A Könyvhétre érkezik a Kolibri Kiadónál Lakatos István új, ezúttal egyértelműen kiskamaszoknak írt könyve, az Emma és Tesla. Pontosabban a sorozat első része A majdnem halálos halálsugár. Erről beszélgettünk a szerzővel és a kiadó főszerkesztőjével, Balázs Eszter Annával.
Eszter, a kiadói profil egyre markánsabb. Látszik a tudatos trendkövetés, trendépítés, ami egyben értékteremtéssel is párosul. Hogyan tudjátok megvalósítani?
BEA: Örülök, ha így látod. A Kolibri Kiadó megalakulása óta arra törekszem, törekszünk, hogy sokszor hozzunk a magyar gyerekkönyvpiacra valami újat, valami mást, valami szokatlant. Olyat, ami hiányzik még itthon, pedig fontos volna, hogy látható, hozzáférhető legyen. S néha olyat, amire igény van, de valamiért még nem alkotta meg, fordította le, adta ki senki. Ilyen István új sorozata, de ilyen Otfried Preußler (a Torzonborz-trilógia szerzőjének) életműve, vagy a kortárs ifjúsági krimi vonalába tartozó Váltságdíj nélkül (Varga Bálint regénye) is. Ezt a munkát nagyban segíti, hogy sok nemzetközi könyvvásárra járunk, jó kapcsolatot ápolunk külföldi kiadókkal, és hogy scoutokkal dolgozunk, azaz olyan irodalmi ügynökökkel, akik figyelik a külföldi trendeket, újdonságokat, és szólnak, ha valami izgalmas dolog történik a világirodalomban a gyerek- és ifjúsági könyvek terén.
Azért ehhez az apparátus mellett kell egyfajta érzék is!
BEA: Persze tagadni sem tudnám, hogy a saját ízlésemet is követem: ha „az első látásra szerelem”-könyv másodikra és harmadikra is „szerelem” marad (például mert a remek fordítóink is izgalmasnak, jónak találják, vagy mert annyira aktuális a téma), akkor bátran megyek, megyünk szembe a különféle elvárásokkal, félelemekkel (lásd Sarah Cohen-Scali Max című regényét, ami lám, sikeres is lett). És nagyon jó érzés, hogy ezekben a kalandokban a kiadói csoport vezetői maximálisan támogatnak.
Nem csak a Max esetében volt így. István, te hogy kerültél a Kolibrihez?
LI:Már korábban is sündörögtem a kiadó környékén, Mikó Csaba Veszélyben a tölgy!-éhez rajzoltam is egy keveset. Szerettem volna csinálni nekik valamit, már csak azért is, mert a Kolibri a legvagányabb, legtökösebb gyerekkönyvkiadó a magyar piacon, és bíztam benne, hogy nem ijednek meg a nemnormális ötleteimtől.
Nem ijedtek, szerencsénkre. Mi volt előbb? A kiadói vágy a hasonló angol könyvek meghonosítására vagy az őrült tudósos kötet terve?
BEA: Nehéz lenne megmondani. Neil Gaiman könyvét már külföldi megjelenésekor kiszúrtam, és Tóth Patríciával, akinek remek szeme van az izgalmas könyvekhez, egyformán lelkesedtünk érte. Rá is kérdeztem az ügynökségnél, hogy szabad-e a Szerencsére a tej, de persze az Agave ki akarta adni. Istvánnal pedig már legalább egy éve beszélgettünk erről a történetéről, és egyből beleszerettem a hisztis tudós alakjába, meg a teljesen lökött, provokatív szereplőkbe. De visszatérve a kérdésre, azt hiszem, az egyik erősítette a másikat.
Balázs Eszter Anna
Tesla a tudománytörténet egyik nagy és megosztó alakja. A figurához kerestétek a sztorit vagy a sztorihoz a figurát?
LI: Szegény Tesla afféle popkulturális figura lett – a hozzá kötődő furcsaságok jóval ismertebbek, mint a munkái. Na jó, mondjuk engem is inkább a mítoszok érdekelnek, és a könyvben szereplő Tesla egy kitalált Tesla, ugyanolyan rajzfilmfigura egy képzelt kor képzelt nagyvárosában, mint a szaladgáló üvegburába zárt kiskutyaagy.
