Bazi nagy francia lagzik (Qu’est-ce qu’on a fait au Bon Dieu?) – színes, magyarul beszélő, francia vígjáték, 97 perc, 2014 – rendező: Philippe de Chauveron – forgatókönyvíró: Philippe de Chauveron, Guy Laurent – magyarországi forgalmazó: MTVA
A borzalmas magyar címe miatt majdnem kihagytam ezt a filmet, de aztán arra gondoltam, hogy a vállalhatónál nagyobb korlátoltságra utalna, ha ilyen indokkal nem nézem meg. Jó döntés volt, mert Philippe de Chauveron vígjátéka az elmúlt évek egyik legkellemesebb francia vígjátéka. Ráadásul olyan témát dolgoz fel, amelynél aktuálisabb nem nagyon van Európában… Magyarországon.
A Christian Clavier által megformált jómódú, vidéki, francia, katolikus családfőnek és nejének azzal kell szembesülnie, hogy négy lányuk közül három már férjhez ment, s mindhárom férj „bevándorló”: egy kínai, egy muszlim arab és egy zsidó. Talán nem is kell magyarázni, hogy miféle komikumot eredményez maga az alapszituáció, viszont ennél sokkal izgalmasabb kérdés:
mihez kezdenek a filmkészítők a kifogyhatatlan poén-forrással?
Ez az a pont, ahol nagyon el lehetne szúrni ezt a filmet, hiszen – az alpári viccelődéstől a túlfinomult politikai korrektségből eredő mesterkéltségig – rettentő sok a buktató. Mégis megoldják, könnyed természetességgel, túljátszás nélkül, úgy, hogy mindenkin lehessen kacagni. Az sem ront a film élvezeti értékén, hogy néha-néha felszisszen a néző.
Amikor Guy Laurent-nal elkezdtük írni a film forgatókönyvét, fontos szempont volt, hogy ne cenzúrázzuk saját magunkat. Természetesen tiszteletben akartuk tartani az egyes vallásokat, de a kereteken belül teljesen szabadon engedtük a fantáziánkat. Mivel egyidejűleg több jelentős vallási közösséget állítunk pellengérre, alapvetően nem tapasztaltam ellenérzéseket egy konkrét felekezet vagy vallás irányából […] érzésem szerint a humor segített át minket azon, hogy ne ütközzünk valamilyen toleranciafalba.
– mondta el a rendező a magyarországi premier kapcsán az mno.hu-n megjelent interjúban, és ez a hozzáállás sokkal többről szól, mint a sikeres vígjáték receptjéről. Persze, mindez nem lenne elég, ha a színészi teljesítmény nem lenne képes hordozni a poénok súlyát. Clavier sokkal visszafogottabb, kevésbé karikatúra-szerű, mint más filmjeiben, mégis parádés, amit művel. Vergődése és egyre gyengülő ellenállása szimpatikussá teszi még az általa megformált figura hibáit is. A nézőből együttérzést vált ki a makacs hagyománytisztelet kísérlete ugyanúgy, mint a didaktikus elemektől mentes fejlődés. Ugyanis nem elég elfogadni a zsidót, az arabot és a kínait…
…érkezik a negyedik vőlegény, aki legalább katolikus…
…viszont fekete bőrű. Ráadásul pont annyira fekete-öntudatos apja van, mint a Clavier által megformált Claude Verneuil francia.
A címben megfogalmazott állítás – tudva, hogy a filmet a kormányszócsőként (is) működő közmédiát összefogó MTVA forgalmazza – nem igényel indoklást. Ez a film szembe megy mindennel, amit Magyarország Kormánya a bevándorlók és menekültek kapcsán konzultál és nyilatkozik. Erről szól a Nemzeti Inzultáció.
A helyzet majdnem olyan, mintha a Saul fia a Jobbik támogatásával érné el nemzetközi sikereit. (A Saul fia kapcsán több cikk is megjelent a Librariuson.)
A multikulturalizmus a különböző civilizációs hátterű emberek együttélését, az iszlám, az ázsiai vallások és a kereszténység együttélését jelenti. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy az ország ettől megmeneküljön
– mondta a film elején Claude Verneuil, de lehet, hogy tévedek és a fenti mondat nem is egy vígjátékban hangozott el, hanem a valóságban, Magyarországon… és az is lehet, hogy nem egy korlátolt vidéki ember mondta, hanem Magyarország egyik széles látókörű politikusa.
Menjünk moziba. Nevessünk! Nevessünk a franciákon, mert közben magunkon kacagunk!
