– Azelőtt bénult voltam, bár nem tudtam igazán – mondta. – Mert túl sokat gondolkodtam, túlságosan az értelem világában éltem. Nehezen döntöttem. Úgy éreztem, mozdulni sem tudok.
– És most?
– Most – mondta –, most tudom, hogy mindent megtehetek, amit akarok.[432.oldal]
Donna Tartt: A titkos történet – Park Könyvkiadó, 2015 – fordította: Greskovits Endre – 488 oldal, kemény kötés, védőborítóval – ISBN: 9789633551851
Jóravaló – sőt: jóra törekvő! – amerikai klasszika-filológus hallgatókról szól a regény, mely egy vidéki főiskolán játszódik, s már a legelején kiderül, hogy egy gyilkosság, a második gyilkosság (!) a központi motívum. Persze, lévén szó egy igazán izgalmas szerzőről, nem a gyilkosság – sőt, ami egy regénynél meglepőnek tűnhet, nem is a történet – a lényeg. Donna Tartt, miközben egy mértéktartó eleganciával megírt, sötét és borzongató regényt ad az Olvasónak, azonközben sokkal fontosabb kérdésekkel foglakozik, mint a borzongatás. A krimiként és pszicho-thrillerként is helytálló regény, a számunkra néha karikaturisztikusnak tűnő alakok mögött a legfontosabb kérdéseket boncolja. Nem csak kérdéseket vet fel – bár már az sem csekélység! –, de válaszokat is ad. Józan, sokak számára talán kiábrándító válaszokat, melyekre nem szokás válaszolni, s ha mégis, akkor az általában giccsbe, nyálba, kudarcba fullad. Ilyen „végső kérdések” megválaszolására papok, teológusok és filozófusok szoktak vállalkozni, s a jól hangzó válaszaik mindaddig tetszetősnek tűnnek, amíg határhelyzethez nem ér az ember.
Fel lehet-e szabadulni korunk értékrendje alól?
…és ha igen, akkor miért nem? Van-e alternatíva? Volt-e olyan kor, melyben az emberek másképp, a belső értékek által vezérelve él(het)tek? Túl lehet-e élni ép ésszel egy gyilkosságot, s el lehet-e követni egy szándékosan másikat? Igazolhatja-e cselekedeteinket a kristálytiszta logika?… és ha igen, akkor ez ráerőltethető-e a lélekre? Van-e szabadulás a bűnöktől? Mekkora az élet súlya, s mekkora a halálé?
Persze, ezeket a kérdéseket mind nem teszi fel a regényíró, s az Olvasó is csak akkor, ha már végzett, és letette a könyvet. Donna Tartt regénye attól trendi, hogy nem trendi: okos, mértékletes, hideg és kegyetlen. Olyan könyv, amit belecsimpaszkodik az olvasóba, s nem hagyja, hogy elfelejtsék: ártatlan cinkossá, bűntelen bűnrészessé válik az, akit beszippant a történet.
Ritka manapság az olyan könyv – és ez, ha kritika, nem a könyvekre/írókra vonatkozik – amely képes hosszú távon hozzátenni valamit a gondolkodásunkhoz. Donna Tartt könyve ilyen. Hatásosan, de nem durván piszkálja a tudatot, s végigvezet olyan utakon, melyeket magunktól nem járnánk be. Nyilvánvaló(nak tűnik), hogy a Park Könyvkiadó a tavaly megjelent, Pulitzer-díjas Aranypinty beharangozásaként adta ki újra a regényt (1996-ban már megjelent az Európa Könyvkiadónál), ezzel együtt is köszönetet érdemelnek, mert ez akár egy fontos könyv is lehetne…
https://www.youtube.com/watch?v=5a6VfaFwV9U
