikerül teljesíteniük?
− Igen, de kisebb léptékben, mint ahogy szeretnénk. A program mostani szakaszában mezőgazdasági termeltetéssel, elsősorban uborkatermesztéssel foglalkozunk. Nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan Magyarországon a kis mezőgazdasági vállalkozókat úgynevezett integrátorok termeltetik. Mi is kapcsolatban állunk integrátorokkal, ők adják a képzést, ami fontos, hiszen a tevékenység valamennyi szakmai ismeretet feltételez, és ők vásárolják fel a készterméket, az uborkatermést. Újabban magunk is átvállalunk bizonyos integrátori feladatokat. Így működik a Kiút, amelyben több település mintegy nyolcvan családja vesz rész.
A pénz a program egyik eleme, a vállalkozás tárgya, adott esetben az uborkatermelés a másik, és van egy harmadik, amely teljesen egyenértékű az előző kettővel: az ügyfelek folyamatos, szinte napról napra történő segítése. Ez a terepmunkásaink feladata. A program nagy hozzáadott értéke az ő mentori munkájuk. Abban is támogatják a résztvevőket, hogy megtanulják az uborkatermesztést, és abban is, hogy mint vállalkozók működni tudjanak. A vállalkozás során felmerülő összes probléma megoldásában segítenek, a könyvelésben, az adóbevallásban is, amire nagy szükségük van az ügyfeleknek. A fehér gazdaságban való működés, a több településen végzett munka és ez az intenzív mentorálási tevékenység különbözteti meg élesen a Kiútprogramot az összes többi hasonló vállalkozásfejlesztési és munkahely-teremtési programtól, beleértve az államiakat is. A terepmunkások fizetett alkalmazottak, tőlünk kapják a fizetésüket – ez teszi ki a legnagyobb költségtételünket. Kisebb költséget jelentenek az ügyfelenként 100-200 ezer forint összegű hitelezéseink. Ha kétszer ennyi pénzünk lenne, akkor kétszer annyi terepmunkást tudnánk foglalkoztatni, és ez valószínűleg kétszer annyi ügyfelet jelentene.
A know how, a tudás, hogy mit kellene csinálni, lassan már megvan. A Kiút hét év után ott tart, hogy regionálisan működik, és képes lenne sokkal nagyobb léptékben végezni a tevékenységét, amely lényegében skálázható lenne, csak a pénzhiány korlátozza.
− Együttműködnek-e valamilyen formában más kistérségi felzárkóztató programok gazdáival, például az Igazgyöngy Alapítvánnyal?
− A munkatársaimnak vannak személyes kapcsolataik, de intézményes kapcsolat nincs köztünk. Ha én lennék az állam, sok mindent másképp csinálnék romaügyben, de egyet feltétlenül: igyekeznék együttműködési fórumot, valamifajta ernyőt biztosítani a külön-külön dolgozó kis szervezetek számára, ahol találkozhatnának, tapasztalatokat cserélhetnének, vagy közös pontokat kereshetnének a tevékenységükben. Ha én a magyar állam lennék, akkor nekem fontosak lennének ezek a civil kezdeményezések, és megpróbálnám a bennük lévő lehetőségeket kiaknázni. Ehhez természetesen infrastruktúra is kell. A magyar állam nem érdeklődik, nekünk pedig egyszerűen nincs az efféle együttműködésekre fordítható pénzünk és időnk.
− Mi volt a személyes motivációja, amiért belefogott a Kiútprogramba?
− Magyarországon a XXI. században több százezres sokaság él emberhez méltatlan körülmények között, és azt gondolom, hogy ha valaki tud bármit is tenni ellene, akkor azt próbálja megtenni. Ez lelkiismereti kérdés.
− Nem szélmalomharc-e, amit csinálnak?
− Nem tartom szélmalomharcnak, mert nem eredménytelen, nem haszontalan:
annak a nyolcvan, sőt mindent összeszámolva száznál több családnak biztosan jó, amit csinálunk.
Persze amikor arra gondolok, hogy milyen nagy a probléma, és ha több pénzünk lenne, akár nyolcszáz vagy nyolcezer ügyfelünk is lehetne, az eléggé frusztráló. Ezért inkább arra gondolok, hogy nyolcvan család segítése is sokkal több a semminél.
− Nyugdíjasként is aktív, az elmúlt években sokat publikált, könyveket fordított. Most éppen mivel foglalkozik?
− A Magyar Narancsban másfél évig volt egy blogom, megjelent vagy száz írásom, aztán egyszer csak kifáradtam, és azt mondtam: kész, nem tudom tovább csinálni. Szeretek fordítani, érdekes könyveket elhozni a magyar olvasóközönségnek. Néha cikkeket, kisebb dolgozatokat írok, szívesen tartok előadásokat, ha felkérnek. Van a Corvinus Egyetemen egy kurzusom.
