Nekem leesett az állam, amikor a Kieselbach Galériában megnézhettem a Batthyány Gyula képeiből rendezett kiállítást. Ráadásul a megnyitóra elkészült a monográfia is, amiből megtudhatunk nagyjából mindent, amit ma tudni lehet és érdemes. Amit tudni kell! A könyvnek, a kiállításnak és az internetnek köszönhetően megengedhettem magamnak, hogy Molnos Péter művészettörténészt ne csak adatokról és tényekről faggassam.
Mennyire tekinthető jellegzetesnek az, hogy egy arisztokrata hivatásos művésszé érik?
A neveltetésükbe beletartozott, hogy festegessenek, rajzolgassanak, karikatúrákat készítsenek. Ráadásul az Andrássy családban – mert Batthyány Gyula édesanyja Andrássy-lány volt – szinte minden férfi festett valamilyen szinten. A tágabb családi körben ifj. Andrássy Gyula egy hérosz volt, mindenki körülötte gyülekezett, valamiféle pater familiaris szerep jutott neki. Batthyány édesanyja pedig testvére volt Andrássy Gyulának. Teljesen természetes volt, hogy „a kis Gyula” is festegetni kezdett. A könyvben idézem Andrássy Katalin, a Vörös Grófnő visszaemlékezéseiből, hogy megvolt a családi programok éves rendje, együtt ment a tág család az erdélyi vadászkastélyba, a budai Andrássy palotába, a tiszadobi kastélyba… Az ilyen családi összejövetelek része volt a közös festegetés, és már egészen korán kitűnt, hogy „a kis Gyula” mennyire tehetséges. Persze, annak is szerepe lehetett, hogy Andrássy Ilona, a későbbi festő édesanyja mecénásként is részt vett a korabeli művészeti közéletben. A pályakezdő Vaszary is Andrássy Ilonán keresztül kerülhetett közel a családhoz. Vaszary megfestette többet között Batthyány Lajost, Gyula apját is. (Ez a portré eddig nem szerepelt a Vaszary könyvekben, én is csak most, a kiállítás kapcsán találkoztam vele a győri városházán.) Vaszary lett Batthyány Gyula első mestere, felfogadták, meghívták Ikervárra és Polgárdiba, hogy tanítsa a fiatal grófot. Az első komoly mesterfogásokat tőle tanulta Batthyány Gyula. A kezdeti lépések megtétele után rátért arra a tipikus magyar művészútra, amit ebben az időben a többség bejárt: Budapest után München következett, majd kikötött Párizsban, ahol beiratkozott a Julian Akadémiára. Szerencséjére a párizsi tanulmányút arra az időszakra esett, amikor az orosz balett berobbant a kulturális életbe.
Hogy jön a balett a festészethez?
Az orosz balett egészen különleges „megtermékenyítő” szerephez jutott a kor művészeti életében. Varázslatos világot teremtett, amely a művészetek minden ágát és műfaját összefonva igazi Gesamkunstwerk-ként működött. Batthyány azt meséli egy negyvenes évekből származó interjúban, hogy ő személyes barátságba került Leon Bakst-tal, a balett legendás díszlet- és jelmeztervezőjével. Biztos, hogy ez a nemek közti különbségeken átlépő, bohém világ nagyon fontos volt a homoerotikus vonzalmakkal bíró Batthyánynak, aki – igazi férfiszépségként – mint messziről jött magyar gróf egzotikus jelenségnek számíthatott a művészvilág fővárosában is.
Azt tudjuk, hogy ebben az időben Párizsban múlatta az időt a magyar művészvilág java. Milyen kapcsolatot ápolt velük Batthyány?
Erről semmilyen adatot nem találtam. Könnyen elképzelhető, hogy ő grófként kívül – bizonyos szempontból felül – állt ezeken a körökön. Más szemszögből azt is mondhatom, hogy bizonyára nem vették őt igazán komolyan a párizsi magyar művészek. Még nagyon fiatal volt és ráadásul arisztokrata: lelkes műkedvelő – biztosan ezt gondolták róla. Azt gyanítom, hogy nem az átlagos magyar társaságban mozgott, emellett rengeteget utazott, sok nyelven beszélt, elképesztő műveltsége is megkülönböztette a többiektől.
