Az Ex Machina itthon első ízben a Titanic Filmfesztiválon mutatkozott be. Rendes mozis vetítése úgy tűnik, hogy nem lesz. A film körül már most akkora a hype, hogy alig jutottam be a vetítésre, ami természetesen teltház előtt zajlott. Az Ex Machina rendezője Alex Garland, ő írta a 28 nappal később, A napfény és a Dredd forgatókönyvét is. Most először, de reméljük nem utoljára ült a direktori székben.
A programozóként dolgozó Caleb (Domhnall Gleeson) megnyer egy versenyt, ezért eltölthet egy hetet az óriáscég vezérigazgatója, Nathan Bateman (Oscar Isaac) eldugott, high-tech nyaralójában. Aztán kiderül, hogy a program nem csak láblógatásból és sörözgetésből áll. Nathan és japán segítőnője létrehozott egy mesterséges intelligenciával rendelkező robotlányt, akit úgy hívnak, Ava. Főhősünknek Nathan felügyelete alatt el kell elvégeznie a Turing-tesztet: fel kell mérnie Ava értelmi, sőt érzelmi képességeit. A tesztelő és a tesztalany között komolyabb érzelmek szövődnek. Közben a titokzatos Nathan a szobákban elrejtett kamerákon keresztül megszállottan figyeli minden mozdulatukat.
A kép forrása: dailytexanonline.com
Már a cím miatt is olyan érzésem támadt, az Ex Machina nem egy közhelyes hollywoodi sci-fi lesz. Persze ha rossz kezekbe kerül a sztori, lehetett volna belőle egyszerű tucatfilm is. Körülbelül a harmadik percben bekerülünk egy isten háta mögötti villába. Ez a villa high-tech világával együtt is végtelenül nyomasztó. Gyönyörű fények, letisztult formák, tipikus sci-fis géphangok. Érezzük a levegőben a cyberpunk hangulatot, és a zárt terek láttán néha eszünkbe jut a Kocka című film is. De nincs sok időnk mélázgatni, a falak között ugyanis zajlik az élet. Az Ex Machina mindössze négy szereplővel dolgozik. A titokzatos főnök, Nathan (Oscar Isaac) állandóan piál. Annyira nyugodt, annyira kimért, hogy az már szinte félelmetes. Japán segítője, Kyoko nemkülönben titokzatos, cselédként sürög-forog Nathan körül, de érzelmeket alig olvashatunk le az arcáról. Ava, a fogvatartott robotlány gyakorlatilag Nathan életműve: egyértelműen érezhetünk egy kis Frankenstein-motívumot. Ava már kinézetre is hátborzongató, érezzük a gépies hidegséget, a gép mögött megbújó embert, és nem tudhatjuk, mesterséges intelligenciája mire sarkallja majd. Sakknyelven szólva ebben a játszmában főszereplőnk, Caleb az egyszerű gyalog, aki naiv módon teszi azt, amit elvárnak tőle.
A kép forrása: artofvfx.com
Az Ex Machina atmoszférája borzalmasan erős, észre sem vesszük, hogy telik az idő. Pedig az események szép lassan, komótosan csordogálnak. Ez azért szerencsés, mert így teljesen ráhangolódunk a filmre, ott érezzük magunkat abban az isten háta mögötti nyomasztó villában. A sztori egy ideig kiszámítható: tudjuk, ki a rosszfiú, de Alex Garland tartogat meglepetéseket. Az Ex Machina nem egy egyszerű sci-fi, amiben az alkotók azzal villognak, milyen számítógépes animációkat tudnak összehozni dollármilliókból. Persze piszok jól néz ki a film, de nem pusztán öncélú látványorgia. Az Ex Machina egyszerre gondosan kidolgozott dráma és velőtrázó thriller is, amiben erőszakot szinte alig látunk, mégis végig leköti figyelmünket. A hosszú snittek alatt szép lassú zenefoszlányok csendülnek fel, ami abszolút telitalálat, és engem kicsit a Drive-ra emlékeztet.
Alex Garland kifőzte a tutit. Erőltetett utalások nélkül tálalt elénk egy olyan sci-fi – dráma hibridet, aminek jó sztorija van és közben eszeveszettül jól is néz ki. Hogy ez elegendő lesz-e a kultfilmmé váláshoz, az már a távoli jövő zenéje.
