Az újítások jegyében zajlik a negyedszázados fennállását ünneplő, legendává lett Művészetek Völgye fesztivál. Kapolcson most is hömpölyög a tömeg, megtelnek a nézőterek, a porták, ki-ki megtalálja a számára kedves programokat. De a helyszínek között korábban hol robogón, hol elektromos kisautón cirkáló, önmaga megtöbbszörözésének látszatát keltő Márta Istvánnal az idén jobbára csak a TörzsKávéHázban találkozhatunk. L. Horváth Katalin interjúja.
– Mije vagy most a völgynek?
– A Művészetek Völgye fesztivál alapítója és igazgatója vagyok.
– De mintha már nem te főnökölnéd a fesztivált.
– Az idén operatív módon nem vettem részt sem az előkészítésben, sem a lebonyolításban. Huszonnégy évig csináltam, megérdemlek egy kis pihenést, de vigyázó szemem a fesztiválon.
– Magad döntöttél úgy, hogy akár a személyes háttérbe szorulásod árán is megújítod a fesztivált, vagy jöttek a trónkövetelők?
– A Művészetek Völgyét az általam elnökölt Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet szervezte és bonyolította le 1989 óta. Több-kevesebb sikerrel minden évben próbáltunk újabb elemeket bevonni a fesztiválba, hol művészetek hullámvölgye, hol hullámhegye volt. 2010-ben, amikor egyéves szünet után újrakezdtük a szervezést, a nagy helyszínek helyett kitaláltam az úgynevezett udvaros szisztémát. A rockszínpadokat egyrészt nem tudtuk finanszírozni, másrészt nem illettek a völgy arculatába, ezért inkább egy-egy udvarba ,,telepítettünk” olyan közösségeket – a Kaláka együttest, a Művészetek Hölgye, Palya Bea programjait, a Blue sPot csapatát –, amelyek életformaszerűen is itt laktak. Aztán amikor két éve belekezdtem egy tudatos fiatalításba, és Oszkó-Jakab Natália, mint a Blue sPot-udvar vezetője bizonyította már a rátermettségét, úgy gondoltam: csinálja tovább ő a programszervezést.
A fesztivált tekintve mára már kicsit rugalmatlanná és korszerűtlenné vált egylet létrehozta a Művészetek Völgye Nonprofit Kft.-t. Ennek a kft.-nek két ügyvezetője van: Hegedűs Ágnes, a völgy eddigi gazdasági igazgatója, egyben az egylet vezetőségének tagja, valamint Oszkó-Jakab Natália. 2014 késő telén tulajdonmegosztás is történt: a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet csak fele részben maradt a Művészetek Völgye Nonprofit Kft. tulajdonosa, 50%-ban a fesztivált továbbfejlesztő Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítványé lett. Így kezdődött el a 2015-ös év szervezése, amit már a fiatalokra akartam bízni.
– Mennyire tartod rajtuk a szemed?
– Azt mondtam, ha olyan probléma adódik, amiben az igazgatónak kell döntenie, akkor természetesen jöjjenek hozzám, de egyébként csak tájékozódom, és kíváncsian figyelem, hogyan boldogulnak. Amennyiben olyasmit tapasztalnék, ami az eddigi alapfilozófiával ellentétes, azt elemezés után jövőre átalakítjuk.
– Mi az alapfilozófia?
– A falvak lakóival, civil szervezeteivel és önkormányzataival való együttműködés a legfontosabb. A Művészetek Völgye Magyarországon szinte egyedülállóan olyan rendezvénysorozat, amely nem egy zárt bérelt térben zajlik, hanem szabad emberi-táji környezetben. Alapvető, hogy semmilyen módon ne romoljon meg a viszonyunk a helyiekkel, hiszen nem mindegy, mennyire érzik magukénak a fesztivált. Abból a kapolcsi kemény magból, akikkel 1989-ben létrehoztuk az egyletet és megcsináltuk a falufejlesztési projektjeinket, sajnos már csak nagyon kevesen élnek. Meg kell dolgoznunk azért, hogy a következő kapolcsi generáció is átérezze ennek a súlyát; akarja és tudja folytatni a programunkat.
A másik alappillérünk az volt, hogy a fesztiválon részt vevő falvakban a gyerekektől kezdve az egyetemistákon át a nyugdíjasokig mindenki találjon olyan minőségi kulturális élményt, amihez esetleg másutt nem jut hozzá. Különösen fontosnak tartottuk, hogy minél több fiatalt be tudjunk vonni. Ezért szerveztünk például Harcsa Veronika-udvart, ezért hoztuk be az európai szemléletű és színvonalú Hello Wood építészprojektet és a Design Terminált. Egy másik irányból pedig, regionális szinten, a helyi kulturális értékeket őrző csoportok voltak és vannak jelen a Művészetek Völgyében. Ezt az arányt a jövőben is meg kell tartanunk.
