Kortárs költőt kritizált, kirúgták az iskolából

Ma aligha fordulhatna elő, hogy egy középiskolás diákot azért rúgnak ki az iskolából, mert kritizált egy kortárs költőt. Elég nagy védettséget jelent számukra, hogy főként a legalább száz éve halott alkotókat engedik közel hozzájuk. A kortárs irodalom vagy belefér a középiskolai négy évbe, vagy az osztály rohamtempóban, az utolsó év áprilisában a húsz biflázandó szóbeli tétel egyikeként kidolgozza a magyarérettségire az erről szóló részt. Pedig a bátrabbak szétkommentelhetnék a kortárs költők verseit az órán, akár Tibi atya posztjait a Facebookon.

A Horthy-korszakban azonban vérre menő viták folytak egy szegedi iskolában arról, hogy egy-egy kortárs szerzőt hogyan ítéljenek meg. A korabeli önképzőkörökön pezsgett az élet, és a kultúráról szóló beszélgetések olykor tragikus véget értek.

Ne írjon a háborúról, aki nincs a fronton

Krausz János, az egyik szegedi középiskola tanulója ugyanis 1926 márciusában gondolt egy merészet, és azt állította, hogy Gyóni Géza háborús versei számára nem hitelesek.

Gyóni Gézát a háborus konjunktura termelte ki, mert az igazi muzsák elhallgattak a fegyverek zajában

– olvashatjuk a Délmagyarország 1926. március 26-án megjelent cikkben.

Nézetem szerint Gyóni Géza tucatlírikus és szerencsétlen gondolatnak tartom az előbb elhangzott költeménynek már csak az elszavalását is. Mert én azt is kétségbevonhatom, hogy ez a vers a lövészárokban íródott. Gyóni Géza irhatta azt egy meleg, borgőzös kantinban is, akkor pedig nem jogosult a Hinterlandban otthon maradottakat annyira elitélni, amint azt a Csak egy éjszakára küldjétek el őket költeményben tette

– így folytatódik Krausz gondolatmenete.

A 17 éves diáktól először tanára vonta meg a szót az önképzőkörön, majd az osztálytársai közösítették ki. Először nem beszéltek vele az iskolán belül és kívül, végül elhatározták, hogy a kultuszminiszterhez fordulnak, hiszen a szegedi iskola kezdetben nem volt hajlandó lépéseket tenni Krausz Jánossal szemben. A tankerületi főigazgató azonban elrendelte, hogy a renitens diáknak el kell hagynia az intézményt.

Lehet, hogy Ady védelme volt a fő bűn?

A későbbi sajtóértesülésekből kiderült, hogy Krausz János a felszólalásában Ady Endrét „igazabb” költőnek nevezte Gyóni Gézánál. A Délmagyarország újságírója szerint a diák azzal érvelt Ady mellett, hogy

azoknak volt igazuk, akik előre megjósolták a magyarság katasztrófáját és akik nem áldozták fel magukat az idegen háborus érdekekért.

A Horthy-korszak finoman szólva nem tolerálta a Nyugat fenegyerekének nemzetostorozó öntudatát, és azt sem, hogy a Tanácsköztársaság megpróbálta egyik fő szószólójává tenni a kommunista rendszer ellen egyébként többször tiltakozó költőt.

Az önképzőköri ügyből országos botrány lett a sajtónak köszönhetően. Krausz János végül magánúton, kitüntetéssel leérettségizett, tanárai ódákat zengtek tehetségéről. Személye legközelebb akkor került célkeresztbe, amikor elhatározta, hogy beiratkozik a jogi karra. A közvélemény ugyanis nem felejthette el, hogy egyszer kifejtette a véleményét egy esztétikai kérdésben, és Gyóni Géza helyett a rendszeridegen Ady mellett tette le a voksát.

A Délmagyarország 1927. szeptember 25-én megjelent újságcikkének részlete

A kritika szelleme tovább kísértett

A sikeres egyetemi felvételi után azonban volt osztálytársai ismét feljelentették Krauszt korábbi

hazafiatlan viselkedése

miatt, és erre támaszkodva a Werbőczy bajtársi szövetség, a joghallgatókat tömörítő jobboldali ifjúsági szervezet is kifogást emelt ellene. A jogi kar dékánja a nagy nyomás miatt úgy döntött, hogy Krausz János mégsem kezdheti meg tanulmányait az intézményben. Az önképzőkörön elhangzott véleménye miatt így már másodszor került az oktatási rendszeren kívülre a korabeli napilapok szófordulatával „Ady-rajongónak” nevezett diák.

Milyen szerencse, hogy a mai politikát nem érdekli a költészet. Milyen szerencse, hogy a tantervek sem feszegetik saját korunk irodalmát. A költészet veszélyes, jobb tőle távol maradni.