Gyöngyélet Földje egy egészen pici sziget. Itt él a folyton pipázó Lukács, a masiniszta, aki Emmával, a kövérkés mozdonyával zakatol fel-alá. Rajtuk kívül Háromnegyedtizenkettedik Alfonz király, Feszes úr, és a kedves Mitmond néni lakja még a szigetet. Egy napon csomagot hoz a postás a békés kis országba, a csomagból pedig egy fekete bőrű kisbaba bújik elő. Gyöngyélet Földje mind a négy lakója örömmel fogadja a csöppséget, aki meg is kapja a Gombos Jim nevet. Öten azonban már túl sokan lennének a szigeten, ezért valakinek mennie kell. Így aztán Lukács, a masiniszta és Gombos Jim felkerekedik, és Emmával, a mozdonnyal elindulnak a messzeségbe. Ekkor kezdődnek csak az igazi kalandok: új barátok, kihívások várnak rájuk: ki kell szabadítaniuk egy hercegnőt, és sárkányokkal kell megküzdeniük. A német származású Michael Ende (1929 – 1995) a gyermekirodalom egyik jelentős alakja, ő írta a Momo (1972), valamint a Végtelen történet (1979) című klasszikus meseregényt is. Egyik korai műve, a Gombos Jim és Lukács, a masiniszta (1960) Topodi Rika fordításában júniusban újra megjelent a Kolibri Kiadónál. Ez elsősorban a gyerekeknek és szüleiknek lehet örömteli hír. Már a kötet borítója és végtelenül mókás, aranyos, és sejteti, hogy nem hidegháborús krimit, vagy horrorregényt tartunk a kezünkben.
Mit ér a gyerekkönyv jópofa illusztrációk nélkül? Michael Ende kötetét nagyszerű, varázslatos rajzok tarkítják, ezzel a gyerekektől valószínűleg egyből kap majd egy hatalmas piros pontot. A történet könnyen érhető, de mégsem mézes-mázos, pedig a bájos és a bárgyú között vékony a határ. Még felnőttként is gyorsan belehuppanunk ebbe a színes, kedves mesevilágba, a szöveg pedig a magyar fordításban is van olyan könnyed és szellemes, hogy a fiatal korosztályt magával ragadja.
A mandalaiaknak egytől egyig ferde vágású szemük volt, nagy, kerek kalapjuk alól pedig kilógott fonott varkocsuk. Mindegyikük egy még kisebb mandalait vezetett kézen fogva. A kicsik pedig egy még annál is kisebbet. Így ment ez egészen a legkisebbig, amelyik már nem volt nagyobb egy borsószemnél. Hogy az is fogta-e egy még kisebbnek a kezét, azt már Jim nem láthatta, mert ahhoz nagyító kellett volna. Ezek voltak hát a mandalaiak a csemetéikkel és a csemetéik csemetéikkel. (Minden mandaialinak rengeteg gyermeke és még annál is több unokája van.) Úgy nyüzsögtek, hemzsegtek egymás hegyén-hátán, karattyoltak és gesztikuláltak, hogy Jim alig győzte kapkodni a fejét.
Gyerekkönyvről lévén szó, a szerző nevelő célzattal el-elrejtett a sorok között bizonyos tanulságokat, de szó sincs didaktikus szájbarágásról. Fontos szerepet kapnak az alapvető, pozitív emberi jellemvonások, mint például a türelem, a becsületesség, a megbízhatóság. És persze az elfogadás, hiszen hőseink sokféle népet ismernek meg útjuk során. Az első 20-30 oldal elolvasása után azt hihetjük, Michael Ende egy gondoktól és konfliktusoktól mentes világba kalauzol el bennünket, ahol minden nagyon szupi. De aztán egyre nagyobb gőzzel kezd el zakatolni a kis mesevonat, mi pedig örömmel utazunk rajta, akár felnőttként is, hogy élvezhessük Gombos Jim és Lukács, a masiniszta kalandozásait. Nem is kérdéses, ennek a könyvek helye van minden gyerekes család polcán, de ezen a mesevonaton a felnőtteknek is jut hely bőven.
