Tristan Garcia regénye, a Browser zsinórjai elsőre inkább tűnik szokatlan állagú tudatmódosító szernek, mint irodalmi műnek. Szippanthatsz belőle:
Miután megtisztálkodott, odament a fürdőszobai tükörhöz. Most is ugyanúgy sokkolta a dolog, mint mindig: látta önmagát.
Dreamer Wallace jó tízezer éves volt.
Ősz volt, barna volt. A bőre olyan, mint a kő, csak éppen még kőszerűbb. Pupillája mélyén, amelyet temérdek ránc és húsréteg fedett, alig csillogott valami fény. Egy vénséges vén motoros. Dreamer Wallace teste meggörbült, és egyetlen részt, egyetlen felületet sem lehetett elkülöníteni rajta. Nyaktól lábszárig ugyanaz a formátlan, merev húscsomag, vastag, elszarusodott kis háromszögekkel barázdálva, amelyek bőrének kaotikus mozaikját pettyezték. Két kidudorodás volt a karja és kettő a lába helyén. Sohasem szenvedett: a teste tökéletesen működött. Az idő azonban folyamatosan faragta, hiábavalóan és következmények nélkül. Dreamert ez nem érintette, érzéketlenül gondolt önmagára. Tudta, hogy hiába telik egyik év a másik után, ő ugyanolyan idős marad.
Mint mindig, most is átment a jádezöld és türkizkék csarnokba.
Egy fehér jármű várta ott. Elszarusodott tenyerével végigsimította a szerkezet ajtaját, és beült a csillogó, finoman ívelt és tökéletesen haszontalan volán mögé. A lábánál elhelyezett kis képernyőre beírta – gondolatban beírta – jó barátja, Doug nevét. A folyékony kristály megzendült, szórt fényt bocsátott ki magából.
Egy pillanatra elidőzött a járműben – talán több volt ez, mint egy pillanat, talán kevesebb. Aztán se nem gyorsan, se nem lassan elhúzott a kis fehér járgánnyal, elhagyta a birtokát. Siklott a magasra nőtt fű felett. Ismerte a köveket, a fákat, a felhőket a lakóhelye környékén. Emlékezete pontosan őrizte a legtávolabbi helyek legapróbb részleteinek tökéletes térképét is: alig halványabban vésődött be az agyába, mint a saját birtokáé. Miután megbizonyosodott róla, hogy a táj végül is nem több, mint egy ház, amelyben nincs se bent, se kint, álmodott.
Dreamer Wallace mindig ugyanazt álmodta.
Ő nem ismerte pontosan az álmot, sőt, őszintén szólva egyáltalán nem is ismerte; az álom ezzel szemben időtlen idők óta ismerte őt, a kisujjában volt. Az álma minden nehézség nélkül rátalált. Mindig ugyanaz az álom: azt álmodta, hogy meztelen. Majd megszólalt egy hang, a lényegre tapintva: „Dreamer, biztos hogy meztelen vagy?” Végignézett magán, és látta, hogy szőrös. A kezében egy könyörtelen gépezetet vett észre. Olyan volt, mint a Konzol, csak kisebb, fi nomabb és fémszerű. Arra szolgált, hogy tövestől kihúzza vele a szőrszálakat, hogy aztán bőrén a szőrtüszők elárvultan meredezzenek.
Dreamer ösztönös gonddal húzogatta ki egymás után a lábujjain nőtt és újra kinőtt szőrcsomókat. A lábszárán folytatta, a külső és a belső oldalán. Minden szőrszál lassan türemkedett ki a bőrfelületről, és a fekete szőrszálak végén aprócska hófehér gömb látszott. Dreamer leborotválta háromszögletű fanszőrzetét, majd a herék mögötti részt, egészen az ánuszig. Imádott kitépdesni minden egyes vörös kis szőrszálat nagy hasának szőremelő izmaiból, a köldöke környékéről, aztán a hátáról. A mellkasa vöröslött, de kifogástalan volt. Ezután tövestül kiirtotta a sűrű bozótot az alatt, ami egykor a karja volt. Ó, micsoda gyönyörűséges pillanat, amikor a nyaka egy alaposan megkopasztott tyúk bőréhez válik hasonlóvá.
Végzett a borotválkozással. Se haj, se szemöldök. Kitépve a szempillája és az orrszőrzete. Orrlyukából most már akadálytalanul folyhatott a takony.
Megkérdezte, hogy még most is meztelen-e. A hang Dreamer Wallace körmére tért át. Dreamer sorban letépkedte őket, balról jobbra haladva. És most? A bőre? A hang azt mondta: „Dreamer, te sohasem leszel meztelen.” És az álomnak pontosan ebben a pillanatában, miközben megnyúzta magát, Dreamer Wallace összeszedte a bátorságát, és megkérdezte a mindentudó hangtól: „Így mi marad?” Senki sem felelt – és ő felébredt.
És amikor felébredt, semmi sem változott.
***
Tristan Garcia: Browser zsinórjai – Typotex Kiadó, 2015 – fordította Mihancsik Zsófia – 312 oldal, puha táblás kötés – ISBN 9789632794112
