Van abban valami emberien hátborzongató, amikor a naponta húspultból fogyasztott háziállatok tanulási, képzési lehetőségeiről kezdünk filozofálni. Ezt tette Matrka Simon is Egy kismalac sorsa című animációjában.
A kismalac újságot olvas, a figyelmes háziasszony fölfedezve tehetségét iskolába íratja, ahol egymás után járja ki az osztályokat. A végén egy pillanatra átgondoljuk iskolai élményeinket, mikor két csajszi szívrepesve bújik a pad alá a várhatóan később kandisznóvá cseperedő kismalaccal. De hiába jár a Harvardra, falujába elhozva hatalmas tudását, sorsát nem kerülheti el. Ebben külföldre költözött honfitársaink sorsára ismerhetünk, ha majd szeretnének hosszú évek után hazatelepülni. Egyszerű kis sztori ez, erősen kelet-európai.
Nézd meg az ötperces rajzfilmet, utána olvasd el az ujszo.com-on a Matrka Simonnal készült interjút:
Nagyon messze van a hazai animáció a világ élvonalától?
Kreativitás és a művészi érték tekintetében egyáltalán nem. Eléggé zavar viszont, hogy mi itt mindent szlovákiai viszonylatban nézünk. Gyakran mondjuk valamire hogy hú, ez egész jó Szlovákiához képest. Lehet, hogy bátrabbnak kellene lennünk. Nem a sikeres megoldásokat koppintani, hanem valami egyénivel kijönni, új ösvényt taposni.
