Jane Hawking: Utazás a végtelenbe, Libri Kiadó 2015, 488 oldal, 3990 Ft,-
Nagykamasz voltam, amikor kezembe került Az idő rövid története. A magatehetetlen testbe zárt fizikus egy csapásra az idolommá vált, és amikor észrevettem, hogy a könyvet feleségének, Jane-nek ajánlotta Stephen Hawking, könnyekig hatódtam. Semmit nem tudtam arról, milyen lehet egy zsenivel, főképp egy magatehetetlen zsenivel (vagy egyáltalán, bárkivel) együtt élni, hogy milyenek lehetnek egy kisgyerekes anya mindennapjai, de biztos voltam benne, hogy az, ami Jane-t és Stephent összeköti, maga a Szerelem, Ami Mindent Legyőz. Ami ezek szerint van, léte ugyanúgy bizonyítható, mint a fekete lyukak párolgása. A fizikus később megjelent életrajzi kötetei voltak olyan kedvesek, és nem iparkodtak összetörni ezen illúziómat. Jane Hawkingra maradt a végső leszámolás hálátlan feladata.
Amit ő az Utazás a végtelenbe című önéletrajzával tökéletesen véghez is vitt.
Jane Hawking a nem éppen nyúlfarknyi
visszaemlékezés-kötet folyamán szinte teljes mértékben a történésekre koncentrál, és csak a legritkább esetekben enged meg magának pszichológiai vagy filozofikus eszmefuttatásokat. Nem akar elgondolkodtatni, nem elemez, csak sokadszorra is leírja szikár-tárgyilagosan, mit is jelent, mondjuk, repülőgépre ülni egy tolókocsis férjjel és egy (idővel két) apró gyerekkel egy aerofóbiás asszonynak. Vagy, hogy hogyan alakul a reggeli rutin, ha a srácokon kívül még a családfőt is etetni, öltöztetni kell, és emellett mindennapos problémát jelent az is, hogy a ház ura valahogy eljusson a munkahelyére. Az ismétlődő események ismétlődő bemutatása egyrészről lapossá, vontatottá teszi a könyvet mint szöveget (és a minden erénye ellenére nyilvánvalóvá teszi, hogy az önéletírást nem műveli szépirodalmi igényességgel a szerző), másrészt viszont teljesen átérezhetővé válik a Jane-t folyton-majdnem-maga-alá-temető reménytelenség, kilátástalanság, a sziszifuszi rémálom.
Az Utazás a végtelenbe kapcsán
méltatni illik Jane helytállását, önfeladását és őszinteségét, számomra azonban sokkal izgalmasabb kérdéseket és gondolatokat vet fel a történet. Olyan kérdéseket, melyek ott motoszkálnak a sorok között, de Mrs. Hawking, legalábbis a könyv lapjain, nem mer feltenni önmagának. Talán mert érzi, hogy ezek a kérdések alkotják az Utazás eseményhorizontját – a határt, amit ha átlép, menthetetlenül beszippantja őt is a gravitáció.
Őszinte és bátor a huszonéves,
még egyetemista Jane Wilde, aki összeköti az életét az akkor még egyáltalán nem közismert és sikeres, ám tehetséged, de minden orvos szerint néhány éven belül elkerülhetetlen halálra ítélt fiatal fizikussal. Lélekben felkészült a fenyegető tragédiára, minden hónapot ajándékként él meg, és megpróbálja a bogaras, betegségéről tudni sem akaró Stephen napjait felhőtlenné varázsolni. És a mágia hat. A férfi csillaga egyre magasabbra emelkedik és egyre fényesebben ragyog, Jane viszont beleragad a mindennapi mágus szerepébe. És az, hogy nem következik be a „legrosszabb”, egyúttal azt is jelenti, hogy az asszonyra sokkal hosszabb távú, egészen más jellegű, de nem kevésbé kemény helytállás vár.