Tesla figurája adta magát, mert mindenképpen valami teljesen elborult történetet akartam. Olyat, amit élvezettel írok és rajzolok.
BEA: Tesla, aki úgy tűnik, mintha mostanában benne lenne a levegőben, némi képzavarral élve. Istvánnal a könyvről beszélgetve sorra fedeztük fel a többi Teslás könyvet (a Cerkabellásat és a Tilos az Á-sat), melyek kábé egyszerre jelentek meg itthon. Mivel azonban ez a Tesla annyira más, mint a többi, vagy épp a mintául szolgáló tudós alakja, nem hagytuk magunkat eltéríteni az eredeti tervtől.
Azt is lehet tudni, hogy Neil Gaiman Szerencsére a tej című könyve kicsit előképe az Emma és Teslának (is). Milyen szövegek voltak még hatással a könyvre?
LI: Naná. Nem sok könyv van, ami akkora hatással volt rám, mint Gaiman könyve. Na nem úgy, mint a Dűne vagy az Éj anyánk, hanem úgy, hogy basszus, így is lehet gyerekkönyvet csinálni. Sőt, milyen menőt lehet így csinálni. Mostanában elég sok angol gyerekkönyvet olvasgatok, hihetetlenül elmeroggyant és helyenként nagyon puruttya könyvek – némelyik még engem is megdöbbent, ez pedig szép teljesítmény.
Nagyon tetszik még az az irány, hogy számos történet modern popkulturális közegben játszódik és nem restellnek bevált zsánereket használni – például Walliams Patkányburgere, ami thriller. Amikor a Marvel-filmekkel, bizonyos rajzfilmsorozatokkal, a Gyűrűk urával, a Star Wars-szal a popkultúra ennyire átitatja a mindennapokat, szerintem nem vétek ezekből meríteni. Ami régen az indián volt meg a cowboy, az most a szuperhős és a zombi.
Úgy voltam vele, hogy nem akarok többet egy pusztán szórakoztató, vicces kalandregény(ké)nél. Abban hiszek, hogy szükség van olyan gyerekkönyvekre is, amik nem akarnak többet, csak hogy jól szórakozzon a gyerek. Ha megtapasztalja, hogy az olvasás jó móka, nem akar majd leállni.
A Gaiman-könyv illusztrátora Scottie Young hasonló stílusban alkot. Mennyire nehéz egy ennyire inspiratív kolléga hatását kiküszöbölni? Kell egyáltalán?
LI: Jaj, egy csomószor befordultam, hogy soha nem fogok úgy rajzolni mint ő, hiszen zseniális fickó. (Bár amikor elolvastam a Galaxis őrzőiből ismert mosómedve, Rocket Rackoon képregény-minisorozatát, amit Young rajzolt és írt, megnyugodtam, mert a története pocsék.) De amennyire tőlem tellett, igyekeztem rajzfilmesebben illusztrálni, már csak azért is, mert marhára unom a rajzaimat. Persze, ha új Lencsilányt rajzolnék vagy valami hasonlót, akkor azért visszatérnék a kacskaringókhoz, de most ez esik jól, ezt élvezem.
Az Emma és Tesla humora a fiúkhoz közelebb áll, mégis lány a főszereplője. Sőt, a Lencsilánynak is. Miközben a nagyregényeknek (Dobozváros, Óraverzum) fiú.
LI: Ha fiú-lány páros van, valahogy mindig a fiú tűnik az igazi főszereplőnek. Most lányt akartam, méghozzá egy olyat, aki simán lenyomja a fiút, persze nem olyan béna Lara Croft-módon, aki gyakorlatilag egy férfi két óriási csöccsel. Amúgy az Óraverzumban szerintem Szaffi is fontos szereplő, sőt, én inkább őt tekintem az igazi főszereplőnek, nem Mirkót.
Nehogy spoilerezz! Eszter, kiadói döntés, hogy legyen lány a főszereplő, ha néhol gusztustalan is a sztori?
