Ahogy néhány héttel ezelőtt is beszámoltunk róla, Bódis Krisztát választotta a Glamour szerkesztősége az év hősnőjének. Ennek kapcsán kérdeztük őt a tavaly év végén megjelent könyvéről, a Hétesi cigánytelepről és az ott létrehozott Alkotóközpontjáról. Interjú.
Idén Ön kapta az év hősnője díjat a Glamour magazintól az Ön által kidolgozott Hétesi-modellért, az ettől függetlenül működő, deszegregációt célzó Van Helyed Stúdióért és alkotói tevékenységért, így például a legutóbb megjelent Carlo Párizsban című regényért is. Miért tartja fontosnak a díjat, mi a jelentősége?
Minden elismerés megerősíti az embert. Egyszerűen jólesik, energetizál. Mivel elég sok terület integrálódik az életemben, ezért számos és különféle díjakat kaptam már, fesztiváldíjaktól a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjén át a Wallenberg díjig. A szüleim azt hitték, hogy mindez jó sok pénzzel jár, és meg voltak nyugodva, hogy azért csak révbe értem. Sajnos e tekintetben csalódást kellett nekik okoznom. Olyan díjakat még nem kaptam. De viccen kívül, igazából ezek megtiszteltetések, és se több se kevesebb jelentőséget nem tulajdonítok nekik.
Milyen visszhangja volt a tavaly év végén megjelent könyvének, amellyel a szegregációban élő romák világát akarja közelebb hozni az olvasókhoz a 15 éves cigányfiú, Carlo történetén keresztül?
Nem volt a könyvnek különösebb reklámja, de a kiadó (Tilos az Á) szerint az átlagnál jobban fogy. Igaz, nem vagyok egy láthatatlan személyiség, a munkámat a nyilvánosság előtt végzem és közéleti szerepet is vállaltam, vállalok, mint olyan civil, aki társadalmi ügyekben felelősséget érez. Rengeteg recenzió, blogbejegyzés, kritika született az új könyvemről és sok interjút is adtam a Carloval kapcsolatban, szóval felpezsdült az élet körülötte. Nehéz manapság eljuttatni az olvasókhoz a könyvet, nagyon kemény kereskedelmi kérdés ez, amivel a kiadóknak kell megküzdenie. Nekem mindig az olvasói visszajelzések a legszívmelengetőbbek. Például kaptam egy nagyon megható levelet egy Angliában élő roma asszonytól, szó szerint ezt (a szövegben szereplő „hibák” a levél eredetisége miatt maradtak benne, a szerk.):
NAGYON NAGYON SZERETNEK GRATULALNI A DIJADHOZ. Nagyon buszke vagyok rad, hogy kepes voltál letrehozni ezt a kepessegfejleszto alapitvanyt. Igaz en Angliaban vagyok, de mindent tudok rolatok es a gyerekeidrol. Simogatja a szivem a munkatok.Annyira emberi vagy egyszerű és természetes, hogy a vilagunknak ez mar nem is normalis. Igazi TEREZ ANYU vagy. Sokáig engedjen a teremto haladni ezen az uton, Ilyen szerettem volna en is lenni. Apolono lettem de en mindig is erre vagytam, rogos uton haladtam igy is, de vegul sikeres tekintelyes, koztiszteletben allo ember lehettem. Ha ilyen emberek vezetnek a vilagunkat talan egyszer mi is hazakerulhetnenk. Rengeteg cigany van itt is,tobbel talalkozom mint otthon. Elolvastam a konyveidet, Minden tortenetben felismertem a sajat eletem es kornyezetem, en is lehettem volna barmelyik szereploje. Halas lehetek ISTENNEK, hogy mas uton terelt. Nagyon megraztak a tortenetek es amig ol vastam benne eltem, atereztem, mert en lattam ezeket a valosagban is. A Carlo Parizsban meg nem tudtam megszerezni, az is nagyon erdekel. Hallottam ma a radioban az interjudat Kun Zsuzsaval nagyon jo volt. Olyan erzesem van, hogy kereszteztuk az utjainkat, Apam Ozdon szuletett, valoszinuleg lehetnek ott rokonai, fogalmam sincs hogy kerultek onnan Palotara, es ahol te felnottel ciganyok kozott ott is lehettek rokonaink. Apam kiskoromban meghalt es utana mar egyre ritkabban talalkoztunk. Az unokaim meg mar nen is tudjak hogy kozuk van a ciganyokhoz csak ha mi mondjuk nekik. Nekem valahogy megis hianyzik a regi eletunk, minden nyomoraval ehezes fagyoskodassal egyutt, mind egyutt voltunk es a semmit is megosztottuk. Ne haragudj, hogy feltartottalak, nagyon drukkolok nektek, a tovabbiakban is kivanok nagyon sok sikert. Szeretettel, tisztelettel: Mary
És nem Mary az egyetlen roma olvasóm. Biztos vagyok benne, hogy a Carlot is megszerzi, elolvassa majd. A legszebb az, hogy sok roma fiatal olvassa ezt a könyvemet, olyanok, akik Carlohoz hasonló pályát futottak be, olyanok, akik egészen más körülmények közül érzékelik az ellenük irányuló ellenségességet vagy bizalmatlanságot. Vannak olvasóim, aki bevallottan kevés könyvet olvastak életükben, mert olyan körülmények között élnek, ahol nem része a mindennapoknak a könyv, mégis elolvasták a Carlot. Ebből a közegből is az a visszajelzés, hogy hiteles a könyv, hogy “róluk” szól, ezért könnyű azonosulni vele, bevonz. A héten meghívtak a Romaverzitas hallgatói. Ők olyan egyetemisták, főiskolások, akik roma származásúak, és talán támogatás nélkül – remek képességeik ellenére sem – tudtak volna továbbtanulni. Aktív állampolgárság volt az aktuális találkozójuk témája. Amikor beleolvastak a Carlo első soraiba többeknek felcsillant a szeme “Na ezt el kell olvasni”. Otthonos volt számunkra a hang, a közeg, a gondolkodás. Na ez az igazi interkulturalitás, gondolom én. A könyv, az írásbeliség és a hozzá kapcsolódó kulturális horizont, a diskurzus az egyik oldalon, a másik oldalon egy másik kulturális, szociokulturális, társadalmi léttapasztalat, és a kettő találkozik, kölcsönhatásba kerül. A könyvemben és az olvasójában is, bőrszín és származásra való tekintet nélkül. Attól függetlenül, hogy a valóságban a kettő között szakadék tátong. Attól függetlenül, hogy a roma kultúra, a roma irodalom valójában nem téma, és nem tényező a mai magyar társadalomban, nincs benne az irodalmi kánonban, hiába hordoz máig és mutatott föl mindig csodálatos értékeket, hiába része – mert ha eltagadottan is, akkor is része, testvér része – az úgynevezett nemzeti, vagy magyar kultúrának, annak az Egésznek, amiből ha kirekesztjük a társadalom Egész-sége sérül. Talán ezt a sebet begyógyítja, elkezdi gyógyítani ez a könyv, a munkáim. De nem csak az enyémek, mert ismerek néhány embert, kezdeményezést, igyekezetet, alkotó munkát, amelyek ilyen értelemben Egész-ségre gyógyítanak.
Az egyik célja a regénnyel az volt, hogy a középiskolai órákon is foglalkozzanak a témával a tanárok és diákok. Noha a megjelenés óta csak néhány hónap telt el, kapott már ezzel kapcsolatban visszajelzést? A mai oktatási rendszerben van remény arra, hogy egy ilyen téma bekerüljön a tananyagba?
