Hírforrás

Elhunyt Bejczy Antal űrkutató

bejczy antal

Bejczy Antalnak 6 szabadalmat és több mint 40 újítást köszönhetett az űrkutatás. Emellett 150 tudományos cikk szerzője, 10 szakmai könyv társszerzője és több tucat tudományos konferencia előadója volt.

Elhunyt Bejczy Antal Egyesült Államokban élő mérnök, fizikus, űrkutató, a Mars-járó egyik megalkotója. A neves tudóstól július 11-én vesznek végső búcsút Los Angelesben, hamvait Budapesten helyezik majd örök nyugalomra.

Az Óbudai Egyetem honlapján olvasható tájékoztatás szerint Bejczy Antalt életének 86. évében érte a halál, az intézmény a tudóst saját halottjának tekinti.

Bejczy Antal 1930. január 16-án az Ercsihez tartozó Sina-telepen született. Középiskoláit Kalocsán, a jezsuitáknál végezte, egyetemre azonban nem mehetett, mert apja, Bejczy Jenő a Wimpffen grófi uradalom főintézője volt, így gyári munkásként dolgozott. Később esti tagozaton beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára, majd 1956-ban elhagyta az országot. Norvégiában telepedett le, ott folytatta tanulmányait, 1963-ban az alkalmazott fizika doktorává avatták.

Már norvég állampolgárként NATO-ösztöndíjjal az Egyesült Államokban tanult tovább a kaliforniai műszaki egyetemen (CALTECH), ott kezdett el foglalkozni a Marson történő leszállás problematikájával. 1969-től nyugdíjazásáig, 32 éven át dolgozott a Kármán Tódor alapította világhírű kaliforniai NASA Sugárhajtási Laboratórium (Jet Propulsion Laboratory – JPL) kutatójaként, az űrkutatás területén. Emellett a St. Louis-i Washington Egyetem robotika tanszékének volt tanszékvezetője. Megalapította az Elektronikai és Villamosmérnöki Intézet (IEEE) robotikai és automatizálási társaságát, amelynek vezetésében 14 éven át vállalt feladatokat.

1971-től robotikával és távirányítással foglalkozott, a JPL kutatási fókuszában azoknak a robotoknak a fejlesztése állt, amelyek képesek a Mars felszínének feltárására. Robotintelligenciával kapcsolatos eredményei felkeltették a Johnson Űrközpont érdeklődését és megbízást kapott az űrkompon használatos robotkéz-technológia kidolgozására. 1992-től ő volt a Mars-járó, a Pathfinder távirányítási technikájának kifejlesztője. 1997-ben került sor fő műve, a Mars-járó bemutatkozására. A Sojourner több héten keresztül küldte az adatokat a Földre arról a körülbelül 100 négyzetméteres területről, amit bejárt.

A Pathfinder szerepel Andy Weir regényében is

Bejczy Antalnak 6 szabadalmat és több mint 40 újítást köszönhetett az űrkutatás. Emellett 150 tudományos cikk szerzője, 10 szakmai könyv társszerzője és több tucat tudományos konferencia előadója volt. Tudományos munkásságát számos magas rangú díjjal jutalmazták. 2000-ben a Budapesti Műszaki Főiskola díszdoktorává avatta. 2010-ben a külföldön élő magyarok nevében ő vette át a Magyar Örökség díjat, amelyet “a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvétel”, tehát a magyar űrkutatók közössége kapott.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top