Az Athenaeum Kiadó Bosszú című e-könyvében 26 bosszúfilmet mutat be a geekz.444.hu stábja, a westerntől a krimin át a horrorig, a távol-keletitől az amerikain át a magyarig, két exkluzív, eddig sehol nem publikált írással ösztönözve a kötet megszerzésére azokat is, akik már jól ismerik a blogot. A kötet vezérszerzőjét kérdeztük: Rusznyák Csabával T. S. Thomas beszélget a Bosszú című e-könyvről.
A könyv – nagyon helyesen – nemzetközi szinten veszi górcső alá a műfajt. Mi az, ami, mondjuk, egy japán bosszúfilmet megkülönböztet egy amerikaitól?
Nehéz ezt így elválasztani, tekintve hogy két amerikai vagy két japán bosszúfilm között is óriási különbség lehet. Vegyük a John Wicket, ami egy pofátlanul szórakoztató akciófilm, egyfajta bűnös élvezet, és a Blue Ruint, ami viszont a bosszú értelmetlenségéről, körforgásáról, az embert kiüresítő hatásáról szól. Előbbiben a bosszú édes, és a néző is ujjong, amikor a rosszfiúk egymás után pusztulnak bele a fejlövésekbe, utóbbiban pedig keserű, és a nézőt is iszonyúan nyomasztja. A legfőbb különbség talán a műfajokban van: az amerikaiaknál a bosszú főleg akciófilmekben kerül elő, a japánoknál pedig a szamurájfilmek egyik jellemző eleme, mint mondjuk a Harakiri vagy a 47 ronin esetében.
Az utóbbi évek legpopulárisabb bosszúfilmje egyértelműen az általad is említett John Whick. Nem gondolod, hogy a főszereplő karaktere helyett inkább egy szerencsés csillagzat alatt alakult stáb a hangsúlyosabb a minőséget illetően? Hiszen Denzel Washington is ugyanezzel a figurával próbálkozott, egy unalmasabb forgatókönyvvel és gyengébb rendezéssel.
Persze, mindkét film egy leharcolt, életunt karaktert mutat be, akik aztán kapnak egy ürügyet rá, hogy kinyírhassanak pár tucat embert. Washington filmje, A védelmező, már-már kínosan ragaszkodott a komolyságához, a drámaiságához, a John Wick ellenben felvállalta B-filmes jellegét, és van stílusa, van benne vagányság, van benne humor. Sokkal érdekesebb és élvezetesebb.
A hollywoodi remake-láz természetesen a bosszúfilmeket is utoléri, legyen az amerikai klasszikus (Utolsó ház balra) vagy dél-koreai kult (Oldboy). Szerinted mikor van látjogosultsága egy remake-nek, ha van egyáltalán.
Az alapvető gondolkodás az, hogy egy egyszer már bevált, vagyis elvileg biztonságos sztorit adjanak el olyanoknak, akik az eredeti idején akár még nem is éltek, vagy olyanoknak, akik mondjuk nyelvi akadályok miatt nem látták a forrásművet – mert pl. Amerikában nem szeretnek a nézők külföldi/feliratos filmekre beülni. Szerintem viszont akkor van létjogosultsága egy remake-nek, ha valamennyire új szempontból közelíti meg az eredetit, mondjuk, modernizálja, más elemeit helyezi előtérbe. Csak ilyenből persze kevés van, mert szembemegy a fenti gondolkodásmóddal (biztonsági játék), de pl. a 2005-ös King Kong azért tetszett, mert a horrorból kalandfilmet csinált. Ugyanaz a sztorija, mint a ’33-as filmnek, de teljesen más jellegű az egész. Az Utolsó ház balra és az Oldboy ellenben teljesen felesleges, nagyjából szolgai remake-ek (bár az Oldboy nem is igazán remake, hanem az eredeti manga egy újabb adaptációja).
Mikor és hogyan szerettél bele a filmkritikusi szakmába?
Ez véletlenül jött, 2004-2005 környékén, egy ma már nem létező filmes fórumon páran elkezdtünk „elemzéseket” írogatni, aztán ez annyira megtetszett, hogy jobban belevetettem magam a dologba.
Miért a bosszút választottátok fő irányelvnek?
Pont azért, amit az első kérdésben is pedzegettél. Nagyon univerzális téma, megtalálni mindenféle műfajban, stílusban, minden országban, és ezerféle történetet el lehet mesélni vele. Ki lehet hegyezni megváltásra, karakterdrámára, öldöklésre, bármire.
Várható a jövőben ilyen jellegű kiadás másik fő témára kiépítve?
Találnunk kell valami hasonlóan érdekes témát, ami hasonlóan nagy merítést engedélyez, és akkor persze.
Ha téged kérnének fel a John Wick 2 forgatókönyvének megírására, miről szólna?
Mivel már az elsőnek is félig-meddig abszurd a kiindulási pontja, hogy tudniillik a főhős egy kutya miatt kiirtja a fél orosz maffiát, mindenképpen valami hasonlót kellene kitalálni – de igazából teljesen mindegy, mert a sztori itt másodlagos, pusztán ürügy a stílusos, tökös, véres, ugyanakkor valahol szárazon vicces öldökléshez.