A krónikus betegség,
a folytonos fájdalmak és a megállíthatatlan leépülés ugyanis még a legnagyobb jellemeket is megtörheti, és elkerülhetetlen személyiségváltozásokkal jár. Ezek a változások pedig csak a legritkább esetekben pozitívak. Az évtizedek folyamán Stephen Hawkingnak is a kellemetlen szokásai erősödtek meg. Azt, hogy még akkor sem volt hajlandó elfogadni állapotával járó korlátait, amikor már gyakorlatilag mozgásképtelen volt, nevezhetnénk az akarat csodájának, hősiességnek – ha nem tudnánk, hogy mekkora erőfeszítéseket kellett tennie környezetének, gyerekeinek és feleségének, hogy ő saját fizikai létének alaptörvényeit figyelmen kívül hagyhassa. Hawking, és persze Jane is változtak, de a viszonyuk, a szerepeik bebetonozódtak, kapcsolatuk kölcsönös függések kusza hálójává vált.
Jane joggal érezte magát csapdában,
de személyisége, elvei – elsősorban vallásos meggyőződése-, a környezete és saját, önmagával szemben támasztott elvárásai lehetetlenné tették, hogy kitörjön a béna sztárfizikus önfeláldozó feleségének szerepéből. Keresztény hite, ami erőt adott neki, hogy elviselje a megpróbáltatásokat, ellehetetlenítette a változást. A konzervatív angol középosztály által vallott (de kevésbé gyakorolt) értékrend pedig a nyolcvanas években, amikor a feministákat furcsa, szórakoztató, de komolyan nem vehető csodabogaraknak tartották, szintén nem kedvezett az őszintén felvállalt és megoldott családi konfliktusoknak.
Meglepő módon Hawking pénzügyi sikerei nem javítottak a helyzeten
(s nem meglepő módon a rájuk irányuló médiafigyelem tovább rontotta azt). A tudós csupán kritikus egészségügyi állapota miatt egyezett bele abba, hogy ellátásában ne csupán felesége és néhány közvetlen ismerőse (köztük Jane barátként vállalt szerelme, sejthetően szeretője is), hanem szakképzett ápolók is részt vegyenek. Ez újabb megpróbáltatás elé állította a családot, melyet, hiába volt Jane minden igyekezete, már nem sikerült közösen kiállniuk. Furcsa, de nem érthetetlen, hogy az ápolónőt, aki miatt Stephen végül beadta a válópert, milyen egyöntetűen sötét színekkel festi le a könyv – annak ellenére, hogy végül is ő volt az a katalizátor, aki segített felszámolni azt a rettenetesen beteg és betegítő (Hawkingék mindhárom gyermeke pszichés problémákkal küzdött – csoda lett volna, ha nem) közösséget, amit családként próbáltak a külvilágnak bemutatni.
Annak ellenére,
hogy mint írásmű nem nevezhető különösebben jónak Jane Hawking könyve, hiszen a szerző meg sem próbál személyes perspektívájából kitekinteni, nem tudja a környezetében élőket árnyaltan bemutatni, sokszor önismétlő és végtelenül redundáns, gondolatébresztő, érdekes és fontos könyv az Utazás a végtelenbe. Ha pedig a fizikusról írt, a történteket a másik szempontból bemutató műveket is van szerencsénk kézbe venni, talán még jobban megértjük a modern asztrofizika egyik legkiemelkedőbb egyéniségét (sajnos ahhoz, hogy elméleteit is megértsük, nem elég az életrajzi művek forgatása) – úgy, hogy egyetlen szubatomi részecskényivel sem érezzük kisebbnek Jane megkérdőjelezhetetlenül önfeláldozó teljesítményét. Ám hogy megtudjuk, hogy vajon felesége helytállása nélkül is élő legendává vált volna Stephen Hawking, át kellene rándulnunk egy párhuzamos univerzumba – amire a matematikai esély ugyan megvan, de csodák nincsenek.
