Hilde Østby: A vágyakozás enciklopédiája – Park Könyvkiadó, 2015 – fordította Pap Vera-Ágnes – 244 oldal, kemény táblás, védőborítóval – ISBN 9789633551523
Az agyamban kopasz cenzor ül, és teli torokból üvölt tehetetlen dühében, mert nem tehet semmit az ellen, hogy Hilde Østby regénye, A vágyakozás enciklopédiája eljusson mindenkihez, aki elég kíváncsi és bátor egy frivol és szemtelen, testnedvekben tocsogó regényhez.
Hilde Østby, a regény szerzője, s egyben a regénybeli enciklopédia szerkesztője is – Liv Vestby néven. Ez már a regény második oldalán kiderül, s borzasztó fontos ahhoz, hogy a szöveg szimpatikus pimaszságát a helyén tudjuk kezelni.
…bár kézenfekvő volna méltatlankodó leveleket fogalmazni, ezen enciklopédia szerkesztősége – mely, csak hogy tisztázzuk, egyetlen személy, akit a tárgyilagosság céljából Hilde Østby helyett Liv Vestbynek nevezünk – nem szándékozik vitatkozni, az ügyet inkább azzal lendíti előre, hogy összeállítja a világ első és egyetlen enciklopédiáját a vágyakozásról.
Fenti sorokat azért érdemes kiemelni, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a szerző ugyanolyan kíméletlen a továbbiakban Liv Vestbyvel, mint a többi szereplőjével, akiknek zöme – többé-kevésbé ismert – történelmi személy, akiről meghökkentően durva állításokat olvashatunk. Olyasmiket, amiktől – az én kopasz cenzoromhoz hasonlóan – agyvérzés-közeli állapotba kerülhetnek, főleg, mert a könyv borítója és fülszövege szemérmeskedik, a szerelem természetét és történetét emlegeti, s elkerüli a lényeget. Ebben a könyvben a legfőbb motívum nem a szerelem, hanem a vágy… konkrétabban a szexuális vágy, a hús – lélekkel cifrázott – éhsége. De még ez sem lenne annyira meghökkentő, ha…
…ha a regény/enciklopédia szereplői között nem ismernénk rá Jeanne d’Arc-ra, Diderot-ra, Dantéra, vagy éppen Jézusra, vagy éppen Grace Kellyre. Róluk szólnak a regény szócikknek álcázott fejezetei. Az ő vágyaikról, melyekről korábban nem hallottunk, s eszünkbe sem jutott, hogy a témát ilyen aspektusból is meg lehet közelíteni.
A szerkesztő úgy véli, hogy Dante Alighieri abban a kórban szenvedett, amely igen sok férfiút sújt, és ez az Absztrakció; az orvosi irodalom ezt „Dante-szindróma” néven emlegeti (nincs orvosilag igazolt gyógymódja, kizárólag alternatív és feltételezéseken alapuló kezelési módszerek léteznek, melyek ésszerűtlenül magas költségeiről jobb nem beszélni): Dante ugyanis nem merte ujjait (pontosabban a mutató- és a középső ujját) jól feldugni Beatrice vaginájába, nem merte megnyalni a mellbimbóit, és nem merte a fenekébe nyomni a hímvesszejét, attól való félelmében, hogy a lány valósággá válik.
– a leírás itt nem ér véget, de akit érdekelnek Dante félelmei, a Jeanne d’Arc-ot orális szexre kényszerítő pap (angyal?), vagy Jézus beteljesületlen homoerotikus vonzalma, az olvassa el az enciklopédiát, s közben ne feledkezzen meg arról, hogy a regény – szerencsére – fikció. Olyan fikció, melynek korlátlan ura a szerző, akinek – a saját regényén belül – mindenhez/bármihez joga van. Akiben morális kérdéseket vet fel a fenti részlet, az se habozzon, lásson neki az olvasásnak, hiszen érvényes kérdéseket is csak a regényt ismerve lehet feltenni.
Hilde Østby „enciklopédiája” biztos sokakat megbotránkoztat majd, de ez – ha nem akarjuk erkölcstankönyvként használni – tényleg nem von le semmit a könyv értékéből.
