Le lehet-e élni 94 évet ép ésszel, boldogan, amikor a történelem végig pofozza az embert a 20. századon és az országon? A választ Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című film adja meg, mely november 5-től látható a mozikban. A négygenerációs történet az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évek elejéig követi végig egy család sorsát. A főhősnő, Anya 94 évet él, és a közelgő veszélyek elől menekülve huszonhétszer költözik életében. A filmben az életút örömeit és borzalmait követhetjük végig, a magyar történelem legfontosabb állomásainál meg-megállva. A mama mesél, mi pedig vissza-visszaugrálunk az időben.
Múltba révedős magyar filmet láttunk már dögivel, az Anyám és más futóbolondok a családból azonban személyesebb hangvételű, mint a többi nosztalgia mozi. A főszereplő család villámgyorsan lopja be magát szívünkbe. A film a 94 éves mama sztorizásával kezdődik és fejeződik be. Ezt a nénit nem lehet nem szeretni, megállás nélkül szórja a poénokat. A szereplőt az immár 100 éves lengyel színésznő, Danuta Szaflarska alakítja, méghozzá elragadóan. Ahogy az ő karaktere, úgy minden családtag elképesztően eleven, szinte kilép a vászonról. Pont ez a fajta könnyedség, valamint a humor és a burleszk adja a film báját. A zseniális párbeszédek egy részét a valóság szülte. Pontosabban a rendező, Fekete Ibolya hallotta őket saját családjától, most pedig olyan színészektől halljuk az aranyköpéseket, mint Ónodi Eszter, Básti Juli, Gáspár Tibor vagy Barkó György. Ónodi Eszter igazi multifunkciós művészként működött közre: nemcsak hogy nagyszerűen eljátszotta Gardó Bertát, de mellette még szinkronszínészként is beugrott a produkcióba, hogy Danuta magyar hangját kölcsönözze.
Az alkotásban elhangzó „Lajos, te maradj ki a történelemből!” mondat könnyen szállóigévé válhat, de azt is megtanultuk a filmből, hogy sütőpor nélkül nem lehet nekimenni egy háborúnak. A budapesti díszbemutatón egyébként sütőport osztogattak belépő gyanánt, amit biztos ami biztos el is tettem a nehéz időkre. Onnantól, hogy megszerettük a filmbéli karaktereket, elkezdünk azonosulni velük. Mi is érezzük a bizonytalanságot, amikor újrahúzzák az ország határait, összerezzenünk, amikor a vészterhes időkben megszólal a csengő, és remegünk, amikor az orosz katona már a kertben masírozik. Legbelül tudjuk, ez a 20. századon és az országon átkergetett család valójában minket szimbolizál, és ez a mi sztorink. Mégsem kesergünk, mert Fekete Ibolya nem hagyja. Ahogy a filmben látható család, úgy mi is mindig tovább lépdelünk a veszélyeken a humor eszközével. De nem ám bugyuta, alpári, káromkodós poénokkal, hanem olyan aranyköpésekkel, amik sokáig megmaradnak emlékezetünkben.
Az Anyám és más futóbolondok a családból olyan, akár egy családi fényképalbum, ami színesen vibrál szemünk előtt. Bár a múltban kutakodunk, mégis könnyed játékfilm formájában elevenedik meg előttünk a történelem, erre hajaz az alkotás képi világa is. Olykor archív felvételek elevenítik fel előttünk a múltat, de Fekete Ibolya ezekbe is tett némi furfangot, például főszereplőink is meg-megjelennek rajtuk. A rendező igyekszik hitelesen megfesteni az ország egy-egy időszakát, a korhű díszletekkel és kosztümökkel ez abszolút sikerült is neki. Tényleg úgy érezzük, mintha visszapörgették volna az idő kerekét, és 1900-tól kezdve évtizedről évtizedre lépegetnénk előre a történelemben.
A kétórás időutazás végén nem úgy állunk fel a moziszékből, hogy történelmünkön keseregjünk. Hiába a világháború, hiába 1956, ez egyszer mosolyogva, nevetve nézünk szembe a múlttal. Fekete Ibolya filmje a történelmi dráma és a vígjáték sajátos egyvelege. Kisemberek nagy sztorija. Kicsit keserédes, de csakis a miénk.
Az alkotás adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis oldalán
nyitókép: Szlovák Judit
