Aztán, sokára, végre-végre ott álltam a színpadon – de már ekkor az arcom keskeny és ráncos volt és be volt festve, mint azoké, akiket először láttam. Most már úgy volt, hogy sok-sok év óta vagyok itt, és a cirkusz minden zegét-zugát ismertem. Rózsaszínű trikó volt rajtam, és fáradtan ődöngtem a félhomályos oldalfüggönyök között, ahol izzadó szolgák futkostak, hordták a szőnyegeket. Nehéz állandó zúgás zizegett, és én fáradt voltam tudni, hogy mi az. Egyszerre éles, beteg világosság támadt – szemeim előtt szétcsapódtak a bársonyfüggönyök. Zsúfolt emberfejek szorongtak a függönyön túl – rövid taps zendült fel, aztán várakozó, suttogó csönd – cirkuszfesztivál van Budapesten, eszünkbe jutott hát Karinthy, alább pedig a fotók.
