+ művészet & politika

Mi sodor egy fiatalt a radikális dzsihádisták közé?

Jihad

A rendező brit férfiakkal és nőkkel beszélgetett, akik az iszlám radikálisok közé álltak, néhányuk harcolt is Afganisztánban, Kasmírban, Boszniában, Burmában és Csecsenföldön. Khant már a dokumentumfilm forgatása előtt foglalkoztatta a kérdés, hogy a dzsihádistákat az “igaz” iszlám vonzza, vagy a nyugati külpolitika katasztrofális ballépéseire válaszolnak.

Gyakran nem az iszlám vallás és nem a nyugati társadalom hibái miatti lázadás, hanem jóval inkább az autoriter családjukkal való szembeszállás sodor radikális dzsihádisták közé Nagy-Britanniában élő muszlim fiatalokat – ezt szűrte le Deeyah Khan Emmy-díjas dokumentumfilmes a Jihad című új filmjéhez készített interjúkból.

A rendező brit férfiakkal és nőkkel beszélgetett, akik az iszlám radikálisok közé álltak, néhányuk harcolt is Afganisztánban, Kasmírban, Boszniában, Burmában és Csecsenföldön. Khant már a dokumentumfilm forgatása előtt foglalkoztatta a kérdés, hogy a dzsihádistákat az “igaz” iszlám vonzza, vagy a nyugati külpolitika katasztrofális ballépéseire válaszolnak. A radikalizálódott harcosokkal készített interjúkból azonban kiderült számára, hogy az igazságtalanság és elégedetlenség érzése gyakran más tőről fakadt: sokukból a család kemény elvárásai váltották ki ezt a reakciót.


A dokumentumfilmet a vasárnap véget ért Being a Man (BAM) fesztiválon mutatták be Londonban – ismertette a The Daily Telegraph, amelyben Deeyah Khan maga számolt be új alkotásáról. Mint írta, a filmjében megszólaló radikalizálódott fiatalok többsége második generációs muszlim, vagy áttért. “A vallási retorika ellenére ez alapvetően a fiatalok mozgalma, amely éppúgy válasz a szülők generációjára, mint a nyugati világ bűneire.”


A megkérdezettek úgy érezték, elszakadtak szüleik dél-ázsiai kultúrájától. A muszlim interjúalanyok közül néhánynak – férfiaknak és nőknek – nem nagyon volt beleszólása, kivel házasodjanak, mit tanuljanak, milyen foglalkozást válasszanak és kikkel szocializálódjanak. Az életüket a család “becsületének” megőrzésével kapcsolatos szigorú elvárások szabályozzák. Sokuk szülei nem tűrnek ellentmondást, családjukban az önkifejezés és az autonómia az “elnyugatiasodás” tünetei.


Khan szerint a család által irányított élettel és a közösség nyomásával szemben a “hipervallásosság” jelenthet kitörési pontot: szakítást a szülői elvárásokkal és menekülést a szülői ellenőrzés alól.

Az iszlámista radikalizmus, akárcsak sok korábbi vallási kultusz a kiszolgáltatottakra vadászik. Olyanokat keres, akik kívülállónak érzik magukat és egy “közös célért” küzdő “testvériséget” alakít belőlük. Az identitásukat, értelmet és célt keresőket kutatja, és azzal fogja meg őket, hogy a jó és a gonosz közötti háború harcosai lesznek – fogalmazott a rendező hozzáfűzve, hogy a hívásnak engedők “szent harcosként” a sértett vesztes pozícióját a félelmetes harcoséra cserélhetik. A dzsihád azt hirdeti, hogy igazságot tesz és egyenjogúságot teremt a muszlimok számára az idegen megszállókkal szemben, akik világszerte elnyomják őket.


Khan írása szerint sok csatlakozó korábban “unott” muszlim volt, hirtelen radikalizálódnak, a személyes kudarcaikból fakadó érzéseik önigazoló, a világgal szembeni haraggá változnak. Az Iszlám Állam narratívája pedig erre építve olyan életet kínál számukra, amely kalandos, katonai dicsőséggel kecsegtet, feleséget és szexrabszolgákat ajánl, vagyis az “igazi férfivá” válás lehetőségét.

Az olyan férfiak, akik korábban láthatatlanok és észrevehetetlenek voltak, láthatóvá és hallhatóvá, félelmetessé válnak

– fejtette ki a rendező.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top