Leszünk-e boldog város?
Nyolcvan esztendővel ezelőtt, a Pesti Napló tudósítójaként Ókécskén járt Móricz Zsigmond, a kor egyik legnagyobb írója. Tapasztalatairól a lap 1935. november 17-i számában számolt be, méghozzá oly lelkesülten, őszinte örömmel, hogy az még ma is büszkeséggel tölti el az akkor Ókécskén élt emberek utódainak szívét. Merthogy Ókécske valóban különleges, kivételesen példaadó falu volt! Móricz ámulattal sorolja írásában, hogy mennyiféle közösségi szervezet működött a javarészt kisgazda családokból álló, csupán 3000 lelket számláló településen.
Különös község – írta Móricz –: itt mindenféle szövetkezet van, ami csak elképzelhető. Van Szőlősgazdák Szövetkezete, mely nagy szeszfőzdét tart fenn. Van Hangya, melynek évi forgalma 35.000 pengő. Van Kúttársaság: ez végezte el az egész vízvezetéki kérdést. … Van Tejüzem. Maguk a kisgazdák csinálják, s a saját vajukat árulják a helybeli eladásban. Van Gazdasági Egyesület. Vadásztársaság, tagjai csak kisgazdák s olyan rend van, hogy mintaképül szolgálhat minden úri vadásztársaságnak. Van Dal-egyesület, mely számtalan díjat nyert. Van Olvasókör 1857 óta. Van Leányegyesület és Cserkészcsapat. S vannak olyanok, amelyeket bizonyára nem is vettem észre.
Látható hát, hogy akkoriban Ókécskén valóban pezsgő, sokszínű és feltörekvő volt a közösségi élet. És az itt élők nem csupán a föld, a pénz, a termelés és kereskedelem területén tartották fontosnak, hogy közösen döntsenek, közösségben tevékenykedjenek, de – és ez bizony fontosabb, mint sokan ma gondolják! – a kultúra, a művészetek, az olvasás, az irodalom élvezete és annak együtt történő tanulmányozása is mindennapjaik része volt. Az akkori ókécskeiek tudták, érezték, hogy könyvet forgatni, dalkörbe és színházba járni nem puszta szórakozás. Egy közösségnek, hogy fejlődhessen, kiművelt főkre van szüksége.
Vajon ma mit írna Móricz Zsigmond Tiszakécskéről, melynek Ókécske immár szerves része? Gondolhatná-e, megszemlélve közösségi próbálkozásainkat, és az azokban résztvevő, aktív polgárok számát, hogy Tiszakécske boldog város?
Nem tudom.
Annyi biztos csak, hogy Móricz egyszeri látogatása, dicsérő szavai nem mentek feledésbe. Ám azon túl, hogy ma is jól esnek, a nyitott szívvel-lélekkel gondolkodó tiszakécskei polgárok tudják: a nyolcvan évvel korábban írt szavak felelősséget is rónak rájuk! Szégyen volna, ha ennyi esztendő múltán kevesebbet tudnánk felmutatni, mint elődeink.
Épp ezért a város most emlékezik, méghozzá nem is akárhogyan.
A Boldog falu címmel megjelent riport 80. évfordulója alkalmából 2015. november 6-án az Álomfogó Alapítvány és az Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár rendezvénysorozattal várja az érdeklődőket. Délelőtt a gimnáziumokban rendhagyó irodalomóra, majd este az Ókécskei Közösségi Házban „Könyvkóstoló” lesz, mely során Szilágyi Zsófia irodalomtörténésszel, Móricz-kutatóval beszélgetünk.
Másnap, 2015. november 7-én igazi irodalom- és színháztörténeti esemény részesei lehetünk: a Művelődési Központ színpadán kerül előadásra a Napló-szilánkok (Móricz: Naplók 1924–1925) című monodráma Koltai Róbert színművész előadásában, melyet B. Török Fruzsina szerkesztett. Az előadás után beszélgetésre is lesz alkalom az alkotókkal, melyen díszvendégként Kolos Réka, Móricz Zsigmond unokája is részt vesz.
Jegyek még kaphatók az Arany János Művelődési Központban!
S hogy a mai Tiszakécske polgárainak érdeklődése, nyitottsága felér-e a nyolcvan évvel korábban élt ősökével? Ha megtelik a színházterem, akkor mondhatjuk, hogy igen, és akkor e cikk kérdőjeles címére is ugyanez lehet a válasz.
