A 81 éves Kossuth-díjas költőnő szerint az az ország, amely gyakran cseréli az utcaneveit nem stabil. Gergely Ágnes nem csak politikáról és költészetről, hanem a hetedik kerületi bulinegyedről is kérdeztük.
A Bálint Házban, amikor egy eseményen az Ön verseit elemezték, elhangzott az a gondolat, hogy azt a zsidó generációt, akik túlélték a holokausztot, nem a zsidó hagyományok ápolása és a tradíciók továbbadása tartotta össze, hanem a gyász. Beszélhetünk ebben az esetben a gyász identitásképző szerepéről?
Azt gondolom, hogy igen, az én nemzedékemet tartotta össze a gyász, mi 10-12 évesek voltunk a háború után. Én azt tapasztaltam, hogy nagyon erős közösségképző volt ez az élmény, mert a nemzedék tagjai ugyanazt érzik. Nem kell magyarázni, nem kellenek szavak. Most már ritkulunk, fogyunk, de annál erősebb ez a kötelék. Hogy a mai fiatalok hogy vannak ezzel, nem tudom. Ha gyászolnak is, abban már nincsen fájdalom, talán csak kötelességtudat. Ez nekik már egy emlék emléke, a szüleik, nagyszüleik után. Amikor arról hallok, hogy a németek megbánták, amit tettek, akkor is azt érzem, hogy a nagyon tisztességes kötelességtudat mozgatja őket és nem a fájdalom, hiszen az kihűl. Egy barátom mondta,hogy ha a németek elhatároznak valamit, akkor azt véghez is viszik. Akkor úgy döntöttek, hogy gyilkolnak, gyilkoltak. Nemrég pedig elhatározták, hogy megbánják és meg is bánták. Ebből is látszik, hogy olyan a német jellem, hogy amit elhatároz, azt megcsinálja. Ez itt nálunk Magyarországon nincsen sajnos.
Ha már a fiatalok szóba kerültek, biztosan hallott róla, vagy látta, hogy az elmúlt években hogyan alakult át a hetedik kerület. Számos egykori csillagos ház ma romkocsma, ahova mulatni járnak a fiatalok. Ön mit gondol erről?
Igen, hallottam, nem járok arrafelé, de tudok róla. Nagyon jó véleményem van erről, örülök neki. Tulajdonképpen őrizni valamit így kell. Nem hiszek a több generáción át tartó gyászban. Nem voltam ugyan még egy romkocsmában se, de biztos jó, ha egyszer oda járnak. Örülök neki, hogy terjed a jókedv annak a helyén, ahol egykor szomorúság volt. Nem azt mondom, hogy a temetőben táncra kell perdülni, de egy romkocsma a vidámság helye. Ha fiatalabb lennék, biztosan én is elmennék egy ilyen helyre. Nem is tudom milyen manapság a mulatozás. Az én időmben oda is betolakodott a politika.
Politikáról jut eszembe: a korábban említett verselemzős estén az Apu című műve kapcsán az egyik résztvevő a MIÉP megalakulását emlegette, mintha hatással lett volna Önre ez az esemény írás közben. Ön ezt akkor cáfolta, de szóba került az, hogy milyen félelemkeltő ereje lehet egy-egy utca vagy tér átnevezésének. Mi a véleménye az elmúlt évek nagy közterület átnevezési hullámáról?
Nem érzem ezt jó dolognak. Nézzük meg Angliát: ott több száz évesek az utcanevek és Anglia stabil. Egy ország stabilitásához nagyban hozzájárul az, hogy mennyire tartják meg a régi emlékeket, értékeket. Nem szabad így felforgatni az emberek tudatát és életét. A Ferdinánd-híd régen Ferdinánd-híd volt, majd a háború után lett Élmunkás-híd, aztán újra Ferdinánd. Ez rendben van, de itt van a környéken a Thurzó utca, ami a háború után Muk Sándor utca lett később Muk Lajos. Állítólag Sándor és Lajos testvérek voltak, Sándor a Nyilaskeresztes Párt tagja volt, Lajos pedig kommunista. Mi értelme van cserélgetni a táblákat? Találjanak egy jó politikamentes nevet és hagyják úgy.
Azt mondta egy irodalmi esten, hogy Önt és a verseit az erdélyiek mindig nagyon megértették. Mire gondolt pontosan?
Tudják, hogy mi a kisebbségi lét. Persze egy másfajta kisebbségi létet ismernek, mint én. Mindig nagyon megértem az erről szóló verseiket, vagy prózai írásaikat. Volt egy versem, ami miatt a magyar írók közül többen felháborodtak és azt mondták, hazafiatlan. Az erdélyiek viszont megértették és gratuláltak hozzá. Megértették, hogy amit itt néhány kolléga hazafiatlanságnak gondolt, az lényegében keserűség.
Ír még verseket?
Igen írok, csak már nem olyan sűrűn mint régebben. Vagy azért, mert elment felettem az idő, vagy mert a prózaírás elszívta az erőmet. A Két szimpla a Kedvesben című memoár folytatásával, amelynek a napokban lett kész a szerkesztése, azt hiszem abba hagyom a prózaírást.
