A bizalom és a fesztelen hangulat tud motiválni
Május 8-án látható utoljára az évadban a Tünet Együttes Voyager 3 című előadása a Jurányi Inkubátorházban. Az előadásról, üzenetről, küzdésről és a jövőről beszélgetett Bánki Gergellyel Molnár Györgyi.
A közelmúltban készült el a Tünet Együttes videós információgyűjtése, ahol két kérdést kaptak a járókelők. Mit üzennének az űrbe, illetve ha módjukban állna, mi az a mondat, amit felírnának az égre, amit bárki a világon elolvashat?
Mit üzennék az űrbe, vagy mit írnék fel az égre az meglehetősen különböző dolog. Az űrbe küldött üzenettel soha többé nem találkozunk, s lehet olyan szuper titkos, amit nem biztos, hogy az égre kiírnék. Amit kiküldenék az űrbe, s elsőre eszembe jut, egy Lázár Ervin mese lenne, vagy Tar Sándor A mi utcánk című könyve. Az égre írt mondatom pedig a Delphoi jósda bejárata fölé írt mondat lenne; Ismerd meg önmagad! Amit pedig az ufóknak átadnék az emberiségből, biztos, hogy a szex-el kapcsolatos dolog lenne. Ha ők értik ezt az egészet, azért, ha nem értik, akkor meg azért.
Mit üzentél volna akkor, amikor a Krétakörrel a Feketeországot mutattátok be? Mit válaszoltál volna a kérdésemre 2000 és 2005 között?
A műalkotásokon nem változtatnék, akkor is ezeket a műveket, könyveket mondtam volna. Azt kell magamban most előhalásznom, hogy akkor hol tartottam. Igen éretlen voltam és emiatt voltak súrlódásaim. Azt éreztem így visszatekintve, le vagyok maradva sok mindennel szemben. Értettem, hogy mi történik körülöttem, de mégsem tartottam ott, hogy teljesen együtt tudjak működni, ezért a delphoi jósda mondata itt is megállta volna a helyét. Ha nem ezt a mondatot, akkor biztos, hogy a felelősséggel, felnövéssel kapcsolatos mondatot véstem volna az égre.
Tekerhetek még egyet az időn? Amikor a Kölyökidőben töltötted a napokat, akkor mit feleltél volna?
Na, ha az előbb a felelősség és felnövés hiányáról beszéltem, akkor erre az időszakra még inkább jellemző volt a felelőtlenségem. A Cilinder gyermekszínpaddal mentünk el egyszer az Országos Diákszínjátszó Fesztiválra, ahol kaptam egy külön színészi díjat, ami akkor egy nagy Csemegekosár volt. Ezzel egy időben Takács Vera, a zsűri egyik tagja, s a Kölyökidő rendezője küldött egy meghívót, várnak szeretettel a Kölyökidőben. Egy idő után kikoptam a műsorból, azt hiszem azért, mert akkor azt hittem, ez a műsor a legtermészetesebb dolog, ami velem történhet, ez nekem jár. Sokkal-sokkal később tanultam meg, hogy bizonyos dolgokért küzdenem kell, ha elértem, meg kell becsülnöm, netán áldozatot kell hoznom érte.
Mi volt az első dolog, amiért küzdöttél?
Sok mindenért tudok küzdeni, egy ideig. Ha nagyon nem működik, akkor nem feladom, hanem úgy érzem, nem kell a végtelenségig erőltetni azt, ami nem megy. Az örök példám hozom most is fel. A Krétakörrel játszottuk Büchner Leonce és Léná-ját, nagy sikerrel. Én játszottam Leonce-t, a szerephez felnőni, nagy feladat volt. Leonce lázadó, hős szerelmes, olyan mélységű és rétegű gondolatokkal, amik őt azzá teszik, aki. Hogy elbukik, vagy sem, nézőpont kérdése. Sokat kínlódtam a szereppel, ritkán volt sikerélményem. Az előadás ezzel szemben nagy siker volt, sokszor játszottuk, a Krétakör életében az egyik meghatározó történet. Azt éreztem mindvégig, hogy az előadás jól működik, mindenki a helyén van, egyedül én lógok ki a sorból. Próbálkoztam, próbálkoztam, küzdöttem vele, de nem voltam benne fölszabadult, nem éreztem jól magam. Azóta gondolkozom azon, vajon akkor teszünk-e jót magunkkal, ha vég nélkül erőltetjük, ami nem megy jól, vagy akkor, ha arra koncentrálunk, ami jól megy, és hagyjuk azt, ami nem.