BEA: Az alapötlet Istváné volt, én csak ráerősítettem. Szerettem volna, hogy ez a könyv ne „fiús” legyen, amúgy is utálom a címkézést. Jó könyv vagy nem? Ez a valódi kérdés. Ezért arra törekedtünk, hogy fiúk és lányok is szerethessék, találjanak benne olyan figurát, akivel legalább egy kicsit azonosulni tudnak (ami ennél a könyvnél nem is olyan könnyű ám). Így lett végül kicsit kedvesebb, szebb Emma, és így csöppent a történetbe egy csodás képességekkel bíró, de egyelőre még csekély szerephez jutó egyszarvú is. Nem titkoljuk, hogy a receptet a „mestertől” tanultuk: nála vámpírok és cuki pónik vannak. Jó, persze, azért nem a széplelkű lányok kedvenc könyve lett belőle, és valószínűleg a konzervatívabb beállítottságú felnőttek és gyerekek is furcsállva fogják forgatni először a kezükben. Emma és Tesla a vagány, belevaló fiúknak és csajoknak való. De hát ki nem akar vagány, belevaló gyerek lenni?!
Nem látok jelentkezőt. István, már az első kötetben is látszik, hogy rabul ejtett a dickensi világ, de korántsem olyan komor, mint az Óraverzumban…
Két évig tartott, míg kidolgoztam az Óraverzum világát és megírtam a regényt. Két év azért elég húzós egy ilyen univerzumban, muszáj volt valami könnyed, teljesen elszállt történetet írnom. Míg az Óraverzumban a viktoriánus Anglia és a századforduló Budapestjének hangulatából merítettem, a Teslánál már a koncepció része volt, hogy a sorozat köteteiben sorra veszem a kedvenc ponyvaelemeimet. A Majdnem halálos halálsugárba az őrült tudós, a zombik és az óriásrobotok kerültek bele, de már van történetem a többihez is, egyelőre csak a nindzsák és az időutazás maradtak ki.
De valóban, nehéz elszakadni a dickensi világtól, ezért is emlékeztet Sperhakni a Twist Olivér Faginjára.
Sperhaknitól még látunk egyet s mást, ugye?
Nem, Sperhakni nem tér vissza, de lesznek még gonoszok elegen.
István ezúttal nem csupán illusztrálta, hanem tördelte is a kötetet. A kiadó pedig maximálisan megbízik benne. Milyen a közös munka?
BEA: Istvánban elképesztő alázat van a munka iránt. Időt és energiát nem kímélve dolgozott gőzerővel, és ami a fő: lelkesedéssel. Fantasztikus volt látni, hogy milyen könnyeden alkotja meg a történetet. Hiba lett volna fékezni, és nem segíteni őt ebben. De rendszeresen bejárt hozzánk a kiadóba, hogy a műszaki vezetőnkkel, Kebokkal (Kovács Balázzsal) egyeztessen, tanácsot és segítséget kérjen. A végső simításokat is Kebok végezte a könyvön, de nem volt vele sok munkája, mert István mindent megtett a szép végeredményért. Vele még azt is meg lehetett tenni, hogy az utolsó nap berángattam, mert az egyik képnél attól féltem, hogy technikai okokból ki fog lógni a többi közül. István zokszó nélkül bejött, és amíg csináltam neki egy erős kávét, meg tettem-vettem, ő akkurátusan átrajzolta a képet. Vagy hadd említsem meg Tillai Tamás grafikusunkat, aki a borító elkészülésébe segített be rengeteget. Istvánnak eszébe sem jutott morogni amiatt, hogy belenyúlnak a munkájába, csupán hálálkodott érte. Szóval jó volt közös munka, na.
Anélkül, hogy minden poént lelőnénk, áruld már el, mi bajod a háziszárnyasokkal? Az Óraverzumban kilapul egy csomó tyúk, itt meg Teslát „üldözi“ a kacsa…
Egy beszélgetés során tudtam meg, hogy létezik ez a hülye fóbia, amikor attól fél valaki, hogy mindig figyeli őt egy kacsa. Még neve is van: anatidaephobia. Ez akkora ökörség, hogy muszáj volt beleírnom. Jó, az Óraverzumban kilapulnak, de amúgy nincs különösebb bajom a háziszárnyasokkal.
