Életünk egyharmadát töltjük alvással. Legtöbbször álmodunk is, de senki nem tudja megfejteni, hogy mire szolgálnak az álmaink. Ha nem írjuk le vagy nem mondjuk el egymásnak, többnyire elfelejtjük őket. Az álmodásnál nincs is közvetlenebb élményünk és találkozásunk a tudatalattinkkal.
A Trojka Színházi Társulás három pillérre épülő előadása – Kafka: Egy falusi orvos c. novellájának átiratából, a nézők által leírt álmokból, és a Dreampire Projekt internetes álomközösség archívumának kisfilmjéből áll össze. A darabot Soós Attila álmodta színpadra, akit elsősorban a nem mindennapinak ígérkező előadásról kérdezte Hegedűs Claudia.
A Dr. című előadás bemutatója október 3.-án lesz az Átrium Film-Színházban.
Amikor megfogalmazódik benned egy előadás gondolata, akkor az írott műből indulsz ki, vagy azokból az érzésekből, belső képekből, amelyeket láttatni kívánsz, vagy ezek így együtt jelennek meg?
A kiindulópont mindig az írott mű. Amikor olvasom, arra vagyok kíváncsi, hogy létre tudok-e hozni belőle egy olyan jelenetsort, ami egy megrendezhető dráma alapja. Tehát először arra keresem a választ, hogyan lehet-e izgalmas előadás alapja a regény vagy novella nyomán megszülető jelenetsor.
A színpadi megvalósításaid során hogyan zajlik a kép, a mozgás, a zene és a szöveg együtthatásának kialakítása? A munkamódszered milyen lépésekre épül?
Olyan jó lenne tudni, hogy az, aki beül egy előadásunkra, hogyan gondolkodik erről a kérdésről. Sokat foglalkoztat az, hogy szívesen nyúlnék bele előadás közben a darabba, úgy, ahogy a néző látja, vagy szeretné látni. Azt hiszem, erre vágyom a legjobban: ledönteni a negyedik falat a néző által.
A Dr.-ban nyilván nem véletlenül az álom van a középpontban, mert az alkotás akár úgy is felfogható, mint az álom metaforája.
Engem az vezérelt a Dr. megvalósításában, hogy nagyon szerettem volna újból Kafkával foglalkozni. (a Trojka Színházi Társulás 2012 decemberében mutatta be Franz Kafka: A kastély című regényének színpadi adaptációját az Ódry Színpadon, Soós Attila rendezésében – a szerk.) Másrészről nagy kihívás álmokkal foglalkozni. Több mint egy éve tréningezünk irányított improvizációt a Dreampire Project archívum álomanyagából.
Ezt próbálom elképzelni, de még elkelne egy kis segítség…
Ott kezdődik az előadás, hogy a néző leírja az álmát. Ezekből kiválasztanak öt álmot a színészek, majd belecsapunk a Kafka-darabba, amit ötször megállítunk, ahol is megszületnek az álom-improvizációk. Ez az öt zárványhely dramaturgiailag illeszkedik a Kafka-darabhoz.
Akkor most már a kisfilmek darabbéli sorsát is tudni szeretném.
A Dreampire Project archívumából, ami több mint háromezer álmot tartalmaz, összeállítottunk egy tíz perces nemzetközi anyagot, amihez Végső Ágota készített animációkat. A néző kap egy képet arról, hogy Berlintől Dzsakartáig mennyi mindenről álmodunk.
Hogyan történik egy-egy irodalmi mű kiválasztása? Azt említetted, hogy Kafka nem hagyott nyugodni, de mi alapján keveredik egy-egy újabb regény vagy novella a látószögedbe?
Miközben zajlik egy munka, egy adott ponton már a következő darabot készíti elő. Ez egy szinte láthatatlan pont, ahol az új darab a meglévőben megjelenik. A Dr.-ba például az Orlando lépett.
Tehát akkor a Dr. megágyaz Orlandónak?
Igen. Sőt, már a Saïd (a Trojka idén márciusban mutatta be Jean Genet: A paravánok c. drámája nyomán a Saïd című darabot a Trafóban – a szerk.) előkészítette a Dr.-ban az Orlandót.
És mégis hogyan érnek össze ezek a figurák, történetek?
Illogikusan. Az életünk is nélkülözi a megnyugtató kiszámíthatóságot, nem?
