Könyv Kata Agylap és Puha képek címmű kiállítása, 2015.12.11. – 2016.01.10., Madách Színház Tolnay Szalon, 1073 Budapest, Erzsébet krt. 29-33.
Deák Csillag
Közmunkában
Lapozni tanít Könyv Kata. Agylapot is felkínál, laponként, CT. Komputertomográfia. A tomográfia szó a szeletelésre utal. A tomográfiás felvételeken a vizsgálat tárgya képzeletbeli szeletekre bontva látható. Könyv Kata agyszeletei mindennapi életünkhöz kötődnek, viviszekció, élveboncolás. Hogy ne fájjon, puha képek ellensúlyozzák a hétköznapi torzulásainkat. Színes képein bársonypárnára ültet, elfektet, de mégis azt érezzük, hogy nagy, puha mancsokkal, csendes léptekkel közelít valami veszély. Csíp és mar a hiány (Csíp – fenti kép), a bársonyszövet bolyhai enyhítik ezt. A Has c. köldök, fekete lyuk, nem láthatunk bele, örvény is lehet. A Kötés bár pozitív kicsengésű, görcsre és megkötésre utal. Könyv Kata párnakönyvére hajthatjuk a fejünket.
A kiállításon az ÉS-ben három éven keresztül megjelent Agylap című rovat munkáiból készült válogatás látható. Részben a nyomtatott sajtó sajátosságai, részben a műfaj könnyedsége, súlytalansága hozta magával a technikát, s hívta játékra a művészt.
Mindaz, ami Könyv Katát körülveszi, előttünk áll, ha nem is a maga teljességében, de keresztmetszetében igen. Hogy nem becsüljük azt, ami körülvesz bennünket? Hogy nem vagyunk szerencsések, hogy most élünk, hogy most vagyunk (Közmunka)? Sohasem a mostani kell. Könyv Kata fölfedez, fölfedezi a boldogtalanságot, a boldogságra várást. Az otthontalanságot az otthonban, a lakásban. Kilógunk, kifolyunk a fürdőkádból (Mindennapi 2.). Valami elhomályosítja a látásunkat, Könyv Katáét nem. Közel megy a hétköznapok világához, hogy onnan merítsen, hogy onnan táplálkozzon, művészi ösztönére hallgat, egy tiszta gesztusra, érzésre, vágyra. Izolál, elkülönít, és beágyaz, a mindennapokba helyezi a tárgyat, az embert. Burkot von köré, burokba helyezi, védi, táplálja, óvja, babusgatja, akár egy gyereket az anyja. Az egyén és a társadalom kapcsolatát vizsgálja, a maga pőreségében (Lenyomat 2.), in vivo. Nem magyaráz, nem oktat, az már karikatúra lenne, de művei nem nélkülözik a karikatúra eszközét, motívumát, érthetőségét, kegyetlenségét. A világ közvetlen megtapasztalásáról készít látleletet. Személytelenít (Babák), hogy személyessé váljon. Abszurd és groteszk egyszerre, mert amit mutat, az lehetne a képzelet játéka is, de nem az.
A valóságot festi, a szép hazugságot. A felszínen, a felszín közelében lel az igazságra, nem felszínesen. Nem rejti el, amit talált, amire lelt. Sőt, kibontja, elénk hordja, azonnal formázza, azonnal tömöríti, kivonja belőle az eszenciát, méreggé teszi. A lélekmérgező jelenségeket kutatja, keresi. Agyasan. Nietzsche szerint nincsen olyan művész, aki elviselné a valóságot. Könyv Kata a hétköznapokat újra alkotja, formázza, ezzel felszabadítja magát a valóság nyűge alól. Az emlékezet csapdáit tárja fel, hogy mire igen és mire nem akarunk emlékezni. Tudatosítani akarja, amit lát, vegyük észre, hogy ezek a jelenségek léteznek, maiak. Iróniája is hétköznapi és tárgyias, belerántja tekintetünket a folyamatokba, szobákba, késekbe, házakba, ablakokba, az élet zavaraiba. Zavart kelt (Etetés). Reményt ad, hogy látunk. Merjük látni a dolgokat, jelenségeket, önmagunkat. Olyannak, amilyenek.
