Április 16-án lesz öt éve, hogy elhunyt Popper Péter. Halála előtt, tél közepén készült az alábbi interjú egy „esélyegyenlőségi filmklub” számára, mely akkoriban éppen a buddhizmussal foglalkozott.
Egy 1933-ban született pesti srác hol szerezhette meg első információit a buddhizmusról?
Első benyomások a hinduizmuson keresztül értek. Tíz éves voltam, amikor apám, elvitt a pesten praktizáló madrasi jógamesterhez, mert apám – bár nem gyakorolta, de – rendíthetetlenül hitt a jógában. Ott hallottam először a buddhizmusról, bár a mester hindu volt, de sokat beszélt a Buddháról. Meg kell mondanom őszintén, mi, gyerekként röhögni jártunk oda. Volt ott egy nagydarab kövér nyomdász bácsi, aki félreértette a légzésgyakorlatokat, felfújta magát és visszatartotta a levegőt. Először rózsaszín lett, aztán piros, aztán kék, végül kirobbant. És mi, gyereke röhögtünk. De, itt érintett meg először India. Aztán a Magyar Keleti Társasághoz bejárhattam székeket hordani, és cserébe meghallgathattam az előadásokat, amiknek a háromnegyedét nem értettem, de ott feltűnt… nem is tudom, mi… talán Buddha neve, szokatlansága…
„Alapozásnak” ez sem hétköznapi…
Egyetemista koromban elkezdtem indiai és buddhista irodalmat olvasni, és mindig beszámoltam Apámnak, aki megadóan hallgatta, aztán mondott egy mondatot, ami meghatározta egész későbbi életemet: »Fiam, miért kell neked olyan jól értesültnek lenned a túlvilág dolgairól. Egy napon meghalsz, tudni fogod, mi van, mi nincs. Nem az élet dolgaival kellene inkább foglalkoznod?«… Később nagyon sok lehetőséget, sőt csábítást kaptam ezoterikus mesterek, egyházak, műhelyek, szekták felől. De Apám mondata visszatartott az elmerüléstől. Aztán, csiribí-csiribá, egész irreálisnak tűnő, és abszurd módon kikerültem Indiába. Engem akkor a jóga érdekelt, de hamar észrevettem, hogy vigyázni kell, mert nagyon sok az üzleti vállalkozás, ami teljesen hamis, és illúziókat árul…
Amiket azóta mi is jól ismerhetünk…
Pontosan. De akkor ez nekem meglepetés volt. Úgy alakult az élet, hogy jóga asramokban kezdtem el tanulni. Sokat utaztam, és közben a jóga és az Ájurvéda foglalkoztatott. Persze, amikor hazajöttem, itthon sokan kiröhögtek, hogy mit akarok én a sokezer éves hagyományokkal.
Aztán újra Indiába került, és közelebb a buddhizmushoz…
Legközelebb a WHO-val kerültem ki egy kutatásra az éhségövezetbe. A kutatás végén olyan gavallér volt az indiai kormány, és azt mondták, hogy a továbbiakban a vendégük vagyok, azt csinálhatok, amit akarok. Akkor kerültem egy bangalori buddhista kolostorba, ahová nehezen vettek be. Ez egy szerzetesnevelő kolostor, ahol az volt a feltétel, hogy amíg ott vagyok, úgy kell velük élnem, mintha én is egy láma lennék. Nem lettem buddhista, de nagyon sok mindent megláttam, megtanultam.
Például?
Rengeteg embert gyilkoltak halomra a gyűlölet nevében. Ennél többet csak a szeretet nevében öltek. De, ki az, aki ölt a közöny nevében? Buddha csak a részvétet ismerte el, ezért soha nem öltek a buddhizmus – vagy akár a taoizmus, vagy a konfucianizmus – nevében. Nagyon csábító, hogy vannak olyan vallások, amik az erőszaktól ennyire elzárkóztak. Némely fanatikus elment addig, hogy önmagát elégette. De ez tényleg a maximum.
Mi az, amire az európai embernek szüksége lenne a buddhizmusból?
Egy lámának nyavalyogtam, hogy mindennap megtámadják a lelki nyugalmamat és folyamatosan védekeznem kell, Indiában meg mintha nem így lenne. Aztán azt mondta a láma, hogy az ember nem szállhat szembe a saját korával, hiszen nem véletlenül születünk pont akkor és pont oda. Ha a környezetünkben mindenki rohan, akkor mi is rohanunk. Nem ez a kérdés! Az a kérdés, hogy izgatottan rohanunk, vagy nyugodtan. Tudom, nem könnyű de, hasznos dolog ez: ha sorba kell állni, akkor az ember lehet rettentő ideges, vagy mondhatja azt, hogy szusszan egy picit.
Nem hangzik könnyűnek…
Egyszer azt kérdezte valaki: »Péter, most már olyan öreg vagy, rendben van a te életed?« És akkor kiszakadt belőlem egy buddhista válasz:» Te, az én életem rendben van. Az is rendben van, ami nincs rendben.« Persze, ezért hülyének nézett, de szerintem ez tényleg így működik. Van, amit sikerült megoldanom, és van, amit nem. Nem vagyok egy angyal-bangyal, és nem vagyok ördög. A buddhizmustól leginkább egy hozzáállást lehet megtanulni.
Nekem személyesen az is fontos, hogy nincs benne felsőbb ítélet. Náluk csak cselekmény van, és következmény, nem lesz mennyei bíróság, hanem a magammal való viszonyom alakítja a sorsomat. A bűn európai értelmezése, amikor egy Nagy Atya kiporolja a fenekemet, persze, szellemi értelemben… Ettől a buddhizmus hatására sikerült megszabadulnom.
Furcsa, hogy a magát racionálisnak érző európai ember ekkora terhet vesz a nyakába.
Egy lámának, akivel sokat vitatkoztam, az a véleménye, hogy az európai gondolkodásnál fegyelmezetlenebbet nem látott. Mert az európai mindig az irrealitásban kóborol: vagy a múlton rágódik, ami már nincs, vagy a jövőjén töpreng, ami még nincs, és emiatt nem éli kellő intenzitással a jelent. Pedig, mi lehet ennél fontosabb?
