A hidegháború idején járunk, rejtélyes, szinte elolthatatlan tüzek gyúlnak világszerte. Egy indiai orvos olyan felfedezésre tesz szert, ami alapjaiban rengeti meg az emberiséget. Aki tudomást szerez a felfedezésről, rejtélyes módon nyoma vész, vagy „szerencsétlen” baleset éri. A nagyhatalmak vezetői titkos találkozókat szerveznek, kémek és kémelhárítók serénykednek. Eközben a fiatal párizsi orvosnő, Jeanne Corbet örök szerelmét, a furcsa módon eltűnt Roland-t keresi, és nem riad vissza az évtizedeken át tartó, csöppet sem veszélytelen nyomozástól. De a nő még nem tudhatja, mit is jelent valójában a halhatatlan szerelem.
René Barjavel Nagy titok című 1973-as regénye májusban újra megjelent Bayer Antal fordításában, méghozzá az Athenaeum könyvkiadónál. A 300 oldalas könyv – amiből 1989-ben sorozatot is készítettek – olyan sztorit tár elénk, amitől az összeesküvés-elmélet gyártók valószínűleg mind a tíz ujjukat megnyalják. Bár a kötetben helyet kap a misztikum is, az események itt játszódnak bolygónkon, és olyan szereplők is felbukkannak, mint De Gaulle, Hruscsov, Mao Ce-tung, Eisenhower vagy éppen II. Erzsébet. Ennek köszönhetően hitelesebbnek tűnik a történet, hiszen ismert figurák szerepelnek a színen, és egy általunk is jól ismert, zord időszakban zajlanak az események.
Az első száz oldalt olvasva csak kapkodjuk a fejünket. Nem tudjuk, II. Erzsébet miért szorongatja olyan idegesen a ridiküljét, miért gyúlnak lángra azok a titokzatos tüzek, és bizonyos embereknek miért is kell okvetlenül meghalniuk. Bár még nem minden tiszta, de nem tesszük le a könyvet. Miért is tennénk? René Barjavel olyan ügyesen tálalja a rejtélyt, hogy valósággal beleborsódzik a hátunk. Szeretnénk választ kapni a nagy kérdésekre, és kíváncsiak vagyunk, hogy Jeanne Corbet képes-e túljárni a titkosszolgálatok eszén, és megtalálja-e szerelmét.
A szerelem történelemkönyvében nem találni nyomát hasonló eltökéltségnek, hasonló hitnek. Voltak más szerelmesek is, akik egész életükön át várták kalandozó szeretőjük vagy eltűnt férjük visszatérését, ám Jeanne nem az a fajta nő volt, aki egy bástya fokán vár, a messzeségbe meredve. Bejárta a világot, szembeszállt a veszélyekkel, nyomtöredékeket talált meg és veszített el, beleütközött a hallgatás világszintű összeesküvésébe, a titkosszolgálatok undorító kötélcsomói megfogták, majdnem meg is fojtották egy olyan igazság védelmében, amelyet nem volt szabad megtudnia, ám amelyet ők maguk sem ismertek.
René Barjavel a mai társadalomban lappangó bizalmatlanságra és kíváncsiságra épít. Szeretjük azt hinni, hogy a politikusok félelmetes titkokat őriznek, hogy a hátunk mögött világmegváltó felfedezések kerülnek napvilágra egy eldugott szigeten, isten háta mögötti laboratóriumban. Izgalmasnak találjuk azt a világot, ahol mindenütt kémek hemzsegnek, ahol a telefonbeszélgetéseket egy illetéktelen harmadik fél is figyeli, a szobákban lehallgató készülékek rejtőznek és még az űrből is műholdak pásztázzák minden mozdulatunkat.
A Nagy titok pont ezt a reménytelen, „senkiben sem bízhatsz, pláne nem a kormányban” életérzést tárja elénk. A regény körülbelül a kétharmadánál elkezdi megadni a válaszokat a miértekre. Kezd kitisztulni előttünk a kép, és szép lassan egy teljesen új, utópisztikus világ jelenik meg előttünk. Jeanne és Roland szerelmi szála inkább csak pluszt izgalmat ad a történetnek, mintsem csöpögőssé tenné azt. René Barjavel egyébként sem tűnik annak a mézes-mázos írónak. Sokszor annyira tárgyilagosan mesél, hogy az az érzésünk támad, mintha épp a rádióban hallgatnánk a politikai híreket.
1972 júniusában járunk. Most halt meg a windsori herceg, Angela Davist felmentették, Kissinger Pekingbe repült, rövidesen Nixon elnök is követi. Jeanne másodszor ébred a Szigeten, páni rettegés közepette. Pompidou elnök a párizsi „csúcsot” készíti elő. Fő gondja úgy megcsinálni Európát, hogy ne vigye túlzásba, és ne hagyja magát felfalni az Egyesült Államoktól anélkül, hogy elszomorítaná.
A nagy titokban senkivel sem tudunk igazán azonosulni, René Barjavel ugyanis nem a jellemek kibontakoztatására koncentrál, hanem mindennemű érzelgősség nélkül görgeti előttünk a történetet. Ettől lesz az egész világ még ridegebb, ezáltal még vonzóbb. Ha átverekedjük magunkat a könyv kesze-kusza szálakkal támadó egyharmadán, akkor már nincs nehéz dolgunk. Onnantól már beszippant minket a Nagy titok, és nem akarjuk letenni a könyvet, amíg a kirakós minden darabja a helyére nem kerül. Éppen ezért René Barjavel irománya krimirajongóknak kötelező darab, a könyv borítójának tüzetes nézegetéséhez pedig jó szórakozást kívánok!