Könyv Kata felfigyel a narcisztikus elkülönülésre, a közönyre, amelyben ott lapul a nagyravágyás. A hétköznapiságot emeli a művészeti magasságba, mindezt játékosan és költőien teszi. Néhány tollvonással. Nemcsak agylapokat mutat, hanem agyalapon dolgozik, szívvel.
Kölüs Lajos
Gyanús dolgok
Könyv Kata jeleket, tüneteket, sajátosságokat rendez sorozatba, mintha egy feljelentő lenne, akinek bizonyítékai vannak. Gyanús dolgokat lát, vesz észre. Valami fölismerhető, beazonosítható. Köznyelvileg megragadható. Érthető. Összképe van a világról, valamilyen összefüggő rendben látja azt. Nem a rendet mutatja, hanem, ami nem illik ebbe a rendbe (Idill). Hol dühösen, hol szarkazmussal, hol bánatosan, hol nevetve. A mulandóságot, az örök emberit a kisszerűségben ragadja meg.
Nem tűr, nem visel el valamit, és ennek az érzésének, gondolatának formát ad. Kulcsolja ujjait, összetartja saját magát, csippent, mintha egy falloszt fogna ujjai közé, kopott festékű hüvelykujjat mutatva. Kopunk és fogyunk, helyesebben elhízunk, itt nincs szó anorexiáról, csak köldökről, hasról, köldöknézésről. Mindenről szó van (Lista), nyugtatóról, cipőről, WC papírról, sörről, borról, a köznapiságról, a mosolyokról, a fürdőkádról, önmagunk elszenvedéséről, a kitárulkozásról, a fesztelenségről, az érzésről, amelyhez agy kell.
Nem jobbít, a szó szoros értelmében nem akarja megváltoztatni alanyait, minket nézőket sem, csak jelez, felhívja a figyelmünket, mások vagyunk, mint aminek kiadjuk, mint akinek látjuk önmagunkat. Könyv Kata iróniája, groteszk helyzetei lármák, hangos felszisszenések, más is hallhatja, láthatja, jobb lenne a szőnyeg alá söpörni a dolgokat, jelenségeket, de nem lehet, már nem, késő, kínosan mosolygunk, rajtakapottá váltunk, lelepleztük önmagunkat. Vagy hárítunk, ez tévedés, mások ilyenek, mi nem, másokon mosolygunk, másokon köszörüljük a nyelvünket. Pontos elképzelésünk van az életről, miként is lehet és miként is kell élni. A kettő nem esik egybe, Könyv Kata erről beszél, az eltérésekről, a szakadékokról, a repedésekről, a hajszálakról, leves nélkül, a hajszálrepedések mindennapjainkban megnyilvánulnak, elviseljük, el kell viselnünk, ám van egy határ (Hőfelvétel), amikor állást kell foglalni, valahova állnunk kell, morális értelemben, önmagunk belső értékeit védve, fel nem adva. Az önfeladás kínos, frusztrál bennünket, folytatnunk kell a diskurzust, nem lehet hallgatni.
A köznapi élet szabályait figurázza ki, hogy a szabálykövetés miként is tesz minket boldogtalanná, eszelőssé, rideggé, közhelyessé. Mondhatjuk, fogalmunk sincs, hogy Könyv Kata miről beszél, mit fedezett fel a mindennapok világában, jót-e vagy rosszat. Együtt érez velünk. Ami természetellenes, megkérdőjelezi, kérdő jellel látja el. Egyértelmű végleteket tár elénk. Nem rombol, csak torzít, a tárgykapcsolatot rögzíti, miként is nő az ember fölé tárgyi világa és a tárgyak iránti mohósága. Nem mossa ki agyunkból a jelenségeket, inkább előhozza. Skiccel, jelez. Elveszett önazonosságunkat leplezi le, hívja életre. A külsőt, ami belsővé vált már. Vagy a belsőt kérdőjelezi meg, ami külsőnkké vált.
Meghökken és meghökkent. Nem gyűlöli a tükörből visszatekintő képet. Nem búvik el a kíváncsi szemek elől. Közszemlére teszi önmagát, érzéseit, gondolatait. Agytalpal. Akár Móricz: Gyalogolni jó. Agytalpalni szintén.