Nem szeretnénk elhagyni a hagyományos karitatív eseményeket sem. Ahogy mindig voltak, úgy a jövőben is lesznek véradások, hátrányos helyzetűeknek szervezett fellépési lehetőségek, illetve nekik szóló előadások.
– Nagyüzemi módon megtartható a völgy varázsa: a spontaneitás?
– Rengeteg ága-boga van a több ezer programnak, illetve azok megszervezésének. Az újításokra mindig is vevő volt a Művészetek Völgye, különben ellaposodott volna, és ma már senkit nem érdekelne. Ahhoz, hogy 2010 óta évente több mint százezer nézőt vonzzon, minden téren profivá kellett válni bizonyos fokig. De a profizmus nem jelentheti azt, hogy fájlokban gondolkodunk, mert akkor tényleg elvész a spontaneitás. Az ősi szólásunk, hogy vedd észre, tedd szóvá, és oldd meg!, most is érvényes. Bogdán Gábor, a TörzsKávéHáz a 25. évhez, alias Márta Pista-udvar felelőse most fúrkodta meg kicsit egy tálalószekrény hátulját, hogy betegye oda a saját keverőpultját, mert épp arra volt szükség.
– Hiányzik a stábból egy régi ,,bútor”: Galkó Balázs. Kimutatkoztatok egymásnak?
– Barátságok kezdődnek, barátságok véget érnek. Van, hogy újrakezdődnek. Tagadhatatlanul van feszültség köztem és Balázs között, de ez is megoldódik majd valamikor. Még az életünkben.
– Balázs azt nyilatkozta: váratlanul és nem tőled tudta meg, hogy már nincs benne a völgycsapatban.
– Balázs néha nem fogalmaz pontosan. A Narancsnak azt nyilatkozta, hogy többé nem tagja a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet vezetőségének. Soha nem is volt benne az egylet vezetőségében. Ő mint ,,ötletigazgató” volt jelen a Művészetek Völgyében. Hozzáteszem: nálunk mindenki önkéntes igazgató volt. Az a baj, hogy az utóbbi néhány évben az ötletigazgató úrnak kevés ötlete volt. Ezt olyan nyilatkozatokkal kompenzálta, amelyek nagy része nem volt igaz, amit viszont én nem tudtam tolerálni. Úgyhogy most szüneteltetem a barátságot.
– De az igaz, hogy nem te közölted vele a tényt? Körlevelezés után egy harmadik szereplő e-mailjéből tudta meg, hogy többé nem tartasz rá igényt a völgyben.
– Nem tudom, kivel mit levelezett. Azt tudom, hogy egy csapat csak akkor működik, ha minden tagja tudja a feladatát, és el is végzi azt. Balázs nem csinálta meg. Nem arról volt szó, hogy ki van rúgva, ugyanis nem volt honnan kirúgni. Olyan státus nincs, hogy ötletigazgató. A státus galkóbalázs, pallagianikó, mártaistván volt, egybeírva, kisbetűvel. Ki kellett érdemelni a kisbetűs, összeírt neveket, és elkövetkezett az idő, amikor már nem érdemelte meg az illető. Én is nyilván sokat hibáztam, tévedtem, most már magam sem írom össze a nevemet.
– Van még esély arra, hogy együtt lássunk benneteket?
– Galkó Balázs Magyarország legjobb József Attila-, Ady- és Nagy László-tudója, -ismerője, -átélője. Bármit csinál az életben, ezt nem lehet tőle elvenni. Nem is akarja senki. Végigcsináltuk a József Attila-összest, és ezért örök hálával tartozom neki.
– De együtt csináltátok végig a völgyet is, amelynek emblematikus figurája volt.
– Ma is az – a múltat illetően, az emlékekben –, csakúgy, mint sokan az alapítók és alakítók közül.
- 25 év
- 25 ezer program
- 50 ezer fellépő
- 260 ezer ember/egy fesztivál: 2007-es látogatócsúcs
- 60 hektoliter vér
- Pénzhiány 2008-ban: Kapolcsi Bűvészeti Napok
- 2009-ben elmaradt a fesztivál, a helyiek csinálták meg (Völgytalálka avagy kapolcsi kőleves, Dörögdi Fesztivál, Vigántpetendi Nyár).
