A nők hosszú élettartama régi rejtélye a biológiának, hiszen a természet törvényei szerint a termékenység megszűnése után nincs tovább szükség az egyedekre, a faj fennmaradása szempontjából feleslegesek
– mutatta be a Die Welt az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányt.
Az állatok között igen kevés az olyan faj, amelyik a terméketlen, soká élő nőstények luxusát megengedhetné magának, az emberi társadalomban azonban a nagymama igen fontos szerepet tölt be
– állapította meg Kristen Hawkes, a Utahi Egyetem antropológusa, aki évtizedek óta kutatja, milyen értéket képvisel a nagymama az emberi evolúcióban.
A nagymamák fontos tényezői a csoport összetartozásának is: segítenek az anyáknak a gyerekekről gondoskodni, tehermentesítik a szülőket, akik így több időt tudnak fordítani a csoport életére és valószínűbb az is, hogy hamarabb lesznek újabb gyerekeik.
Korábbi kutatások már kimutatták, hogy nagymamával a gyerekek életkilátásai jobbak, mint nagymama nélkül. Hawkes legújabb tanulmányában azonban ennél is tovább lépett, azt kívánta alátámasztani, hogy nemcsak az unokák, hanem a párkapcsolat is hosszabb életű a nagymama segítségével.
Matematikai képletekkel kétféle társadalom fejlődését modellezték, az egyikben voltak, a másikban nem voltak nagymamák. Megmutatkozott, milyen „problémával” kell a hosszú élettartam miatt szembenézni: egyre több a nemzőképes, idősebb férfi, a fogamzóképes nők száma azonban nem növekszik ilyen mértékben, így erős verseny alakul ki értük. A 30 ezer évestől 300 ezer évesig tartó időintervallumokban számított modellek alapján a száz szülőképes nőre jutó férfiak száma 76-ról 156-ra nőtt.
Hawkes ebből azt a következtetést vonta le, hogy a „nagymama-rendszer” közvetetten hozzájárult a stabil, hosszú párkapcsolat kialakulásához. A férfiak ugyanis a sok vetélytárstól óvni kezdték a párjukat, így a sok alkalmi kapcsolattal szemben erősen megnőhetett az állandó partner jelentősége
– vélte a kutató.
Ennek ellentmond egy másik tudományos nézet, mely nem cseng egybe az amerikai antropológus nagymama-hipotézisével. A másik elmélet szerint azért vált a szoros párkapcsolat evolúciós normává, mert a vadászó férfiak könnyebben tudtak egy családról gondoskodni, mint többről.
Nagypapa-hatást még nem sikerült az antropológusnak kimutatni, ami nem jelenti azt, hogy az idős férfiak nem gondoskodnának ugyanolyan szeretettel az unokákról. Az ő társadalmi szerepük azonban nem jelent akkora rejtélyt az evolúció és a biológia számára, hiszen ők még igen idősen is képesek lehetnek gyermeket nemzeni.