Batthyány Gyula: Hölgy fejdísszel, 1930-as évek eleje
Nincs adat? Mennyire „lyukacsos” az életrajza?
Hát, eléggé. Például nem sokat tudunk arról sem, hogy a húszas években – valószínűleg hosszabb időre – kiköltözött Itáliába, ahol nagyon megérintette a régi korok, elsősorban a reneszánsz művészete. A korai korszakából paradox módon az első világháború ideje az, ami jól dokumentálható, mert akad néhány emlékirat és napló, amiben feltűnik egy-egy villanásra. Például tavaly jelent meg Andrássy Ilona naplója, ami már önmagában is egy érdekes történet, mert a családi kastély lépcsőfelújítása közben találták a fadobozt, ami a naplót rejtette.
Azt gondolnám, hogy egy arisztokrata művész azért is jó helyzetben van, mert sem kiállítási-, sem eladási kényszer nem nyomja a vállát…
Azért ez nem így van, hiszen ez a hatalmas gazdagság csak kívülről látszik mérhetetlennek. A harmincas években az arisztokrácia folyamatosan szegényedett, ráadásul egy olyan kultúrnívóhoz ragaszkodtak, ami nagyon-nagyon sokba került. Ennek a rétegnek általában derogált a pénzzel való foglalkozás, Batthyány Gyula apja meg kimondottan arról volt híres, hogy nem tudott bánni a pénzzel. Őt a melegházai, a Polgárdi kastély parkja érdekelte, a bevételek és kiadások egyensúlya hidegen hagyta. Ebből az következett, hogy folyamatosan adogatták el a birtokokat, vagy legalábbis bérbe adták a földjeiket. Tévedés lenne azt hinni, hogy felvetette őket a pénz. A két világháború között permanenssé vált az egyensúlyozás az arisztokratikus életforma és a teljes csőd között. De, visszatérve a festőhöz, egyáltalán nem gondolom, hogy véletlen volt, hogy a harmincas években elképesztő mennyiségű portrét festett. Ráadásul ezekért komoly pénzeket kapott.
Molnos Péter a kiállításban
Képesek, hajlandóak voltak szembesülni a saját „életképtelenségükkel”?
Batthyány Gyula nagyon tisztán látta, meg is írta, hogy a magyar arisztokrácia elsüllyed. Tisztában volt azzal, hogy valami olyasmit képvisel, ami szükségszerűen el fog tűnni. Egy interjúban elmondta, hogy a magyar arisztokrácia túlérett, időszerűtlen társadalmi szerepet hordoz.
Nem is tévedett, bár arra nyilván nem számított, hogy a második világháború vége után ennyire drasztikus változások jöhetnek. Gyakorlatilag kegyelemkenyéren élő, nincstelen földönfutó lett… Egyáltalán, mit keresett itthon? Miért nem ment külföldre, hogy mentse, ami menthető?
A festészettel való foglalkozás kapcsán volt szerencsém találkozni Pongrácz Istvánnal, aki még jól ismerte Batthyány Gyulát az ötvenes években. Járt „Gyula bácsihoz”, hallgatta a sztorijait. Mindenki, aki ismerte Batthyányt, azt mondja, hogy – az őrületes műveltsége miatt – hihetetlenül élvezetesen tudott mesélni. Pongrácz István édesanyját is bebörtönözték, talán a Mindszenthy-per kapcsán – ráadásul úgy, hogy ő és férje is híresen németellenesek, és aktív zsidó-mentők voltak! Nem nagyon szokás emlegetni, hogy a magyar arisztokráciának volt egy határozottan antifasiszta része. Ebbe a csoportba tartozott Batthyány Gyula is.
Arról, hogy Batthyány Gyulát miféle kapcsolat fűzte Elizabeth Ardenhez, a kozmetikai ipar amerikai moguljához, és arról, nincstelenként miért nem disszidált, az interjú második részében beszélgetünk.
