Agyödéma, tüdőödéma, kihűlés, fagyás, zuhanó jégdarabok. Csak néhány olyan elem, amely egy hegymászó életének drámai sebességgel vethet véget, miközben a csúcsot ostromolja. Több ezer méteres magasságban – ahol az ember az oxigénhiány miatt nem képes mindig józanul gondolkodni – egy elhibázott döntés életeket követelhet. Különösen igaz ez a világ legmagasabb hegyén, a 8848 méter magas Mount Everesten, az ég és jég kegyetlen birodalmában. Ritkán fordul elő, hogy egy könyv olvasásakor átérzem a szerző minden fájdalmát, félelmét és bizonytalanságát. Még ritkább, hogy együtt is fázzak fele. Mégis pontosan ez történt Jon Krakauer Ég és Jég című kötetének olvasásakor. A Park Kiadónál megjelent könyv egyszerre csábítja az olvasót a Mount Everest megmászására, és egyszerre sugallja azt, hogy a közelébe se menjünk a rettegett hegynek.
Kellő elszántsággal egy megveszekedett idióta is képes fölmászni ezen a hegyen. Élve lejutni, az itt a nagy szám.
Jon Krakauer 1996-ban merészkedett fel a Mount Everesten ormára, hogy beszámolót írjon róla az Outside Magazinnak. Az amerikai újságíró akkor még nem tudta, hogy egy hírhedt hegymászó-tragédia kellős közepébe csöppen, ami minden addiginál több emberéletet követel majd. Krakauer 17 ezer szóban írhatta le a hegyen történteket a magazin hasábjain, ám ez neki nem volt elég. Teljes részletességükben kívánta megörökíteni a drámai eseményeket: ahogy ő fogalmaz, a könyv a lelki kényszer gyümölcse, ki kellett írnia magából a Mount Everestet. Az Ég és Jég egy hihetetlenül pontos tudósítás, olvasmányos élménybeszámoló és kritikus önvizsgálat is. Nem ugrunk rögtön fejest a hóba, megtudjuk, miként, hogyan is jutott odáig a szerző, hogy a Mount Everestre merészkedjen. Betekintést nyerünk a hegymászók lelki világába, akiknek konokságát nehezen értjük meg, másrészről viszont hihetetlenül tudjuk tisztelni halált megvető bátorságukat, kitartásukat.
Sajnos az olyan típusú személyiség, aki természeténél fogva képes saját bajaival mit sem törődve nyomulni tovább a csúcs felé, gyakran a küszöbönálló súlyos veszély jeleit is hajlamos figyelmen kívül hagyni. És már el is jutottunk ahhoz a dilemmához, amellyel végül minden Everest-mászónak szembe kell néznie: a sikerhez rendkívüli belső hajtóerő kell, de aki túlhajtja magát, az könnyen bele is pusztul. Nyolcezer méter fölött ráadásul a kívánatos lelkesedés és az életveszélyes csúcsláz közötti határvonal veszedelmesen elvékonyodik. Ezért hever annyi holttest a Mount Everest lejtőin.
Akkor kezdjük el csak igazán dörzsölni a tenyerünket, amikor Jon Krakauer csapata elindul meghódítani a Mount Everestet. Fejezetről fejezetre egyre közelebb kerülünk a hegy csúcsához. A magasság emelkedik, az oxigénszint csökken, a feszültség nő. Az expedíció résztvevői egyre inkább emberfeletti hősként jelennek meg előttünk, miközben a halál szele egyre gyakrabban érinti meg őket.
A 6500 méteren létesített kettes tábor mintegy százhúsz elszórt sátorból állt, a gleccser szélén húzódó oldalmoréna csupasz kövei között. A magasság itt már komisz ellenfélnek mutatkozott, úgy éreztem magam, mintha egy kiadós vörösborozás után iszonyú másnapos lennék. A következő két napon annyira magam alatt voltam, hogy nemcsak enni, de még olvasni sem tudtam, leginkább tenyerembe temetett arccal feküdtem a sátramban, és próbáltam minél kevésbé megerőltetni magamat. Szombatra valamelyest jobban lettem, így aznap háromszáz métert másztam a tábor felett, hogy némileg edződjek és gyorsítsam az akklimatizációt. Ekkor a völgykatlan felső végén, a főcsapástól negyven-ötven méternyire még egy holttestre, jobban mondva egy holttest alsó felére akadtam a hóban. Öltözete és márkás bőrbakancsa arra utalt, hogy az áldozat európai, porhüvelye pedig legalább tíz-tizenöt éve fekszik a hegyen. Az első hulla élménye órákon át kísértett, a másodikon szinte azonnal túltettem magam. Az arrafelé igyekvő hegymászók többnyire csak futó pillantásra méltatták mindkettőt. Úgy tetszett, a hegyen mindenki valami kimondatlan megállapodáshoz tartja magát, és úgy teszünk, mintha ezek a szikkadt maradványok nem is volnának valóságosak – mintha senki sem merné bevallani, mi is az igazi kockázat.
Félelem és reszketés a hegytetőn
6-8 ezer méteren mindenegyes döntés felértékelődik: egy rossz mozdulat, egy felelőtlenül nyitva hagyott oxigénpalack is végzetes lehet. Jon Krakauer kötetének ez az egyik kulcstémája, hiszen a tragédiát hiba, pontosabban hibák egész sorozata okozta. A könyv olyan, mint egy hullámvasút: egyszer levisz minket a jeges pokol legmélyére, ahol a saját vérében fuldokló serpa haláltusáját kell végignéznünk, máskor pedig a hősiesen küzdő hegymászók apró örömeiben osztozunk. Az egyik percben még azt gondoljuk, nekünk is meg kell másznunk a Mount Everestet, mert nincs ennél hősiesebb tett, de aztán villámgyorsan elhessegetjük a gondolatot. A vészjósló, sötét felhők minduntalan a fejünk felett gyülekeznek, folyamatosan fenntartva a feszültséget. Mire a könyv végére érünk, mi is egy emlékezetes utazást tudhatunk magunk mögött. Akit kicsit is érdekel a hegyek világa, nem kizárt, hogy egy ültő helyében kiolvassa majd Jon Krakauer könyvét.
https://www.youtube.com/watch?v=42BB8tHBCwY
Az Ég és Jég olyan, mint egy éjszaka a Mount Everest ormain: egyszerre vérfagyasztó, gyönyörű és nehezen felejthető.
