Csajkovszkij zenéjével, de újszerű megközelítésben tér vissza A Diótörő és az Egérkirály című karácsonyi mesedarab decemberben nyolc alkalommal az Átrium Film-Színházba. Kun Attila koreográfus, a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője a több műfajt és interaktív elemeket ötvöző produkcióról mesél.
Kun Attila koreográfus. Fotó: Bege Nóra
A Diótörővel a legtöbben klasszikus formában találkoznak, ám ez az előadás az Átriumban másféle élményt kínál. Honnan jött az ötlet, hogy több kortárs művészeti ágat ötvözzenek?
Klasszikus balettművészként végeztem, és éveken át klasszikus darabokban játszottam, ugyanakkor táncosként és koreográfusként is igyekeztem folyamatosan bővíteni a tudásomat, és nyitni a kortárs tánc felé. A Közép-Európa Táncszínház tavaly ünnepelte a 25. születésnapját, és a jubileumi évadban öt bemutatónk volt. Így került képbe a Diótörő is, ami művészeti vezetőként és koreográfusként is gondolkodóba ejtett. Először azt mérlegeltem, hogyan lehetne a klasszikus balettet és a bábszínházat ötvözni, és újszerű módon megjeleníteni. Az ötletemmel felkerestem Magács László rendezőt, az Átrium Film-Színház művészeti igazgatóját, akivel tíz éve már volt közös munkánk, és együtt továbbgondoltuk az elképzelést. A Diótörő és az Egérkirály végül a kortárs tánc és a klasszikus balett mellett prózai részekkel, látványos vizuális világgal és a gyerekközönség aktív bevonásával valósult meg izgalmas és ízléses módon.
A nem megszokott színpadi megjelenítésen kívül a történet is eltér a hagyományos Diótörő-feldolgozásoktól. Miben más ez az a produkció?
A tradicionális előadások Csajkovszkij zenéjére és klasszikus balettre épülnek, a színpadon pedig elsősorban a képek dominálnak. Aki látta valaha az Operaházban a Diótörőt, jól tudja, hogy káprázatos hatást lehet így elérni. A mi Diótörőnkben is az eredeti mesét vettük alapul, de egy kicsit átírtuk, sőt még a címén is módosítottunk. Mi Drosselmeier, a dadus és Marika figuráját emeltük ki, mert a mi előadásunk képek helyett egy történetet akar elmesélni. Kicsit úgy kell elképzelni, mintha a tánc- és színművészek kiülnének a színpad szélére, és láblógázás közben elmesélnék a történetet a gyerekeknek. Kevesebb a cukormáz és emberközelibb az egész. Csajkovszkij csodálatos zenéjét mi is megtartottuk, és bár klasszikus balett koreográfia is van az előadásban, a kortárs tánc dominál. Ettől dinamikus és sodró lendületű a történet. Ezt egészítik ki a filmes, vizuális hatások és a prózai betétek.
A Diótörő és az Egérkirály abban is rendhagyó, hogy a nézők, vagyis a gyerekek is részt vehetnek az előadásban. Hogyan kell elképzelni az interaktív részt?
Az előadás előtt negyedórával a Drosselmeiert és a dadust alakító színművészek kimennek az előtérbe, és megkérdezik a gyerekeket, hogy kinek van kedve részt venni a történetben. A vállalkozó szellemű gyerekeket felviszik a színpadra, ahol bepróbáljuk velük a csatajelenetet. Egyszerű mozdulatokat, könnyen elsajátítható koreográfiát tanítunk be nekik, amit az előadás közben a közönség előtt is bemutathatnak. A szereplésre fogékony gyerekeknek az interaktív rész mindig nagy élmény, és nekünk is jóleső érzés látni, mennyire élvezik a közös játékot.
Ha egy család először tervezi, hogy a karácsonyi szezonban megnézi a Diótörőt, véleménye szerint a klasszikus verzióval érdemes kezdeni az ismerkedést és utána ajánlott megnézni az Önök újraértelmezését vagy a kettő független egymástól?
Úgy gondolom, hogy ezt szülő és gyereke válogatja. Ahogyan korábban említettem, a klasszikus feldolgozások jobbára képekre építenek, míg A Diótörő és az Egérkirály inkább a történetmesélésre koncentrál. Talán emiatt úgy tűnhet, hogy a mi előadásunkat a nagyobb gyerekek jobban értik, ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy a négy-ötévesek is élvezik a produkciót. Változatos, dinamikus és sokféle hatással él, ezért a kicsiknek is nagyon tetszik, és végig leköti a figyelmüket. Szóval úgy vélem, hogy mindez ízlés dolga. Nem kell döntést hozni arról, hogy melyik megközelítéssel kezdjék a családok a Diótörővel való ismerkedést. A lényeg, hogy minél kisebb kortól minél többször vigyék színházba a szülők, nagyszülők a gyerekeket, hogy a lehető leghamarabb megszokják és megszeressék a kultúrát.
Tölgyi Kriszta
