Holly Smale: Geek Girl 3. – A lány, aki távolról tökéletes – Manó Könyvek, 2015 – fordította Nagy Boldizsár – 328 oldal, puha kötés – ISBN 9789634031185
Be kell vallanom, hogy a gyerekkönyvekkel nincs, nem volt – és vélhetően nem is lesz – bajom, úgy gondolom, azokat minden korosztály jó érzéssel olvashatja. Kivéve a kamaszokat, akiknek ciki. Ahogy a kamaszság egy egészen speciális – sokszor idegesítő – átmeneti létállapot, úgy a kamaszoknak szánt irodalom is speciális… és gyakran idegesítő.
A Geek Girl harmadik kötetét – A lány, aki távolról tökéletes – teszteltem a feltételezett célcsoporton, mielőtt elkezdtem volna olvasni (mi másért lenne az embernek gyereke?). A teszt meglepő gyorsasággal lezárult, a tesztalanyon aggasztó elváltozást nem észleltem, s a geek-könyvről rövid és hosszabb távon is pozitív visszajelzést kaptam. A rövid távú visszajelzés: „Tök jó, mikor jelenik meg a következő?”; a hosszú távú visszajelzés kicsit bonyolultabb, s még mindig folyamatban van. Például a tesztalanytól – a könyvre hivatkozva – olyan fontos természettudományos ismereteket szereztem vacsora közben, mint hogy: „Tudtad, hogy az állatvilágban csak a patkányok és a lovak nem tudnak hányi?” vagy „A homár héjában van az astaxanthin nevű pigment, ami elnyeli a kék fényt, és nem megy tönkre főzés közben”. Persze, léteznek olyan mondatok is, amelyek idézetként való felismerése nem ennyire egyszerű, s egy kamasz szájából kiröppenve még megbocsátható, például: „Az élet egy üres lánc, amelyre ráfonhatunk mindenfélét.” (A mondat eredeti változatát a könyv 291. oldalán találod.)
A mai geek lányoknak sokkal nehezebb – interjú Holly Smale-lel
Ilyen előzmények után talán nem csoda, hogy – zsigeri gyanakvásomat félretéve – visszaszereztem a könyvet és nekiláttam… az ítéletalkotásnak. Komoly felnőttként nem állna jól nekem a lelkesedés, ezért nem beszélek róla, és pláne nem fogom leírni, hogy tetszett Holly Smale harmadik geek-könyve. (Tényleg.) Majd fanyalgok kicsit, és emlegetem az emelkedettség hiányát, a furcsa természettudományos tények ellenőrizhetetlenségét, stb.. Megengedőleg leírom majd, hogy geek-séggel együtt is gördülékeny, s nagy terjedelme ellenére gyorsan végigvágtathat rajta az Olvasó (még akkor is, ha felnőtt). Kimondottan és hangsúlyosan értékelni fogom, hogy a – a szülők számára oly fontos – didaktikus szempontok megjelennek, hangsúlyosak, de nincsenek „túltolva”. Ha kérdeznek, kicsit majd hümmögök, és azt mondom: „Nem is rossz.” (A mondatvégén természetesen csak pont lesz, és nem felkiáltójel, hiszen komoly emberek vagyunk!)
Aztán, amikor a többi felnőttek nem figyelnek, akkor visszavedlek szülővé, a tesztalanyt is visszaváltoztatom lányommá, és megpróbálom az interneten kinyomozni, hogy mikor jelenik meg a következő kötet. (Persze, lehet, hogy ez is könnyebben menne annak, aki a geek-generációhoz tartozik.)