Mivel lehet téged motiválni?
A bizalommal és a fesztelen jó hangulattal. Nem vagyok magabiztos ember, aki a bizalomhiányt, vagy a próbákból adódó feszültséget könnyen le tudja küzdeni. Igazán tudok link lenni, ezért könnyű számon kérni, amitől összeszorul a gyomrom. Az utóbbi időben ebben is sokat fejlődtem, ha adódtak feszült helyzetek, tudatosan nyugtattam magam, menni kell tovább, nyugodt fejjel.
Egy korábbi interjúdban említetted: az intézményi rendszertől iszonyodsz. A fenti gondolatok is ezt támasztják alá.
Sosem voltam kőszínházi tag, csupán egy-egy előadásra szerződtem le. Néha azt érzem, szívesen kipróbálnám, de úgy érzem, sugárzik rólam, hogy a független műfajban érzem jól magam, s nagyon meglepődnék, ha egy igazgató társulati tagként tekintene rám.
Mikor és mi kapcsán találkoztál először a Tünet Együttessel?
Az élet értelmét csináltuk együtt, nagyjából a Krétakör utáni időszakot követően. A második alkalom pedig a tavalyi évben bemutatott Voyager 3 című előadás volt.
Hogyan érezted magad a Voyager próbafolyamatán?
Ez az a próbafolyamat, amitől megkaptam, a bizalmat, s elenyészően kevés volt a feszült helyzet. Persze a tanácstalanságok, a „hogy fogunk elkészülni” érzések, egy folyton kísérletező és egy közösen felépülő előadás esetében természetesek. Abban az időben több munkám is volt, így kapóra jött Szabó Réka elképzelése miszerint a szemlélő szerepében tűnök fel. Ami igazán jó volt a próbafolyamatban, hogy mindvégig érződött, egy olyan csapat jött össze, akik nem pusztán annyi időt töltenek el együtt, ami a szigorúan vett munkaidejük.
Mesélj a szemlélő szerepedről!
A jelszó a Didergő király volt, aki nem egy hajléktalan, de a személy érzetében benne van a hontalanság. A bemutatón egy fekete kapucnis kabátban ültem. Majd Szász Daninak eszébe jutott korábbi közös flash mob-unk, az Örkény Színházban gyerekdarabot próbáló, jelmezét magán hagyó őrjöngő színész vagyok, aki kiszalad dobni a parkoló órába, de már megbüntették. Ekkor volt rajtam a rák jelmez, s kedves Dani kollégám emlékezett rá. Réka szerette volna a bemutató után konkrétabbá tenni a figurámat, aki úgysem evilági jelenség, s így bújtam bele újra a rák jelmezbe. Az más kérdés, hogy szinte újra kellett próbálom az egész előadást, de megérte. Nagyon sokat nyertünk, nyertem vele, mert definiálhatóvá váltam, s a visszhangok is ezt erősítik.
Milyen munkafolyamatban telnek a napjaid?
2001-ben volt a Magvető Kiadó és az Origó közös író pályázata, a lényege az volt, bárki írhatott egy fejezetet. Ezt követően az olvasók és a szakmai zsűri megszűrték az írásokat, a benn maradt versenyzők regényének folytatását az olvasók javaslatai határozták meg. 1 link címmel nyerte meg Jake Smiles, akiről senki sem tudta kicsoda, hiszen a név, álnév. A regény főszereplője szintén Jake Smiles, egy jómódú, biztos munkahellyel rendelkező egyén, családja van, rendkívül művelt, szellemes, csak eszméletlenül apatikus, cinikus, gunyoros. A regény színpadi adaptációján dolgozunk Vajdai Vilmossal, aki a címszereplő. Mundruczó Kornél nagyjából két éve mondta először, hogy más is rendezzen előadást a Protonban, a csapat legyen szélesebb skálájú alkotó közösség. Megkerestem az 1 link ötletével, szabad kezet kaptam. Ennek az előadásnak lesz a bemutatója idén május 25-én a Trafóban. Vranik Krisztián adja a zenét, Karcis Gábor a videót és a látványt készíti.