Na, majd figyelem mostantól! De amúgy is kész állatkert a könyv, miközben csak a szegény csontvázak ücsörögnek kertecben, és minden állat emberi tulajdonságokkal bír… Na, és Puhakutya! Meg a tehén…
Magamhoz képest elég rövid idő alatt írtam meg a könyvet és az Óraverzummal ellentétben nem jegyzetelgettem, csak hagytam, hadd jöjjenek az ötleteim. Ilyenek kavarognak a fejemben, ez vagyok én.
Beszéljünk egy kicsit Emmáról is, mert én igenis tudni akarom, hogy miért hord pilótasapkát és szemüveget!
Ugyanazért, amiért Indiana Jonesnak kalapja és ostora van, Snake Plisskennek szemkötője, a Gonosz halottak Ash-jének pedig láncfűrész a kézfeje helyén. Menő.
És azt is tudni szeretném, hogy a már emlegetett Scottie Youngnál és még sok más hasonló kaliberű illusztrátornál is sapkát/kalapot/pilótaszemüveget hordanak a vagány lányok… Nem tudtok vagány frizurát rajzolni, vagy mi?!
Dehogynem, csak most nem passzolt a csatornalakó kiscsajhoz. Majd legközelebb. Bár szerintem a pilótasapkát és a sálat megtartom az ő Indiana Jones-szerelésének. De lesz majd lányos ruhában is, megígérem.
Összebarátkozik Emma és Barnabás? A végére már olyan meghitten utálják egymást!
Ez olyan buddy movie-féle barátság lesz, folyamatosan szívatni fogják egymást.
Őrült tudós, zombik és taknyos ruhadarabok. Ja, és Barnabás. Meg fognak botránkozni az olvasók!
BEA: Gondolod? Hm… Meglehet… A viccet félre téve: részben épp ez a cél. Egy igazi, felszabadult őrültködés ez a könyv, olyan, amilyet gyerekkoromban szerettem volna olvasni, de akkor még nem volt ilyesmi itthon. Őrült, de mégsem öncélú sztori: szókimondó, értékeket kétségbe vonó, de közben a karakterek rendkívül erősek és önazonosak. A könyv célzott korosztálya már pontosan tudja, mit szabad és mit nem – épp ezért már szeretik és értékelik, ha valaki feszegeti a határokat egy könyv lapjain. Nem akarnak tanmesét. István fejében pedig ott van emögött a kis könyv mögött egy komplett, kidolgozott univerzum. Nekünk, olvasóknak csak ki kell várnunk (és a szerzőt unszolnunk), hogy teljes valójában és papíron is kibontakozhasson.
Hogyan alakul a folytatás? Mi lesz a sorsa a találmányoknak, gondolom, nem véletlenül kerülnek épp azok elő?
Az interplanetáris kotkodácsoló, amit Emma véletlenül beüzemel Tesla titkos raktárában indítja el a második rész cselekményét, aminek egy földönkívüli invázió lesz a vége. illetve annál is több, de majd úgyis kiderül. A következő kötet egyébként önálló kaland lesz, persze lesz némi átívelés, de az előzmény nélkül is tökéletesen élvezhető lesz.
Mi az ütemterv, mikorra várhatjuk a folytatást?
BEA: Ha Istvánnak lesz rá nyáron ideje (és nagyon remélem), akkor szeretnénk ősszel kihozni a második részt. A sztori, a cím, minden megvan már. Csak meg kell írni és rajzolni…
Tervez hasonló könyveket a kiadó?
BEA: Igen. Azt reméljük, nemcsak mi fogunk rajongani ezért a könyvért, és hamar kialakul egy tábor, aki vevő erre a bizarr humorra és izgalmas képi világra. Nagy titokban már készülünk egy hasonló szerkezetű könyvre lányosabb kiadásban. De ígérem, hogy azt a belevaló fiúk is szeretni fogják…
A szerzőn nem fog múlni!
A könyv bemutatója: 2015. június 6. 11:00 Katona József Színház, 1052 Budapest Petőfi Sándor u 6.
Gyertek! Mi biztosan ott leszünk!
