+ Életmód

Halottak élesztésébe fognak Szentendrén

halottak

Úgy érzik, hogy az emberiség a lehetőségeihez képest “tetszhalott” állapotban van, és ebből az átmeneti szellemi alábukásból fel kell rázni az embereket, hogy észrevegyék a lét adományozta rejtett alkotó erőket, magát az életet – mondta a fesztivál szervezője.

Második alkalommal szervezik meg az Éljetek halottak! elnevezésű fesztivált: az október 31-én délután kezdődő és november 1-jén hajnalig tartó eseményt idén Szentendrén, a Vajda Lajos Stúdió pincegalériájában rendezik meg.

Kobza Vajk zenész-képzőművész, a fesztivál egyik szervezője elmondta: az Éljetek halottak fesztivál ötletgazdája Nagy Mihály, az Ébrenálmodók Rituális Színház alapítója, akivel együtt szervezik az idei eseményt.

A fesztivál címét a Vágtázó Halottkémek zenekar egyik szövegének részlete ihlette: ”

Éljetek halottak! Éljetek életet! Van olyan!

Úgy érzik, hogy az emberiség a lehetőségeihez képest “tetszhalott” állapotban van, és ebből az átmeneti szellemi alábukásból fel kell rázni az embereket, hogy észrevegyék a lét adományozta rejtett alkotó erőket, magát az életet.

Újra tapasztalni, értékelni az ‘én és a világmindenség’ kölcsönös és hosszútávon egymásra ható, elválaszthatatlan kapcsolatát. Erre égetően szükség van

– mondta Kobza Vajk.

A fesztivál megrendezésének célja a szellemvilág és a látszatvilág közötti híd kiépítése, fenntartása, a baráti kapcsolatokon alapuló emberi értékek növelése.

Azt szeretnék elérni, hogy

a fesztivál résztvevői jelenlétükkel, a bennük tovább élő őshagyományok gondolatkörével kapcsolódjanak felmenőikhez, így kifejezve tiszteletüket.

A fesztivált tavaly a budapesti Szív Kamara Színházban szervezték meg, teltházas programokkal. A nagy érdeklődés miatt az idén tágasabb helyszínen, a szentendrei Vajda Lajos Stúdió pincegalériájában rendezik meg az eseményt.

Az idei ünnepen a közép-amerikai indiánok halottkultusza és tánchagyománya kap nagyobb hangsúlyt a programban. Nem halloweenre, nem mindenszentekre, hanem az ezeknél is régebbi, ezen ünnephez kapcsolódó hagyományokra fókuszálunk.

A fesztivál műsora egyedülálló

a többi ünnepi eseményt tekintve. Szinte mindegyik előadás, zenei program, vagy vetítés erre az alkalomra születik, megismételhetetlenek.

A rendezvény visszatérő vendégei között van Grandpierre Atilla csillagász, kutató, a VHK énekese, akinek fellépése tavaly is nagy sikert aratott. Idei előadásának címe Az élet forradalma. A fesztivállal már az elejétől szorosan egybeforrt Ébrenálmodók Rituális Színház különleges filmvetítéssel készül az alkalomra, Ruba Szilvia pedig ezúttal egy tánccsoporttal érkezik, és képei is láthatók lesznek a rendezvényen.

A fesztivál Az eredendő című, Ruba Szilvia és Kobza Vajk munkáiból összeállított kiállítással nyílik. Mint a művész fogalmazott, az alkotás során a történelem előtti idők sámáni képi világát emelték át a jelenbe.

A programok között szerepel S. Varga Ilona világjáró fotográfus előadása, aki saját élményeiről, a tibeti ünnepekről és furcsaságokról tart vetítéssel kísért beszámolót.

Ezt követően az érdeklődők Toót-Holló Tamás könyvbemutatóján vehetnek részt, amelyen az író a garabonciás hagyomány és a metafizikai világnézet határmezsgyéjére kalauzolja el a közönséget.

Átkelés a láthatatlanba

címmel Heidrich Roland egyszemélyes zenés projektjével folytatódik a program, a művész villanygitárral lép fel, eddig ismeretlen hangzásvilágokat megnyitva a hallgatóság előtt.

A fesztiválon az Azték Indián Tánckör rituális táncokkal lép fel, majd Mihályfi Márta néprajzkutató tart előadást a mexikói indiánok halottak napi szokásairól és a halotti oltár készítésének módjairól. A fesztivált a rituális színház filmvetítése, majd zene zárja.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top