Macbeth, Shakespeare: valami új készül a Fészek Színházban?
A kulturkalandor.hu interjúja.
Tény, hogy Macbeth tragédiáját vettem alapul az írásnál, bár az is hozzátartozik, hogy már néhány hónapja foglalkoztam a történettel, amikor rájöttem, hogy hoppá, hiszen az, amit írok, az a Macbeth!
Hogyan lehet ilyesmire „rájönni”?
Szomorú, de Shakespeare-t még sohasem rendeztem. Jó, a magam módján foglalkoztam azért vele, hiszen a második legnagyobbnak tartom a drámairodalomban…
Ki az első?
Hogyhogy ki? Csehov!
Folytasd, kérlek!
Színházban nem szeretem nézni Shakespeare-t, mert amilyen béna vagyok, a jobbnak, maibbnak tartott rendezésekről rendszeresen lecsúszom, s maradnak a leporolatlan, unalmas, bőlére eresztett, antikolt, „tegnapi” rendezések. De jónéhány filmfeldolgozást láttam már… Nem, a legújabb Macbethet még nem! Volt azért néhány színházi élményem is, láttam például Alföldi Velencei kalmárját még húsz évvel ezelőtt, vagy a Kompániától az Othello kommentárokat! Nos… Ami fontosabb, hogy sokat olvastam tőle és róla. Ez utóbbi talán lényegesebb, de mindegy. Így a Macbethet is ismertem, s naná, hogy megtaláltam benne a számomra legfontosabb lényeget. Na, ezt fedeztem fel a kezdeti történetemben.
Mi ez a lényeg?
„Hisz minden elő emberben él a gonosz! A vétek egy pillanat, egy téves döntés ármánya. A terv megbukott. Jó helyett rossz útra lép a gyáva. Ennyi.” – egy idézet a Weekendből. Az fogott meg, hogy az emberek egy pillanat tört része alatt hozott döntései milyen súlyos következményekkel járhatnak. Visszacsinálhatatlanul. Ezt a gondolatot nagyítottam fel olyan nagyra, hogy egy dráma születhessen belőle.
Jambusokban megírt, irodalmi szöveggel dolgoztál?
Részben. Szokás szerint játszottam a (magyar) nyelvvel. A köznapi beszédtől a felfoghatatlan líráig, minden megtalálható. Nem apróztam el.
Blogodon írtad, hogy nálad szinte természetes, hogy a megírt színjátékszövegeidet egyből színpadra is rendezed. Kikkel dolgozol ezúttal?
Alkotótársaim a megszokottak: Jendrics Anikó alakítja a látványt, s nagyobbik fiam, Dani szedegeti össze a zenéket – amiket majd kiegészítenek saját kompozícióim. A színészek is megszokottnak mondhatóak, hiszen Andai Kati (Ditke) és Miklós Zsófi (Márta) is sokadik alkalommal játssza el megírt hőseimet. Velük nagyon jó együtt lenni, s ez nem szimpla udvariaskodás, hanem őszinte szeretet és ámulat! Ám lesz egy új színész is, Mándy Zsófia, akit Kati ajánlott, s tökéletes Lettit látok benne. Velük, a három hölggyel vágunk bele.
Shakespeare-nél némileg több színészre lenne szükség…
De ez nem Shakespeare.
Akkor meséld el, ki ez a három hölgy!
Na, jó! Ha a szereplők neveinek első betűit megnézzük, kikövetkeztethető, hogy a Macbethben kik is ők. D-itke, M-árta, L-etti. A király, a trónkövetelő, és a felbujtó. Hétköznapjaink gyakori szereplői, nem?
Nem akarsz többet elárulni róluk?
Emberek ők is. Emberi történeteik vannak, melyek közül a végletekkel foglalkozom. Pont ma írt egy kedves barátom – aki egyébként tanárom volt egykor –, hogy emésztgeti az írásomat, de miért nem írok valami rejtőien vidámat? Erre két válaszom van: egyrészt Rejtő nagyon is mély gondolatok írt meg, csak nagyon nehéz kihámozni írásaiból ezeket. Másrészt nem hiszem, hogy az lenne az én feladatom, hogy szórakoztassam a színházba járókat, hiszen engem az önfeledt, egyestés, tétnélküliség helyett az elgondolkodtató Színház érdekel. A problémákról, a megoldhatatlannak tűnő gátakról szeretek színházat csinálni, mert így mindenki kaphat egy tükröt, aminek segítségével használhatja azt a képességét, ami az emberi lét legnagyobb adománya: gondolkodhat!
Szereted sokkolni a nézőket?
Nem feltétlenül ezt a szót használnám, de van benne valami. Vizuális alkat vagyok, mindent látok magam előtt, a szavakat, mondatokat is. Előadásainkban megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből a szempontból is. Amikor a MÜPÁ-ban rendeztem, ez elég egyszerűnek tűnt, hiszen minden feltétel adott volt. Nálunk, a Fészek Színházban azért nehezebb. De sokat segít Anikó a látvánnyal, a jelmezekkel, kihasználom a kicsi termünk adottságait is, megnyomatom a zenékben a mély hangokat, szóval tényleg nyomasztok. A Weekend-ben plusz adalék lesz a rengeteg vér, amiről még nem tudom, hogy tudjuk megvalósítani, de sikerülni fog! Egyébként, érdekes módon, mindig az van bennem, hogy megmutassam a JÓT, a lehetőségét a JÓ elérésének. Ez nehéz. De a remek színészek mindig megcsinálják azt, amit kérek tőlük, sőt rengeteg visszajelzést, ötletet kapok tőlük, ezért is lehet hiteles a mondanivaló(m), s így néha egész jól sikerül ez a misszió.
Erről az előadásról mit gondolnak majd a nézők?
Ez mindenkinek a lelkiállapotától, hangulatától, összpontosításától is függ. Aki veszi a fáradtságot, s végig összpontosítva együtt lélegzik az előadással, annak megjelennek az elrejtettek titkok, s könnyebb lesz megértenie a szándékomat. Azt, hogy az élet szép, de csakis rajtunk múlik, hogy így éljük-e meg.
A bemutató január legelején lesz, már próbáljátok a darabot. És a következő?
Már írom. Vannak ilyen szakaszai az életemnek, amikor megállás nélkül ontom magamból a drámákat, most is ezt élem éppen. Aztán tartok egy nagyobb szünetet, s néhány hónap után azon kesergek, hogy már sohasem tudok írni, hiszen hónapok óta nem írtam semmit… Paradoxon, mi? De mindig elmúlik. Most éppen nagyon lelkes vagyok! Ja, a következő egyébként vicces lesz. Happy New York a címe. Talán még Rejtőt is megközelítem – bár ő azért nagy kihívás egy kortárs magyar írónak.
