Címlapján méltatja szerdai kiadásában Nemes Jeles László Saul fia című filmjét Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja, a La Libre Belgique.
Címlapján mesterműnek, mellékletének borítóján pedig az idei cannes-i kínálat főművének nevezi a lap a Röhrig Géza főszereplésével készült filmet.
Ha akad az idei cannes-i filmek közül egy, amelyikre sokáig emlékezni fogunk, az nem az Aranypálma vagy bármely más díj, hanem a Saul fia, a soáról készített mesteri nagyjátékfilm
– írja a lap, amely kulturális mellékletében két oldalt szentel Nemes Jeles László alkotásának, ebből egy oldalt a rendezővel készített interjú tesz ki.
Azt hittük már mindent láttunk a moziban a soáról, de Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje rádöbbent, hogy mindaz semmi sem volt
– írja a lap, rámutatva, hogy a magyar rendező realistán mutatja meg a „halálgyárat”, végig a Sonderkommandóra, az üzemet a nácik által „odaköpött” parancsok alapján működtető „emberi fogaskerekekre” összpontosítva, a kép szélei közé börtönözve be Sault. „Csak az látjuk, amit ő lát, de nem úszunk meg semmit” – írja a lap, hozzátéve: Nemes Jeles László mindent megmutat, amit elménk eddig nem akart elképzelni a soáról, például a holttestek kihurcolását a gázkamrából.
- A Saul fia a Steve Jobs-filmet is lenyomta
- 80.000 nézőnél jár a Saul fia
- A Saul fiát Oscar-díjra is nevezték
De nem ez a megrázó – írja a lap – hanem az érzelmek és a hősiesség hiánya, hogy Saul, reggeltől estig a pokolban dolgozva, hogyan vértezte fel magát minden érzelem ellen, gépiesen teljesítve a parancsokat, és ahogy egy test utolsó lehelete felébreszti benne az emberséget.
Nemes Jeles László sikerrel hajtja végre azt a rendkívüli hőstettet, hogy belesüllyeszti a nézőt ebbe a pokoli univerzumba
– húzza alá a La Libre Belgique, hozzátéve: a Saul fia azt mutatja meg, hogy Auschwitz nem a hősies túlélők és a szélsőséges érzelmek világa volt, hanem „egy üzem, ahol emberek holttesteket állítottak elő”. A rendező az interjúban arról beszél a lapnak, hogy a többrétegű, folyamatos lelki és fizikai trauma miatt mutatja szinte élőhalottaknak a Sonderkommando tagjait. Mint rámutat, az, hogy Saul rendes temetést szeretne a halott fiúnak, „a legnemesebb ellenállás megnyilvánulása”.
Egy olyan helyen, ahol úgy pusztítják el az embert, hogy még nyoma se maradjon a létezésének, milyen nagyobb szent gesztus létezhet annál, hogy el akarja temetni a testet?
– teszi fel a kérdést Nemes Jeles László. A rendező bizonyos mértékig reflektálni is akart az eddigi holokausztfilmekre, amelyeknek szerinte már saját filmes nyelvezete alakult ki: ez a háború utáni érzelmeket adja vissza, a kivételekről, a túlélőkről szól, sokszor heroikus hangvételben. „Ez nem a soá. A soá halál és emberirtás” – húzza alá Nemes Jeles László, aki szerint megríkatni könnyű az embereket, és nem jó az a holokausztfilm, ahol előkerülnek a zsebkendők, mert az érzelmi paletta csak egy nagyon szűk részét veszik igénybe.
Az érzelem eltünteti a problémát, nem tanít nekünk semmit magunkról. Az ilyen filmekben mindig van valaki, aki nagyon gonosz, hogy kivetíthessük rá az érzelmeket és a felelősséget. A gépezetet, amely önmagában elég, nem mutatják meg úgy, mint ez a film. Ezért van a filmemmel gondjuk a németeknek. Nem foglalkoznak vele, semmi reakció, senki sem beszél róla
– zárul a rendezővel készített interjú. A Saul fiát október második felében több belga nagyvárosban is bemutatták.
